Sziasztok! Tegnapi teátrális hangulatomban úgy döntöttem az éjszakát, unalmas gondolatok és az életen való elmélkedés helyett, valami hasznossal töltöm az időt. Talán az egyetlen olyan dolog, ami öröm volt számomra az elmúlt héten. az ez a könyv, amiről most mesélni fogok nektek.
Paulo Coelho: Veronika meg akar halni
Nos, itt ez a könyv. Adott egy lány, aki fiatal, húszas éveiben jár, mindene meg van, számára az élet már nem tartogat semmi újat. A könyv eleje magával az öngyilkossággal kezdődik, amit Veronika nem depresszió miatt, vagy épp valami trauma miatt, amit nem tud feldolgozni, tesz meg. Szimplán (az én felfogásomban) unja az életet. Minden olyan hétköznapi, monoton. Bevallom ezzel a dologgal teljesen egyet értenék, bár számomra ez még nem jelentené azt is, hogy végezzek magammal. Ennél azért kicsit több kellene, hogy ilyesmire vetemedjek. Na mindegy, visszatérek a történethez. Maga az öngyilkosság nem sikerül, Veronika Villetében, egy idegklinikán tér magához. Itt jön a lényeg, a filozófiai megközelítés.
Már legalább másfél éve vágytam erre a könyvre és röpke 3 óra alatt véget ért, mégis kissé csalódott voltam. Valahogy azt gondoltam a könyv
Veronika érzéseiről fog szólni, arról, hogy hogyan változik meg az véleménye az életről, abban a tudatban, hogy az ő napja már meg vannak számlálva. ehelyett csak egy része szólt, magáról a lányról.
Az író kitért pár másik fontosabb szereplőre is, akiknek bár érdekes volt az élettörténetük, annyira nem érdekelt. Ez kissé csalódás volt. Valahogy azt az érzetet keltette, hogy minden ember élete ugyanolyan, ezáltal az enyém is, és ugyanazt élem meg, mint ők a könyvben. Pedig én ezt cseppet sem érzem így. Nem felhőtlen az életem, ez tény. De nem is lehet besorolni kategóriákba. Abban viszont teljes mértékben egyetértek ,ahogy a könyv nagyban hangsúlyozta ezt, hogy aki nem hajlandó a társadalmi szabályok szerint élni, és vonulni a birkanyájban az őrült.
Mikor ezeket a részeket olvastam, rá kellett jönnöm, hogy teljes mértékben, és visszavonhatatlanul őrült vagyok, és ennek nagyon örülök. A könyv végeztével rájöttem, hogy kellenek őröltek a világba, azok akik, igenis mernek álmodni, és nem csak megélni akarna, hanem az magét az ÉLETet élik.
Éljünk minden napot egy csodának, mert nem tudhatjuk melyik lesz az utolsó.
Egyébként ebből a könyvből film is készült, és megmondom őszintén igencsak eltér bizonyos szempontból a könyvtől. Nem egy ország (a könyvben Szlovénia a helyszín, a filmben Amerika), meglátásom szerint az év sem ugyanaz. A könyvben a '90-es évek végén játszódik a történet, míg a filmben szerintem az ezred forduló után. A filmtől eltérően a könyvben Veronika egy könyvtárban dolgozik és csak egy szobát bérel egy apáca zárdában, míg a filmben jó állása van és szép, nagy lakása.
Amit a film javára írok, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektet Veronikára és az érzéseire, arra, hogyan változik meg pár nap alatt az élet szemlélete, a halál tudatával együtt élve. Úgyhogy mindenkinek ajánlom, mind a filmet, mind pedig a könyvet.
