Christmas thoughts

 December 25-e van már. A háttérben kellemes karácsonyi zene szól, de még ez sem tudja azt a szokásos magányosság érzést elhomályosítani, ami rám telepedett. Megvolt a családi karizás. Kihoztam magamból a legtöbbet, egész sokáig is bírtam, de azért egy délutáni (inkább kora esti) szunyóka szükséges volt. 

Megnéztük a tesómék esküvői videóját. Ja, nem is mondtam, nem voltam ott végül az esküvőn. Mondhatni borzasztó féltékeny lettem.  Olyan gyermeki szinten. Én akkor egész életében erről álmodozott, és pontosan tudja, hogy nem fog megtörténni, neki meg minden jön, ahogy kell. Szívás, ugye? 

Az utóbbi leveled kissé elgondolkoztatott. Vajon ami most történik az valaminek a vége, és egy új fejezetnek az eleje? Félek tőle nagyon. Néha azon kapom magam, hogy már nem esz meg a hiány érzése veled kapcsolatban. Sőt. Valaki más üzenetei mosolyogtatnak meg esténként. Képes voltam hajnalig fent lenni miatta. 

Más. Ezt nem tagadom. De ő az első hosszú ideje, akinél nem kapcsolt be a vészcsengő. Nem tudom, hogy végül meg fogom-e ugrani ezt a szintet, de egy biztos a hegek elkezdtek erősebbek lenni és már nem gyullad be állandóan a seb. Persze vannak pillanatok, amikor realizálom, hogy nem lesz még egy olyan ember az életemben, aki annyit tudott volna adni, mint TE. Sokszor említed ezt a kirakós hasonlatot, és borzasztóan bosszant, hogy csak egy puzzle darab jutott nekem, de ugye aki a kicsit nem becsüli, az úgy jár mint én, és vénlányként fog megöregedni. 

Képzeld a tesóm kérdezte, hogy fejlesztem-e az angolomat, hogy ennyit használom és ilyen gördülékenyen megy. Mondtam neki, hogy persze. Napi szinten beszélgetek valakivel. Magammal...Fun fact! Kezdek begolyózni azt hiszem. Komplett diskurzusokat folytatok le a kádban csücsülve. Valójában persze mindketten tudjuk, hogy Hope jut ilyenkor szóhoz és kioszt azzal kapcsolatban, mekkora szerencsétlen vagyok. Valljuk be, van benne némi igazság.

Ez a szakáll plusz rőzse kombó kezd nekem gyanús lenni. Csak nem modern viking fizimiskára hajtasz? Követelek egy képet, mert az agyam ezen információkat képtelen egy képpé formálni. És mivel neked lehetőséged volt elszőkülésem változásait látni, a követelésem teljesen jogos. Arról most nem tartok szent beszédet, hogy miért vagy magadról ilyen negatív véleménnyel, mert ennyi erőval a falnak is beszélhetnék, de ezt szerintem pontosan tudod. A repcsitől ne félj. Rettegj attól h melléd ültetnek egy kisgyerekes családot, órákon át ordító gyerekkel. Hidd el, egyből nem fog zavarni, hogy alattad a feneketlen mélység és ha zuhan a repülő esélye sincs, hogy túléld. Én ugyan WC-n sosem voltam repülőn, de ha két átlag mérető ember egy kényelmes légyottot le tu folytatni egy ilyen kis kabinban, te is bőven be fogsz férni. 

Jövő évre tényleg felszívom magam és elrepülök Hollandiába egy hosszú hétvégére. Csak nem halok bele, ha egyedül megyek. Na jó, bele fogok halni. De valahol el kell kezdeni nem? Remélem jól telik nálatok a karácsony. Én ájulásig zabáltam magam mindennel is. Nagyjából most egy hétig nem szükséges táplálékot magamhoz venni, csak téli hibernációs állapotba kell elvonulnom. 

Vigyázz Magadra!

B.L

U should get a really big warm hug

 Épp elkezdtem írni a következő szösszenetet, amikor is láttam, hogy gyorsabb voltál. Belekezdtem. Fontos, hogy a firkálmányaim mindig naprakészek legyenek. Ebbe most egy picit beleszakadt a szívem. És nem azért mert nekem fájt volna. Fájt, de nem magam miatt. Borzasztó látni, hogy ennyire szenvedsz. Pedig nem szabadna. Az emberke életük során hibáznak. Van aki kicsit, van aki nagyobbat. DE ez nem befolyásolhat mindent. Nem lehet valakit a hibái szerint megítélni. Talán valami segít, ha én azt mondom, már rendben vagyok. Mindennel. Már nem haragszom. És ezt őszintén mondom. Az emberi értékeid annál ezerszer fontosabbak, mint, hogy mit tettél vagy nem tettél helyesen, és szerintem ez a lényeg. Ideje lenne, ha te is elengednéd a múltat. Ami volt, azon már nem lehet változtatni. A döntés megszületett, és ezzel az utunk kettévált. De ez nem jelenti azt, hogy életed hátralévő részében "kitaszított lélekként" kell élned. Hozd ki magadból a maximumot. Fejleszd magad és lépj ki az olyan helyzetekből, amik nem visznek előre. Ne engedd, hogy a mérgező emberek leszívjanak. Ha valaki mögötted van, mindig mindent meg fog tenni, hogy a saját szintjére lerántson, de mindketten tudjuk, hogy Te ennél sokkal intelligensebb vagy. 

Egyébként, ha kíváncsi vagy, van olyan ember a környezetemben, aki a történetünk alap pillérein túllátott és tökéletesen átlátta a helyzetet, így nem ítél el téged. Inkább hívott, hogy is mondta...Önsorsrontónak, mint elítélendő személynek. És talán meglepő, de aki meg felemelte a hangját, azt lecsaptam. A környezetem nem érti, még most sem, szerintük ezzel csak ártok magamnak, de honnan is tudhatnák, hiszen nincsenek a helyemben. Nem érezni semmit, biztonságos. Kissé létidegen időnként, de így tudok előre menni. 

A tegnap estit sajnálom, végtelenül. Nem akartam volna, hogy lásd. Borzasztó bűntudatom van azóta is, hogy jól esett a srácok bókolása. Nem tudod, de egyikükkel néha szoktunk pár szót privátban is váltani, mindig vegyes érzéseim voltak vele kapcsolatban, anno felkeltette az érdeklődésem, még előtted, de számomra ő túl 10/10-es kategória volt mindig is. Viszont tegnap, nem tudom mennyire voltak a kis utalásai komolyak, vagy csak a helyzet adta huncutkodás jött ki belőle, de egy kósza pillanatra úgy éreztem, talán lehet még ember a Földön, aki...Nos, tudod mire gondolok.

Ami pedig a nyelvérzéket illeti, csak szeretted volna, hogy úgy elpiruljak. De mikor először olvastam, bent a munkahelyen, várva a z utolsó pöttöm gazdiját, aki csak nem akart megérkezni, nos vinnyogva felnevettem. És nem azért mert nevetséges volt a hasonlat, hanem...hmmm...Nyolc hónap az bizony cefetül sok idő bizonyos szükségletek tekintetében.

No, de már megint elkalandoztam. Összegzésként. Tudom, hogy nem sok, amit adhatok, de azt szeretném, hogy tud, nincsenek bennem már rossz érzések. Elcsépelt szavakkal úgy is mondhatnád, hogy már megbocsátottam neked. Szeretném, ha az esőfelhőid tovaszállnának, nem kellene esténként azon őrlődnöm, hogy mikor emészted fel magad teljesen. Írd ki magadból ezt a sok fájdalmat! Hidd el, sokkal könnyebb lesz, mint magadban kavargatni és naponta megmártózni benne. 

Vigyázz magadra, és hidd el! Repülni nagyon fun dolog.

Ps.: ehhez a levélhez jár egy nagy ölelés is...Fogadd szeretettel tőlem Karácsonyra!

B.L

"Nincsen varázspálcám, mellyel bármit eltüntethetek

És annyi minden van jelen, mit megszüntetni nem lehet

De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,

Úgy érezném, vannak még csodák.

Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod,

Hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot?

Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen?

Mit tehetnék, áruld el nekem."

I had to write these short lines

 Nem sok időm van, lényegében nem is értem, miért vagyok még ébren. Ja, persze, fő a gulyás leves. Hajnali fél egykor...Meg sem lepődünk ugye? Kéne valami törvény javaslat kezdeményezés, hogy a 2 óra nem elég egy napra, adjanak még hozzá párat. 

Alsó hangon a fizikai halál küszöbén állok. Karácsony előtt hirtelen az összes vendégem is szép akar lenni egyszerre. Úgyhogy lassan csak látogatóba járok haza, mint egy zombi, aludni pár órát, aztán vissza a malomba. Ez alapvetően jó, mert így semmi időm nyomorogni a lelki válságaimon, vagy egyáltalán gondolkodni a hülyeségeken, de más részről, viszont borzasztóan megvisel. Nem vagyok toppon, sőt, amikor már én mondom, hogy ebből doki lesz, én is félek. Eddig csak jelképesen mondtam, hogy a szívem előbb utóbb feladja, most pedig épp megtapasztalom, milyen érzés egyszerű halandónak lenni, ráadásul hanyagnak. Amikor tojok a kezdeti tünetekre, még erőltetem, még egy kicsit többet teszek azért, hogy átlépjem a lélektani határaimat, aztán puff egyszer csak már nem vicces, amit reagál a bio aksi. 

Nincs mese, eddig lehetett halogatni, januárban bele kell vetnem magam a csodálatos magyar egészségügy varázslatos világába. Előre látom, hosszú menet lesz, és egyáltalán nem akarom tudni mi lesz a vége, mert ha a megérzésem nem csal, és mindketten tudjuk, hogy sosem tévedek, akkor jól ez most fincsi lesz.

Remélem, nálatok nem ennyire durva az év vége. Vajon ott a messzi északon van most hó? Van hó? Vagy csak szimplán fagyhalál közeli hőmérsékletek vannak? 

Képzeld, a minap álmodtam. Megint. Olyan történet mesélőset. Régen volt már ilyen, és borzasztóan hiányzott. Kicsit olyan, mint mikor a régen látott otthon ismét kinyitotta a kapuit és ugyanolyan melegséggel fogad, mint annak idején, mikor minden időmet ott töltöttem. Sőt végre befejeztem azt a baromi hosszú könyvet is. Milyen ciki már, hogy én erősködtem, hogy olvass, aztán én nem bírok még a kedvenc vámpíros sorozatommal sem. Pedig hosszú évek óta sírtam a végén, na nem azért mert valami tragédia történt. Érzékenyen érint mostanában a gyerek téma, és hát nem ez történt a kedvenc szereplőimmel is. Mondjuk kicsit féltem, mert az írónő egy szociopata, nyírt már ki várandós, tök cuki, szerethető karaktert egy fejbe lövéssel, just for fun. 

Azt hiszem kicsit sikerült most bőlére eresztenem és tulajdonképpen semmi érdemleges dologról nem beszéltem, de a kis hang nem hagyott békén, kellett már a következő dózis, egyre növekvő elvonási tüneteink enyhítésére. 

Vigyázz magadra,

B.L.

"Ne feledkezz meg a színes kövecskéről, amit az út elején a kezedbe nyomtam, és ami csak a tiéd. Tőlem kaptad, hogy mindig tudd, ki vagy. Azért adtam a követ, mert az nem romlik el soha. Bele van írva az üzenetem, varázshatalmad titkos jelmondata. Szorítsd, és őrizd a markodban! Akármi történik veled, a varázskő megment téged minden bajtól, veszedelemtől. Ha megérted, mi van beleírva."

/Müller Péter/

It shouldn't make this euforic feeling

Amikor az ember lánya, ír egy levelet valakinek, de tulajdonképpen senkinek, nem éppen számít rá, hogy arra válasz fog érkezni. Jó, tudat alatt, mind vágyunk egy titkos levelező társra, aki partner ezekben az apró kis csínyekben, de túlságosan felnőttek vagyunk már ahhoz, hogy higgyünk is bennük. De te, öreg barátom, te makacsul kapaszkodsz, a fantázia világom szilankokra hullt darabkáiba, és pontosan azt teszed, amit én az éjjel álmomban már láttam. Vicces dolog ez az univerzum, és annak időnként kissé túlbuzgó munkatársai.

Ha most új levelet írnék, azzal elrontanám a varázst. Kell, hogy kínozza a lelkünket kicsit az idő, amit ki kell várnunk a következő kis szösszenetig. Bele sem gondolunk néha, hogy vannak drogok, amelyek teljesen ingyen vannak, de ugyanúgy fáj, ha egy hirtelen shot után, megvonják tőlünk egy kis időre. Mert kapaszkodunk abba az eufórikus érzésbe, hogy végre ismét megszólal bennünk a lélek egy pillanatra.

Úgyhogy, most várok egy kicsit. Adok időt magamnak és neked is, hogy ízlelgessük ezt a rég ködbe veszett jó érzést. Beosztom, napokra, vagy hetekre, még én sem tudom, aztán mikor valami izgalmas történik, veled fogom elsőként tudatni, hogy ez legyen a mi kettőnk kis titka.

És ne feledd, ahányszor úgy kelsz fel, hogy mosolyogni fogsz, felettem ki fog sütni a nap. 

"A vágyakozás nem hal meg attól, hogy a tárgya elérhetetlenné válik, sőt felerősödik. Ez jelenti a fiatalságot. Az élet előrehaladtával éppen ezek a beteljesületlenségtől izzó fiatalkori vágyak lesznek az első olyan álmok, amiket az ember kénytelen elfojtani. Ennek az a titka, hogy az ember látszólag megöli magában a vágyat, valójában azonban elraktározza a szíve legmélyén, hogy egyetlen felsőbb hatalom se sejthesse meg a létezését."

/John Burnham Schwartz/

Words...Sentences...Stories...for Who?

 Játsszuk azt, hogy én levelet írok neked. Kedves idegen. Te pedig izgatottan várod, mikor mesélem el, milyen volt az utolsó firkálmányom óta az életem. Mindennap ellenőrzöd a postaládát, de a postás csak nem siet, hogy meghozza, minden héten ugyanabban az órában az apró kis gyűrött levélkét. Most viszont szerencséd van. Épp mikor kilépsz az ajtón, öreg küldönc barátod vidáman lebegteti előtted a várva várt küldeményt. 

Sietősen, de azért örök hálával lekötelezve átveszed a borítékot, majd bevonulsz kis vackodba, hogy teljesen átadhasd magad az olvasás élményének.

Drága ....- nevedet ugye nem tudjuk, hiszen ki is vagy te? Ohh persze, csak a fejemben létezel. No, de név nélkül nem lehetsz senki sem. Legyél tehát mostantól Asriel. Mert viccesek leszünk és különleges nevet képzelünk neked. Tehát...

"Drága Asriel,

El sem tudod hinni, mennyi minden történt a legutóbbi levelem óta. Talán nevetségesnek hangzik, de ismersz. Épp az összeomlás szélén állok, minden egyes nap. Viszont, most jó dolgok következnek. Képzeld, már nem mindennap sírom álomba magam. Sőt nem gondolok annyit arra, hogy vajon én vagyok-e a hibás azért, ahogy az életem alakul. A minap megvicceltek, csak azért, hogy egy pillanatra mosolyogni lássanak. Még mindig irigykedem rád, amiért neked ez annyira jól megy. Néha, hosszú percekig állok a tükör előtt és igyekszem gyakorolni, hogyan kell, komolyan félek tőle, hogy el fogom felejteni. Sokszor úgy érzem bumm, felrobbanok és egyszer csak a rejtett szuper erőm feltör a porcikáim körül, és meggyulladt körülöttem a föld. Szánalmas, de nem merek ordítani. Pedig, ejj de jól esne néha. Még attól is félek, hogy a saját kuckómban, ha a párnámba üvöltök, valaki meghallja és rám szól. 

Viszont, hogy ne csak a rosszat írjam. Kismaki nagyon ügyes. Bár vannak pillanatok, amikor kétségbe vonom minden szakmai tudásomat, de valahogy, akárhányszor belenézek abba két kis ásrga szembe, látom, hogy még közel a felszínét sem kapargatom ennek az apró gyémántocskának. Ilyenkor mindig izgatott leszek, hogy mi minden van még benne, és már mennyi mindent mutatott. Azért a pudli borzasztóan hiányzik. Lassan két hónapja nincs velem. Tudod, mennyire fontos nekem, és félek, hogy haragudni fog rám a Kismaki miatt. Remélem nem hiszi azt, hogy lecseréltem. Két hét múlva visszakapom és sose többet nem engedem el a kis testét. 

Tudom, megint teljesen üres volt a mondanivalóm, de mindketten tudjuk, hogy ezt a beszélgetést te töltöd meg élettel. Igyekezz válaszolni. Tudod, hogy borzasztó türelmetlen vagyok és miattad alakult ki ez a piszok dopamin függőségem. Szóval drága barátom, ragadj tollat és mars körmölni.

Szeretettel legmagányosabb barátod, a Bárcsak Lány."

"Lelket vennék, de nincs már eladó

használható, hozzám való

Lelket vennék, mert minden más csak kellék, eldobható

és nélküle többé nem lehetek jó"

/AWS/

You think you can hurt me..? Not anymore

 Őszintén megleptél. Sőt én is meglepődtem a saját reakciómon. Azt gondoltam, hogy össze fogok teljesen omlani. Ismét. De azon kívül, hogy kissé kellemetlenül éreztem magam, semmi más nem történt. Inkább csapott arcon a felismerés. És talán ezt tette a pontot a történet végére. Hogy mit érzek? Semmit. Végre. Hosszú hónapok óta küzdöttem vele. Nem ment, ezért merő kínként marcangolta szét a lelkem minden egyes nap. De akkor ott, az utolsó üzenetnél vége lett. Megszűnt. 

Kicsit olyan érzés, mint mikor az a bizonyos szereplő a történetben kétségbeesetten próbálja a jóságát bizonyítani, de végül belátja, hogy bármit is tesz, sosem fogják elfogadni. Így hát elfogadja azt, ami ő valójában. A sötétség átjárja a testét, lelkét megtöltve mindazzal, amit addig kapott az élettől kíméletlenül. És ő lesz minden mesék leggonoszabbika. Mert végre nem befolyásolják azok a kis huncut gondolatok. Nem reménykedik semmilyen jóban. Szimplán csak elfogadja a sorsát. Szinte hallani, ahogy a fülemben csilingel az őrült nevetése. 

Egy alternatív világban, én is ezt tettem volna. Ha senki életében nem tölthetem be a jó szerepét, akkor leszek én a világ sötétsége, rémálma, ami elől nem menekülhet, csak retteghet tőle, várva a gonosz eljövetelét. 

Elfáradtam jónak lenni. Elfáradtam, nem önmagam lenni. Mi van, ha minden, amin eddig dolgoztam, hogy jó legyek, az elfogadásért, a társadalmi elvárásokért való megfelelési kényszer volt. Ha valóság nem más, mint, hogy egyszerűen csak nem vagyok jó ember. Az érzéketlenség legyőzhetetlenné tesz. Nincs vesztenivalód. Ha nem számít senki, akkor nem tudnak ártani. És hagyjuk azt a mesét, hogy egyszer úgyis lesz valaki, aki majd megváltoztat mindent. Mindketten tudjuk, hogy ez nem fog megtörténni. Vártam. Túlságosan sokáig is. Miközben a 20-as éveim csak úgy elrepültek, anélkül, hogy bármi maradandó történt volna az életemben. Hiszem, hogy nem mindenkinek adatik meg ebben az életben a társ ajándéka. Legalábbis nem a klasszikus értelemben. Ezek a kis szőrcsodák, ok az én horcruxjaim. Bennük biztonságban van minden jóság, ami valaha a lényem része volt. 

Viszont ember többet engem nem hálóz be. Több mesének, szép szónak nem dőlök be. Sohatöbbé. Leszek én és magam. Jók vagyunk mi ketten is. És, ha egyszer úgy döntünk eleget voltunk itt, akkor tovább állunk. Egy új életbe. Talán ma. Lehet holnap. Vagy épp a következő ötven évben valamikor. Vígan játsszuk tovább ezt a játékot. 

Ne sirass. Ne sajnálj. Csak éld az életed, amit választottál magadnak. Hozd ki belőle a maximumot. Ha pedig összeszedted a bátorságod, pontosan tudod, hogy hol keress!

"Csak annak nem fáj semmi, aki nem szeret. A közönynek nincsenek idegvégződései."

/Müller Péter/