Először is sorry..sorry..sorry, a technika közbeszólt és az internet hiánya ellehetetlenítette, hogy írhassak. Eddig bírtam, túl sok minden történt az utolsó bejegyzésem óta, és ennek már bizony ki kellett jönnie. Először is, kezdek belerázódni a forever alone életvitelbe. Igazából nem is gond, hogy állandóan dolgozom, nincs időm rágódni, csak az esték, azok túl hosszúak tudnak néha lenni. Ezért jó, hogy van erkélyem. Este a hideg, ködös időben kiülök és csak hagyom szárnyallni és kavarogni a gondolatokat. Olykor arcon csap a tudat, hogy basszus tényleg nagylány lettem, és a saját lábamra álltam, külön a családi fészektől. Jó hatással volt ez az ott lakók számára. Persze van aki érdekes módját választja, annak, hogy feldolgozza, a kis fiókája kirepült a fészekből. Sosem értettem, miért gondolja valaki azt, hogyha tönkreteszi más ember életét a létező összes pontot, akkor nagyobb helyet fog ama bizonyos személy szívében elfoglalni. Egy biztos, nekem már csak a szívemen kívül van hely a számára. Habár most végre kicsit magához tért, túl sokszor hittem neki és bocsájtottam meg again and again. Örülök ha normális, de tartom itt bent magam ahhoz, hogy bizony előfordul az életben olyan, hogy az egyik legnagyobb ellenségünk a saját hozzátartozónk lesz. S mint a mondás is tartja a bor nem válik vízzé. Ez bejegyzés napok óta készül, így minden nap más a véleményem. Most megint a null pont körül járunk. Egy biztos, én végeztem. Nem adom meg az örömöt többé, hogy befolyásolhat, elfogadom, hogy bizony ő ezt az utat választotta és nem akar letérni róla. Én ehhez nem fogok asszisztálni. Ha emiatt sajnos a többieket is kerülnöm kell, hét legyen, majd csak egyszer észreveszi, hogy minden mögött ő áll. Persze miért is reménykedem én ebben, hiszen sosem látott a saját igazán és múltján túl. Csak az volt, amit ő elképzelt, de az életigazságokat persze a mai napig tudja osztogatni, éppen csak hitelessége nincs a dolognak az ő szájából.
Mindenesetre az idei ünnepekt érdekesek, sőt inkább magányosak lesznek a részemről, de tudom, hogy csak idő kérdése és egyszer minden jóra fordul, ahogy az a mesékben lenni szokott. És igen ábrándozok, mert jó, ha már egyszer visszatértek a képek, bolond leszek a realitás talaján maradni. Végre megint érzem az írás utáni vágy izgalmát, de még nem ragadok tollat, még hagyom, hogy az érzés fokozódjon, aztán jöjjön az ár és a napestig tartó körmölés, hogy valami új mesebeli történet születhessen.
"Könnyebb erős gyermeket nevelni, mint helyrehozni egy megtört embert."
/Gyilkos elmék című film/
"Föladtam, hogy megpróbáljak rendesen viselkedni. Most egyszerűen azt teszem, amihez kedvem van, és utánam az özönvíz!"
/Stephenie Meyer/
/Stephenie Meyer/
