Goodbye 2012!

Ideje megírni az idei évösszegzőt. Nos, részemről ezt az évet nagyon gyorsan el fogjuk felejteni, mert nem vagyok büszke rá. Több volt a negatívum, mondhatni a kudarcok éve volt.Ez is. Persze akadt azért néhány pozitívum is, ami nem tette teljesen tönkre ezt a 12 hónapot. Többek között, hogy kijutottam Hollandiába és ott egy hónapot eltölthettem. Felejthetetlen élmény volt. A gyerekek, akikkel együtt dolgozhattam ,a kutyák, akikkel együtt dolgozhattam. Barka és az ő személyisége. És még sok-sok apróság, amit sosem fogok elfelejtetni. A többi meg, mit számít, már elmúlt.

Nézzük a könyveket. Ugye, mint tavaly is, idén is ideje kihírdetni az év könyvét számomra. Kicsit gondban vagyok, mert nem volt túl sok időm ebben az évben olvasni, de mindenképp meg van az idei győztesünk. Ő pedig nem más, mint
J.R.Ward.: A fekete Tőr Testvériség - A Felszabadított Szerető

Mivel erről a sorozatról még korábban nem írtam, viszont túl bonyolult az egészet elmagfyarázni, annyi legyen elég, hogy Vámpíros-romantikus-harcolós-eszméletlen szövegű és humorú könyv. Az írónő zseniálisan írja az újabb és újabb részeket. Szerencsére eddig úgy néz ki, lesz még bőven részünk a Fekete Tőr Testvériség kalandjaiban, így a végre még egy jó darabig nem kell számítanunk. 
Személyes véleményem a könyvről:
Az eddigi (ha jól emlékszem) kilenc rész közül talán ez volt az egyetlen olyan, amelyben izgalmas, akcióban és izgalmakban dús eseményeken nem igazán történtek. Ez meglepett és kicsit el is szomorított, de kárpótolt helyette a karakterek drámája, amelyek a könyv hasábjain zajlottak. Örültem, hogy egyik kedvenc szereplőm Vishous tragédiája itt végre kibontakozott és értelmet nyert a sok őrültség a karakterrel kapcsolatban. Összességében még mindig fantasztikus ez a sorozat, reméljük Thor könyve már tartogat számunkra némi izgalmat, én mindenképp javaslom ezt a sorozatot minden fantasy rajongó számára.

Az idei kedvenc film címét nyerte, nehéz döntés után, de végül egyhangúan:
A békés harcos útja című film. 
Bár nem 2012-es film, de idén láttam először, és ez volt az, ami leginkább megfogott.

A film megtörtént események alapján készült. Dan Millman tehetséges tornász, és mindent megtesz, hogy bekerüljön az olimpiai csapatba. Vakmerő, el van szállva magától, semmi sem számít neki. Egy este összefut egy idős emberrel egy benzinkúton. Őt csak Szokratésznak hívja. Az öreg megpróbál egy új látásmódot megmutatni számára. De a fiú nem igazán foglalkozik vele. Egy baleset során olyan súlyosan megsérül, hogy az orvosai szerint vége a tornász karrierjének. A film gyönyörűen bemutatja, hogy az elszánt ember számára nincsenek lehetetlenek, és bárkiből lehet harcos, csak akarni kell. Dan Millman végül Nemzeti Bajnok lett és az olimpián is részt vett. Ajánlom mindenkinek ezt a filmet, csodás idézetek és tanítások vannak benne, mellőzve a tipikus Hollywoodi kliséket.

Végül de nem utolsó sorban pedig az idei kedvenc sorozatom nem más, mint: 
Misfits

Bár a sorozat itt is korábbi, igazán idén fedezte fel csak a hazai közönség. A sorozat Angliában játszódik, ahol egy csapat közmunkára ítélt fiatal egy furcsa vihar után különleges képességeket kap, melyekkel képtelen és sokszor morbid helyzetekbe kerül. Egy biztos, a felügyelők lépten-nyomon eltűnnek. 
A sorozat inkább megbotránkoztató, mintsem kultúrműsor  Ugyanakkor szórakoztató és néhol erősen elgondolkodtató is. A reális valóságba beültetett képtelenség ötvözése. A szereplők zseniális játékot nyújtanak, és az angol akcentust imádom. Aki bírja ezt a stílust, annak mindenképp ajánlom. Vagy az első öt perc után szörnyülködve kikapcsolod, vagy pedig még többet akarsz belőle. 

Ennyi volt hát az idei utolsó bejegyzés. Én köszönöm minden kedves ide látogatónak és olvasónak, hogy velem van a nehéz és vidám napjaimon, határon innen és túl is. Sikerekben, új élményekben és kalandokban gazdag Új Évet kívánok! 

"Egy harcos nem keresi a fájdalmat, de ha a fájdalom eljön, felhasználja azt."

/Dan Millman- A békés harcos útja c. könyv/

"Álljunk meg, és emlékezzünk a mögöttünk álló évre! Emlékezzünk a sikereinkre és a kudarcainkra, a megszegett és betartott ígéreteinkre. Arra, amikor a legjobb kalandokban volt részünk, és amikor bezárkóztunk, hogy elkerüljük a csalódásokat. Valójában erről szól a Szilveszter. Kapunk még egy esélyt, hogy megbocsássunk, hogy jobbak legyünk, többet adjunk, többet szeressünk, éljünk. Ne töprengjünk azon, mi lett volna ha, örüljünk annak, ami jönni fog. Fogadjuk meg, hogy jobban odafigyelünk egymásra, jót adjunk, és nem csak ma éjjel, hanem egész évben."

/Szilveszter éjjel c. film/

The lost imagination

Egy valamit felejtettem csak el. Ami az életemet, mely alapjaiban véve romokban hever, mégis csak teljessé teszi. Hosszú hónapokat töltöttem el azzal, hogy megtaláljam a félúton elhagyott fonalakat. Csak ültem, ujjaim a billentyűkön, de semmi sem került papírra. Vártam. Talán valamiféle csodára, hogy végre ismét a régi legyek és minden gondolatom csak történetek körül forogjon, de nem történt semmi. Aztán jött ez a furcsa kis ország, titokzatos kis városkája, ahol én voltam az idegen, és valami, számomra megfoghatatlan érzés ismét elindította ezt a megfásult, rozsdás gépezetet. Az események csak követték egymást, én pedig hagytam, hogy sodorjon az ár. A toll a kezemben csak úgy füstöl, ahogy egyre többet és többet akarok leírni, mert félek, hogy a gondolat, a látomás pillanatok múlva tovaszáll. Történt némi változás. Az enyhe kifejezés lenne. Mondjuk inkább azt, száznyolcvan fokos fordulat. Igen, inkább nevezném így a szituációt, ami jelen helyzetben adódott. Volt két főszerelmes párom, már a következő könyvet kezdtem írni velük, aztán puff. Egy csapásra változtattam. Alapjaiban változtattam a történet menetén. Nem bánom. Így izgalmasabb a szálak eldolgozása. Túl jó lett volna a sima egyszerű happy end. Hiszen így még számos lehetőség vár rám. Határ a csillagos ég. Tehát végső soron valami jó is elsült ebben az évben. Ha változni jómagam nem tudtam semerre sem, talán rossz irányba, kettőt hátra, de egy dolgot vissza kaptam. A képzelet világát. Az álmodozás varázsát. Mert álmok nélkül szürke és kopár ez a kemény világ. Ezek az apró kis csodák segítenek minden napot szebbé, egy kicsit vidámabbá varázsolni. Miért fosztanánk hát meg magunkat ezektől az apró kis csodáktól? 

"Az irodalom nem csak a képzelet játéka. Az irodalmi dimenzió nem felületes aspektusa a világnak, hanem maga a dolgok mélysége. Az irodalom a szellem aktusa, amellyel megragadja a felszínen túli dolgokat."

/Nicolás Gómez Dávila/

Christmas. Dummy emotions. Solitude.

Karácsony. Álszent érzelmek. Magányosság. Ahogy a cím is mondja. Idén kedvem sem volt hozzá. PErsze az álarcunkat ilyenkor is felöltjük, okozunk egymásnak néhány boldog percek, de a sérelmeket képtelenek vagyunk még ezen a három napon is félre rakni. Ha rám nézel, láthatod, most is haragszom rád, és persze a te szemedben is látom a megvetést néhány múltbéli botlásom miatt. Nem hibáztatlak, mi emberek, ilyen furcsa lények vagyunk. Csakis az én. Bari gyermeki türelmetlenséggel ugrándozott a fa alatt, hiszen vár rá a szokásos "ünnepi" vacsora, és a cafatokra téphető ajándék. Egy rágókötél. Imádja. Mindenhová hurcibálja, és mutogatja. És mi? Húzzuk a szánk, begyakorolt látszat mosollyal köszönjük meg a másik erőltetett kedvességét. Egy valakinek különös gonddal kerestem ajándékot. Úgy éreztem megtaláltam a tökéleteset, a hozzá illő felirattal is. Milyen érdekes, hogy valaki másra asszociált az aprócska üzenet olvasása után is. Ennyi volna? A vér nem számít. Nem szeretem ezt az ünnepet. Nem szeretem, hogy nem vagyok kisgyerek, aki a felnőttek álnok játékaiból mit sem sejtve, kitörő örömmel éli át ennek az ünnepnek minden pillanatát. Aztán ahogy növünk, egyre jobban belénk mártja mérges karmait az ármány és az álszentség. Így a karácsony elveszti szentségét és már csak egy szokássá válik, amit gépiesen mindenki megtart, de senki sem éli már át igazán. Talán vannak még páran,akik képesek voltak tiszták maradni, ők még megmenthetik ezt az elcseszett világot. 

Szerelmesek. Mindenütt. Gyűlölöm őket. Most különösen. Még a Valentin napot is jobban átvészelem, mind ezt a három napot. Nekik nem kell ajándék, hiszen ott vannak egymásnak. Az ajándékuk az egymás iránt érzett mérhetetlen szeretet és hála. Vajon milyen ez az érzés? Figyelem őket. Már-már tanulmányozom, de mintha egy ismeretlen állatfaj viselkedését próbálnám megfejteni. Egyszer talán a halovány szellője megérintett ennek a különös érzésnek, de azt már tovafújta a szél. Az érzés pedig ismét hatalmába kerít. Ülni. Egyedül. Vágyni valakire, aki sosem lesz már a tiéd, mert azt az egyszeri alkalmat elszalasztottad, így már csak egy emléked marad, abba viszont vasmarokkal kapaszkodsz, elzárva az utat az új lehetőségektől. Tudod, hogy szánalmas vagy, de mégsem akarod elengedni. Esténként rá gondolsz, vele álmodsz, és reggelente egy-egy könnycseppet elmorzsolsz, amint rájössz az álmaid ismét a bolondját járatták veled. Megfogadod, hogy soha többé nem gondolsz rá, de aztán megint látsz egy párt, és az eskü homályba vész. Itt ülsz, te és a magány. Hű társai vagytok egymásnak. A képzelet nagy hatalom, mely sokszor csodákra, máskor pedig veszedelmes csatákba hajt...önmagaddal.

"Általában is igaz: van karácsonyi szomorúság, amely szorítóbb, reménytelenebb, mint a más napokon jelentkező. Hiszen aki karácsonykor szomorú, az kétszeresen az, mert mások olyan boldogok, békések, örvendezők. Akit karácsony estéjén szorít sarokba magányossága, akit most kínoz a friss gyász fájdalma, aki most szenved kórházi ágyán, aki most irigykedik mások otthonának békességére, azt kétszeresen gyötri a kín, kétszeresen sújtja a gyász és fájdalom."

/Ittzés János/

"Valami védőburkot szeretnék. Azt hiszem, egy társ formájában, hogy kössön ide a valósághoz, mert egyedül, ha nincs mellettem senki nehezékként, akkor elszállok, feloldódom a nagy semmiben, szétesem."

/Koncz Erzsébet/

One drip hate...

Én megpróbáltam. Tényleg. Sőt, minden egyes nappal újra próbálkozom, de nincs rá más szavam: UNDORÍTÓ. A lénye. Üres, mint egy kopár sivatag. Nem jelent nem nekem semmit. Ja, mégis. Egyenlő az ártalommal. Meglátom és lekonyul a mosoly az arcomról. Hozzám szól és elromlott az egész napom. Hogy gyűlölöm-e? Sokszor igennel válaszolnék, de egy aprócska tényező visszatart. Ismered a mondást  csak én, más nem. Ez az egyetlen dolog ami visszatart attól, hogy kimondjam, gyűlölöm. De nem szeretem. Az érzéseim szinte csak negatívak, illetve szánóak vele szemben. Igen szánalomra méltó ő úgy ahogy van. És ennek részben én is oka vagyok, de mit tudtam én tíz évvel ezelőtt arról, hogy az akkor elkövetett hibáimnak később rajta keresztül látom a következményeit. Sokszor legszívesebben csak ütném, amíg mozog. Úgy érzem nincs más megoldás, nem tudom magam türtőztetni. Nem, nem tenném érte tűzbe a kezem, egyenlőre. Nem érdekelne, ha nem láthatnám soha többet. Nem kötődöm hozzá, és ez a legszomorúbb. Nem ismerem, és nem is akarok róla tudni semmit. Csak egy kupac szemétnek látom, ami kidobásra való...

"Testvérek is gyűlölhetik és megvethetik egymást. Ilyesmi előfordul, bármilyen borzasztóan is hangzik. De az ember nem beszél róla. Jobb eltussolni. Jobb nem is tudni róla."

/Thomas Mann/

December. Nightmares. Panda bear kiss.

A helyzet a következő. December van, ééés pontosan olyan hangulatom van, mint ami télen jellemző rám. Eljött az éves "feladom, nem megy ez nekem" szindróma. A fejemet a homokba dugom és várom a tavaszt. Mi a bökkenő? akkor már késő lesz. Most kellene megtennem azokat a bizonyos lépéseket. Néha elfutnék, csak el, jó messzire, oda ahol nem kell elvárásoknak, társadalmi normáknak megfelelnem. Ahol csak én vagyok és nincsenek szabályok. Nem néznek rám furcsán, mert nem azt a választ kapták egy kérdésre, amit ők vártak el. 

rémálmok. Mint régi jó barátok úgy köszöntöttek. És, hogy még izgalmasabbá tegyem az éjszakáimat, most megjöttek drága nyolc lábú barátaim is. Két éve. Akkor láttam azt a hatalmas szörnyeteget előmászni az ágy végéből. Azóta nem gondoltam rá, erre most, nem egy éjszakám telt el azzal a rettegéssel, hogy ez a rémség rám veti magát és megesz. Pedig esküszöm nem néztem Gyűrűk Urát aznap este. No mindegy, mintegy hár éjszaka alatt sikerült megnyugtatnom magam, hogy nem fog semmilyen pók megenni, bár ezt nem tudom semmilyen bizonyítékkal alátámasztani, mindenesetre egy kis időre megnyugodtam. Másrészt viszont az agyam a bolondját járatja velem. engem sosem zavartak a rémálmok. Voltak már halálosak, pszichopata jellegűek és szivárványszínű unikornisosak is. De most már az abnormálisság magas fokát ütjük. Az addig rendben van, hogy ismét kinyírnak  Az is, hogy barbie baba temetőben sétálok. Még a bevásárló-központban való repkedésen is túltettem magam. Na de, hogy a múltbéli emlékeket így előhozni. Na, az nem fair. Nem tudom, ti , hogy vagytok vele, de számomra nem menő egy panda macival csókolózni  Lévén, hogy nem arra számítok. Egy PANDA! Most komolyan! EGY PANDA MEDVÉRŐL BESZÉLÜNK! Könyörgöm. Már nem először fordult elő, hogy az úgynevezett "szerelem"-nél kötöttünk ki, de ez a röhejes kifordítás. Bár lehet üzenet jellegű volt, a jelenlegi állapotaimra. Max. egy medve érdeklődését kelteném fel. Remek. Ezek után kíváncsi leszek, mi vár rám ma éjszaka, lehet-e az ilyesmit még fokozni, bár magamból kiindulva, biztos vagyok ebben. No mindegy, az álmok, csak álmok, nekem meg itt a valóság, ahol rosszabb is van mint egy panda medve.

"Az életben vagy kifogásaink vannak, vagy eredményeink."

/Andrew Matthews/

"Álmomban egy sugárzó boldogságot hozó emberi lény int felém. (...) Azonban álom volt csupán... Nincs boldog kikötő, mely befogadna. A hullámok ide-oda dobálnak, könyörtelenül."

/Pjotr Iljics Csajkovszkij/