Különös dolog a magam fajta ember életében a változás. Legyen az fizikai vagy lelki síkon történő dolog. Nehéz meglátni, tudomásul venni de mégis talán a legborzasztóbb az egészben, amikor szembe kell nézned ezzel a változással. Mi történik ha valaki azt mondja neked számít. Hiszen a te mottód mindig is az volt, egyedül vagy a világ ellen. No igen, ilyenkor meg pislogsz nagy szemekkel. Próbálod a régi emlékeidből előkaparni, hogy ilyenkor mi is az elvárt viselkedés forma. Aggódás. Törődés. Az agyad egyből érzékeli a támadást és védekező üzemmódba kapcsol, mélyen belül azonban egy hatalmas reccsenést hallasz, a faladat ismét ostrom alá vették. Annyi idő telt el, hogy szinte azt sem tudod hova kapj hirtelen.
Aztán veszel egy mély levegőt és kifújod. Lehiggadsz és hagyod, hogy az ész kapja az irányító szerepét. Hinni egy olyasvalamiben, amit nem neked szánt a sors, szánalmas. És te nem akarsz megint egy balek lenni. Tartanod kell magad az elveidhez és nem engedhetsz annak a kis motoszkáló valaminek, ami ki akar törni. Bent kell tartanod, mert tudod, ha kiengeded, megveszik, gátlástalan és nem ismer határokat. Felemel majd a mélybe taszít. De végül, mikor kitombolta magát, megint ott fogsz feküdni a földön, egyedül és magányosan. Csak akkor már nem biztos, hogy ismét újra akarod kezdeni.
A fizikai fájdalmat megélni más. Elnyomható, elviselhető, lehet halogatni. Adott egy fiatal lány, aki mindig rossz helyre lép, aki orra esik, aki mindig rosszkor van rossz helyen. Tinédzserként jól viselte a sok megpróbáltatást, hiszen veszteni valója tulajdonképpen nem volt. De ez a lány felnőtt, dolgozik, el kell magát tartania, és közben nap mint nap szembe kell néznie fizikai korlátaival. Legtöbbször fel sem tűnik, hogy a poklot éli át minden lépésnél, máskor azonban észreveszed, mintha kissé bicegve járna. Tudja, ez már nem tréfa, valami vészesen közeledik felé, amivel nem akar szembe nézni. Nem látod, de valójában minden egyes reggel hálát ad, hogy el tudja kezdeni a napot és egyben be is tudja fejezni. El kellene mennie orvoshoz, de vajon ki akarja-e tenni magát egy újabb mizériának, hiszen most már van veszteni valója. Mi van ha vár még egy kicsit? Amíg stabil nem lesz a háttere, mi van ha addig halogatja, amíg már elkésik. Miért is baj az, ha nem akarja tudni? Nem akarja ezt a stresszt. Élni akar, menni ameddig csak lehetséges, kipróbálni, megélni mindent, ez olyan nagy baj? A valóság várhat, most csak a csillagok várnak.
