The monster caught me

Félelem és rettegés Las Vegasban. Kb. ez a film cím illik a mindennapjaimra. Félni, hogy mi lesz. Rettegni, hogy megint jön egy roham és egyedül leszek. Nem lesz senki aki segítsen. Ülni az üres lakásban, és hallgatni a kis hangokat a fejemben. Menj! Indulj el! Maradj! Mi lesz, ha közben rád tör! Itt biztonságosabb! 

Mély levegő. Beszív. Kifúj. Valamit tenni kell! El kell indulni, időre kell menni! Ki kell menni. Emberek közé kell menni! Utazni kell metrón, buszon. Mi lesz, ha nem lesz ott senki? Hozzám szólnak. Kérdeznek. Mit kérdeznek? Mit válaszoljak? Mély levegő. Beszív. Kifúj. 

Meleg van. Túl meleg. Szívem a torkomban dobog. Menj, ne nézz senkire. Csak menj előre. Mindjárt ott vagy. Ne fuss. Túl feltűnő. Siess. Menekülj. Ismerős mosoly. Mély levegő. Beszív. Kifúj. Vége az órának. Ne húzd az időt. Indulj, menj tovább. Várnak rád. Ne fuss. NE légy feltűnő. Inkább menj haza. Nem érhet meglepetés. Félelem. Fáradt vagy. Alszol. Rosszul. Menekülsz. Álmodban. Ébresztenek. Rosszuk érzed magad. Egyedül vagy. Félsz. 

Segítség kell. Vajon mit gondolnak mások? Teljesen bekattantam. Attól még félek. Segítség kell. Meglépem. Megteszem. Úgy érzem cserben hagytam. Azokat, akik fontosak számomra. Nem tudnak semmit. Nem merem elmondani. Mit gondolnak? Ott szeretnék lenni. Része akarok lenni. Félek. Kezdődik. Leteper. Megőrjít. Kicsinál. Mély levegő. Beszív. Kifúj.

"Az ember stresszből és szorongásokból felépít magának egy másik testet a saját testén belül, ami aztán szép lassan elpusztítja."

/Závada Péter/

Be positive..no matter whats next

Van az úgy, hogy egyszeriben az ember fogja magát és azt mondja, ELÉG! Egy hete én is ezt tettem. Elegem lett abból, hogy mások hitványsága, nem törődömsége  miatt én érezzem rosszul magam. Elegem lett abból, hogy másoktól várjam, hogy ugyanúgy viszonozzák a kedveséket, jó dolgokat, amiket én is megadok. Úgy döntöttem, nincs szükségem más elismerésére, vagy jóváhagyására, ahhoz, hogy elérjem a céljaimat. Nekem kell az életemet irányítanom és jobbá tennem, nem a környezetemnek. 

Persze az élet vicces. Amint elhatározod magad, hogy változtatsz, hirtelen nyakadba akasztja mázsás terheit és eléd gördít 4-5 megmászhatatlannak tűnő hegycsúcsot, tesztelve a kitartásodat és az önmagadba vetett hitet. Hányszor álltam már neki, hányszor fordultam mégis vissza. Megijedtem talán, vagy még nem álltam készen, ki tudja. Most érzem a belső erőt, az elszántságot, ami arra sarkall, igenis meg tudom csinálni, azzá tudok válni, ami lenni szeretnék, és nincs olyan dolog az életben, ami megállíthatna. Az életem csodálatos, van egy párom, akit 3 éve sodort mellém az élet, és azóta is kitart mellettem, jóban és bizony a néha elviselhetetlen énem sem tántorította el. Van 4 darab szőrös kis varázslat velünk, akik egytől egyig min-mind külön egyéniségek, és a maguk egyediségével teszik teljessé ezt a kis családot. Van egy munkám amit imádok, van egy szenvedélyem, amit nap, mint nap örömmel tanulok egy szuper tanárral, van egy hobbym, ami több, mint tíz éve boldoggá tesz, még ha néha nem is látszik. Van egy életem, amit szeretek, de ezidáig sosem fejtettem ki, mennyire hálás is vagyok érte. Eddig csak elvártam, akartam, nagyon, de nem tettem érte. Ezt hívják sült galamb effektusnak. 

Talán nem egyből de idővel ráérzek a dolgokra és a jó dolgok, maguktól is megtalálnak majd, hiszen az élet apró csodák ezreit rejti, csak vakok vagyunk őket észrevenni. 

És egy jó tanács: Attól, hogy valakire haragszol, csak neked lesz rossz, ő ugyanúgy élni fogja az életét, te pedig a saját lelked mérgezed meg!

"Nem az tökéletesíti az embert, hogy a hegy tetején van, hanem az, ahogy felmászott oda."

/Lisa Kleypas/

Let it go...and everything gonna be woderfulll

Két lehetőségem volt. Vagy elsüllyedek, vagy végre kiúszom a partra, megrázom magam és elindulok végre előre. Majdnem egy éve éreztem azt, hogy egyre csak visszafelé haladok, időnként úgy éreztem, nyeregben vagyok, de otthon a négy fal között egyre csak elöntöttek a nyomasztó érzések, és ez kihatott az életem minden területére. Három alkalommal kerültünk mélypontra Vele. Háromszor nem mondtuk ki, de gondoltunk rá, hogy az eddig felépített életünknek búcsút intünk, és ki-ki a maga útján megy tovább. De valahol mélyen mindkettőnkben ott motoszkált az érzés, hogy mi életünk csak együtt lehet teljes. Kerestem, kutattam a problémák okát. Őt hibáztattam, a rendszert, mindenki mást. De azt nem vettem észre, hogy ezt az egész örvénylő halmazt én generáltam, a gondoltaimmal, az aggodalmaimmal és a félelmeimmel. A múlt árnyai még mindig fojtogattak, és a jövőtől való rettegés is egy örökös bizonytalanságba kergetett. 

Eltelt egy év, bennem megannyi keserűség kavargott, sérelmek, csalódások, kudarcok az életem szinte minden pontján. Nem láttam meg, amit mások igen, úgy éreztem, elvesztettem azt a pici tehetségemet is, ami a szakmához kötött. Képtelen voltam élvezni a munkám velük, nem tudtam tanulni, hiába ismételtem többször. Eljutottam a Pánikzónába, és oda helyeztem mindent, ami a Komfort zónámon kívül esett. Ez pedig egyet jelentett azzal, hogy minden, ami azzal járt, hogy ki kell lépnem a biztonságot jelentő falak közül, folyamatos stresszel járt.

Nem vártam a nyarat, sőt féltem tőle. Úgy éreztem, idén nem tartogathat számomra semmit.De az élet máshogy hozta. Elkezdte az apró csodákat az orrom alá dörgölni. Hiába tiltakoztam, igyekeztem valami negatív gondolattal ellensúlyozni az eseményeket, egyszerűen kénytelen voltam szembenézni a mumusokkal. És ahogy szakadtak fel a sebeket, úgy éreztem hogy végre vehetek egy mély, tiszta lélegzetet, ami új erővel tölthet el. Elkezdhettem gyógyulni, lélekben. Ismét beleszerettem, és mélységes hálát érzek iránta, amiért ennyire lojális, türelmes és kitart mellettem, bármi is történjék. 

Még nem értem az utam végére, épp csak megtettem az első lépéseket, de tudom, hogy mindennap csodák ezreit éljük át, csak elfelejtjük  értékelni őket.

"Ha majd igazán a jelenben fogsz élni, meglepődve tapasztalod, mire vagy képes, és hogy mi minden sikerül."

"Vannak, akik inkább a szívükre hallgatnak, és nem arra, amit mások diktálnak. Ritkán találkozni ilyen emberekkel, de ők azok, akik emlékeztetnek arra, hogy ha elindultál az utadon, ne tántorítsanak el a kétségek és gyötrelmek, hogy jó abban hinni, hogy nincs "nem tudom", hogy nincs "úgyse sikerül" vagy "lehetetlen". Ők emlékeztetnek minket arra, hogy jó elhinni, a lehetetlen nem létezik."

/Sean Thompson/

If you care, how I feels Nowadays

Ülök az ágyon és sírok. Elvesztettem őt. Elvesztettem önmagam. Elvesztettem mindkettőnket. Hol rontottam el? Mikor múltunk el? Mikor lett belőlünk Ő meg Én, csak így egyszerűen és külön. Mint két idegen, akik egykor tűzbe mentek volna egymásért, most egyszerűen csak szabadulni akarnak egymástól. Beleragadva egy ilyen kényszeres mérgező helyzetbe. Van ebből kiút? Megjavítható-e ez egyáltalán? Hogyan lehetne azt a pici kis szikrát ismét lobogó tűzzé szítani. Ma elmegyek. Ma el akarok menni. Mindent hátra hagyni. Egyszerűen csak elmenekülni önmagam elől. Terveim voltak, álmokat akartam valóra váltani, de csak egy árnyék lettem, az életem nagy kudarca. Egy mérgező fuvallat, amelytől mindenki fuldokolni kezd, talán még ln magam is. Hogyan kezdhet valaki önmagától undorodni? Hogyan várható el, hogy valakit ismét szeretni tudjon, ha még saját lelkét is kitépné és eltaposná. Él a világban, mosolyog, teszi a dolgát, mint egy gép, de belül mélyen rohad, akár csak egy napon felejtett érett gyümölcs.

Meg kellene változnom. Gyökeres változásra lenne szükségem. El kellene kezdenem. Elkezdhetném. Sosem fogom elkezdeni.

Szeretnék elbúcsúzni, szeretnék elköszönni. Szeretném, ha csak elfelejtenétek, hogy voltam és élnétek boldogan. Szeretném újra kezdeni, másképp csinálni, megélni, átélni, jól élni.

Szeretném, ha tudnád, mit érzek, szeretném, ha tudnád mennyire fáj! Fáj, mikor így nézel rám, fáj, mert lemondasz rólam, fáj, mert lemondtam rólad. Fáj, mert nem érted, így inkább nem nézed.

A szeretet gyógyít, a szeretet segít. Pure love, így mondják nemzetközi nyelven. Tiszta szeretet, amit, csak egy gyermek és egy állat képes mutatni.

Állj fel! Küzdj meg vele! Győzd le! És legyél egy új ember! Soha nem késő újra kezdeni! Soha nem lehet elég késő. Feladni könnyű, de élni mindig nehezebb. Jól élni, pedig piszok nehéz. Az, hogy te melyiket választod, a TE döntésed, de a következményeit neked kell a válladon cipelned életed során. Hátra dőlhetsz és mondhatod, hogy megpróbáltad, de fel is kelhetsz és elkezdhetsz végre ÉLNI!

"Rengeteg minden meg tudja törni az embert, ha nincs, amibe kapaszkodjon."

/Millay/