Oké nézzük csak. Elkezdődött a suli. Első héten még be sem kellett menni, de az órarendünk nem épp a nappali szakképzésre van berendezve. Kicsit egyetem feelingje van, mert délig pihi és csak kettőre kell bejárni, viszont estig bent vagyunk. Sokan háborognak, de nekem valahogy egész elfogadható a dolog. Főként, hogy mellette még ott vannak a hollandus felkészítők és a munkák is. Hogy mikor pihenek? Ne kérdezd. Mivel megint pörgés van ezerrel nem tudok este aludni, és fent vagyok sokáig, de reggel aludhatok tovább így ki alszom magam nagyjából és képes vagyok még néha fél órákat is alukálni ha van időm.
Megint rám tört ez a nyomasztó, egyedül lenni a nagyvilágban. Elutasítani az életet, magát. Győzködöm magam, hogy már pedig megélem az álmaimat, és bátor leszek, de nem. A múlt még mindig erősen szorít magához és nem ereszt. Csak fekszem és a motivációs videómat hallgatom, és azon gondolkodom, hogy az életem egy fekete lyuk. Semmit sem tettem le az asztalra és nem is teszek azért, hogy ez megváltozzon. Egy árnyék vagyok, aki mindig a sötétben marad és fél attól, hogy egyszer valamit mégis jól csinál, ne adj isten még jól is érezze magát. Keresni a konfliktust könnyű. Állandóan csak haragban lenni, mást okolni a sikertelenség miatt. Közben csak önmagadba kellene nézni, és akkor rájönnél, hogy minden problémád forrása te magad vagy.
Hogyan változtassak? Hiszen én nem az a típus vagyok, aki egyik napról a másikra 180 fokos fordulatot tud venni. Én hónapokig őrlődöm, jól megrágom a dolgokat. Több szempontból is végig gondolom és a végén rájövök, hogy semmi sem változott az ég egy adta világon. Spontaneitás. Az hiányzik. Valamit csak úgy kitalálni és véghez vinni. Nem aggódni a következmények miatt. Nem rettegni attól, hogy mit gondolnak mások.
Vannak hibáim. Nagy hibáim. Látom őket, ahogy te is. Agresszív vagyok. Igen. Sértődékeny, ezt is aláírom és valóban nem nyugszom még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy badarságokat hordok össze és nincs igazam. De soha nem volt. Soha senki sem állt az én oldalamra és nézte meg az álláspontomat. Elintéztek egy "de hülye vagy" megjegyzéssel és onnantól kezdve néma maradtam mások számára. Meglepő, hogy felháborodtam a folytonos kijavítgatáson? Nem. Sosem voltam elég jó, mindig volt bennem hiba, amit javítani kellett és az orrom alá dörgölni. "Egy senki vagy, semmi más". Ahogy rám néztek a fölnőttek és tekintetük mély megvetéssel ezt sugallata felém. A hibás gyerek.
A múltam? Nézzük egy kívül álló szemszögéből. Tökéletes. Család, testvérek, szeretet és törődés. Sok külön óra, de különc természet, hálátlanság, vadóc jellem.
Nézzük meg én hogyan éltem azt meg. Süket fülek, negatív hozzáállás, tehetség meglétének hiánya az élethez. a hibás gyerek, aki sosem fogja semmire sem vinni. Sötét gondolatok, vadság és különcség. Ez lett az én menedékem. Az olyan ember aki érzelmekkel együtt él, gyenge, legyőzhető. Viszont a jégember erős és megfoghatatlan. Azonban én inkább hagynám magam milliószor sárba tiporni, minthogy megváltoztathassam ezt a belém ivódott és berögzült jellemet. Bunkó vagyok sokszor és érzéketlen. És bizony nem fogok tőled sem bocsánatot kérni, sem köszönömöt mondani. De elárulok egy titkot. Ha figyelsz, meglátod sz apró jeleket. A mozdulataimban, az arcomon és legfőképp a szememben. Minden pillanatban mikor rosszat teszek, vagy bántok valakit, a lelkem egy része meghal, de mindenkinek van sötét oldala. Nekem ez az, szeretek másokat bántani, ha ennek a magány az ára és az a pillanatnyi öröm amikor más arcán a fájdalmat látom, mert ha az életet nem is, de őt legyőztem. Aztán jön a bűntudat, ami itt mélyen legbelül teljesen fel emészt, de ezt te nem látod még csak észre sem veszed, mert épp a saját fájdalmaddal vagy elfoglalva. Tehát figyelj, mert vannak jelek, csak látni kell őket. Akkor ha rossz vagyok és ha jó. Cserébe viszont elárulok egy titkot, melyet belátásod szerint használhatsz. Hordj el bárminek, mond a szemembe, hogy rossz vagyok, vagy akár magasztalj az egekig, mélységes tiszteletedet mutatva felém. A z arcom sem fog rezdülni, már-már érdektelen leszek, de ha a jeleket figyeled, látod, hogy egy egész folyamat megy bennem végbe. Egy folyamat, mely során, minden egyes szót, rezdülést és pillantást, amit tőled kaptam elrakok és megjegyzek, legyen az jó vagy rossz. És ezek alapján foglak megítélni. Nem teszek köztetek különbséget, hisz mind csak emberek vagyunk, és ez a mi legfőbb hibánk.
"Néha nem tudok a szemedbe nézni. Olyan vagy, mint egy kiégett épület, aminek csak a külső falai állnak."
/Anne Michaels/
"Az élet lényege az, hogy éljünk, nem pedig az, hogy egy sarokban kuksoljunk, mert annyira félünk, hogy semmi újjal nem merünk próbálkozni, vagy annyira elfáradtunk és kiábrándultunk, hogy már nem is vesszük magunknak a fáradságot az életre."
/Danielle Steel/
