"Ilyen lenne a paranoia? Bizonyosság, hogy mindenki az embert fixírozza, mindenki tudja, hogy kicsoda, mindenki utánanyúl, hogy megállítsa és a sötétbe rántsa? Féreg, ami belülről falja fel elevenen."
/Jeff Abbott/
Minden jól indult. Tényleg, nyugodt voltam és koncentráltam. Aztán beléptünk és mint egy üvegfal, amibe téglát vágtak, csörömpölve apró darabjaira hullt.Előtört a régen eltemetett érzés. Körbenéztem, és megijedtem. Szó szerint be pánikoltam. Olyan emberek vettek körül, akiket még régebben versenyekről ismertem. Próbáltam elhitetni magammal, hogy nincs gáz, hiszen ez csak egy edzés. Te kicsi Bárika vette a lapot és tiszta ideg lett. Aztán jött az első pálya, itt már edző néni is látta, hogy valami nem oké, de közölte, hogy nincs mentegetőzés, meg kell csinálnom, mert menni fog!
Mondani ezt olyasvalakinek, aki már egy éve felhagyott a versenyzéssel és egy hónapja jött csak vissza. Természetesen én voltam az első. Totál bénázást, még egy kis dorgálást is kaptam, persze ez egyfajta megerősítés-képpen irányult felém, de nekem lecseszésnek jött át. Aztán teljesen kiült rám a kétségbeesés, és végül edző néni leküldött a pályáról, pihenni. Anyu nem értette mi történt, de látta, hogy valami nem stimmel, én nézve a többieket, undorodva néztem magamra. Itt van egy tök jó képességű kutyával már több, mint négy éve, és mit tett le az asztalra? SEMMIT!!! A nagy büdös semmit!
Jött a második kör, új vezetési technika, még nehezebb. Fasza! Repdestem az örömtől. Most visszafelé mentünk, én voltam az utolsó, de ismét csak bénáztam, és nem jutottam előbbre, na ezután bőgtem el magam majdnem, és már nem én irányítottam. A félelem olyan gyökeret vert az elmémbe, hogy teljesen elbizonytalanodtam. Ki kellett mennem, fullasztó volt odabent.
Utolsó menet! Edző néni odasétált hozzám.
- Akarsz valami mást, vagy megpróbálod?- egy pillanatra meglepődtem. Aztán gondolkodás nélkül vágtam rá.
- Hát, megpróbálom mégeccer.- edzőnéni szemében öröm csillant.
- Ez a beszéd, ne add fel! Menni fog. Megcsináljátok!- és talán ez segített.
Sok edzőm volt már, elismert és jó edzők, de most nem csak edzőm van, hanem egy olyasvalaki, aki mint embernek is próbál segíteni. Edzőnéni tudta, hogy önbizalomhiányban szenvedek régebbi dolgok miatt, és kényszeresen meg akarok felelni bizonyos szituációkban, és ha ez nem sikerül teljesen összezuhanok.
Végül nagy nehezen, de sikerült. Volt nagy örömködés!
Edzés után még kaptam is egy nagy ölelést, és edzőnéni megdicsért, amiért nem adtam fel, szóval ma is tanultam valamit.
"Nincs jutalom munka nélkül, győzelem erőfeszítés nélkül, győztes csata kockázat nélkül."
/Nora Roberts/
