Mikor mondhatja azt az emberi lélek, hogy elég volt? Milyen is a túlcsordult pohár esete? Mikor törik meg az ember? Mikor dönt úgy, nem folytatja tovább. És mégis miért teszik meg ezt a lépést ők? a gyengék. Vajon elítélendőek? Figyelt rájuk valaki? Észrevették, hogy gond van? Szóltak-e, hogy el fognak menni? Aggodalomra ad-e okot, ha valakit ennek a gondolata foglalkoztat? Te komolyan vennéd, ha valaki arról beszélne, hogy véget vet az életének?
Az emberek nagyrészt döbbenettel fogadják, ha a környezetükben ilyesfajta haláleset történik. De vajon megakadályozhatták volna? Számtalan módon dolgozták fel ezt a témát, legyen szó könyvről, vagy filmről. Egy valamiben azonban mindegyik megegyezik. A környezet mindig csodálkozik, hitetlenkedik. Pedig segíthetett volna. Az elkeseredett, megtört ember nem vágyik másra. Sokszor csak arra, hogy egyszer-egyszer megkérdezzék, hogy érzi magát, kapjon egy kedves mosolyt vagy egy bátorító szót. Egy ölelés életet menthet.
Hogyan kezdődne az én búcsú levelem...? Talán úgy, hogy Sajnálom. Tényleg. Nagyon. Minden búcsú levél hasonlóan kezdődik. Hiszen aki elmegy, nem akarja a szeretteit megbántani. De ha nincs már más kiútja, akkor megteszi. Összeszedi minden létező bátorságát. És úgy dönt, újrakezdi. Máshol, egy másik életben. Már ha létezik egy másik élet lehetősége. Én hiszem, hogy igen.
Ahogy azt is hiszem, hogy még nem adtam fel. Még folytatom a harcot. Most úgy érzem vesztésre állok, de talán egyszer egy nap felállhatok és azt mondhatom, hogy győztem. Nem ellened, hanem saját magam ellen. A korlátaim ellen. Egyszer majd el tudom hinni, hogy sokkal többre vagyok képes, mint, amit most gondolnak rólam az emberek, vagy amit én jelenleg nyújtani tudok. Lehet, hogy holnap végre elhatározom, hogy nincs szükségem hátráltató körülményekre. Hogy vannak olyan emberek, akik csak leszívnak, vasmarokkal szorítanak le a földre, és visszafognak. Meg kell szabadulnom ezektől a bántalmazó energiáktól. Mikor fogom ezt megtenni? Lehet, hogy soha? Lehet, hogy már megtettem?
"Bennem megvan a lehetőség a szeretetre, de az egész benne van egy elzárt térben. A szomorú az, hogy ez az élet, amit élek, csak egyre inkább betokosítja a lehetőségeimet. Végül is valamit változtatnom kell a dolgon."
/Ingmar Bergman/
