Az ember életében vannak pillanatok, amikor úgy érzi megtörik. Ilyenkor az élet sok és nehéz akadályt állít elénk. Vajon képes leszel legyőzni a körülményeket? A fizikai korlátaidat? Vajon egy nem várt hír, amely megváltoztathatja az egész életed, mennyire tud befolyásolni? Amikor lebeg feletted a hóhér és csak reménykedsz, hogy még vár, és nem súlyt le rád a nagy fejszével. Ezek az időszakok nehezek. Ezek a változás előfutárai. Bele merjek vágni? Kezembe vegyem az irányítást? Sokszor gyomor görccsel kelek ki az ágyból. Nyugalom, csak hat órát kell kibírnom. Aztán haza jövök, és rá eszmélek, hogy itthon sem jobb. Ülök és nézem a falat. Sok minden történhetne? Mennyi, de mennyi befejezést képzeltem el. Minden évben. És tudod, mi volt benne. Volt benne valaki. Valaki, akire számíthattam. Akiért képes voltam legyőzni önmagam. És tudod, miért nem valósult meg ez sosem? Mert ez csak a képzelet szüleménye volt. Azt mondod pesszimista vagyok, én úgy mondom realista. De valójában csak reményvesztett. Hiszen kinek is tűnne fel a mindig mosolygós, vidám cserfes lány valódi magánya és fájdalma? Néha, csak pár pillanatra vágyom, hogy én is olyan lehessek mint a másik tíz milliárd ember, aki képes megmutatni, hogy van. Ő valaki. Valaki, aki számít. Miközben írom ezeket a sorokat, vágyom arra, hogy írhassak. Szeretnék, igen mérhetetlen szomjat érzek az írás iránt, de rettegek. Nem szeretem a negatív kritikát és bírálatot. És félek is. Nem vagyok jó, cseppet sem érzem azt az apró szikrát, ami minden bestseller íróban ott van, de mégis vágyom rá, hogy írhassak. De nem vágok bele. Nem hitegetem magam holmi tehetség szikrájával, mert a gyermeteg gondolataim nem állnák meg a helyüket ebben a gonosz világban. Itt bent a fejben maradva jó helyen vannak. Félelmek. Ezek emésztik fel minden pillanatomat. És tudod mi a valóság? Élni félek. Mert ha egyszer bátor lennék, a világ minden gonoszsága is kevés lenne ahhoz, hogy megállítson. A bátorság nagy fegyver, és ezt minden romlott ember tudja. Éppen ezért etetik a sok ártatlan gyermeki lelket a félelem kiadós adagjával. Már egészen korán elültetik bennük a félelem szikráját, és így mindig biztonságban lesz a rossz. Nem fognak fellázadni a jók, hisz bizonytalanok, nem gondolják, hogy képesek megváltani a világot, pedig ha felállnánk és azt mondanánk, hogy IGEN. Akkor azt mondhatnám...a végén...Boldog vagyok...
"A döntéshozatal pillanata az ember életének legmagányosabb pillanata. A döntést teljes nyugalomban, sötétben, borongó gondolatok közepette, kételyekkel vívódva, a lélek legmélyebb rétegeibe leásva kell meghozni."
/Leon Uris/
"A bátorság ahhoz kell, hogy a félelem ne játsszon szerepet az elhatározásokban."
/Feldmár András/
