Nem is tudom, milyenek most a hétköznapok. Kicsit kiszakadtam a belvárosból és ideiglenesen a kertes ház előnyeit élvezhetem. Mindennap vonatozhatok. Szeretek vonaton utazni. Mindig nosztalgikus élményeket szabadít fel bennem. Vannak pillanatok, amikor még belém mar a múlt, de napról napra kevésbé hasad meg a rés a szívemben. Néha napokra eltűnsz, máskor napokra nem engedsz el. A remény kis magja folyton csak azon munkálkodik, hogy gyökeret verjen, és nekem minden egyes nap ki kell szegény kis csírát irtanom, mert ép ésszel tudom, hogy ez a helyes. Logikusan kell gondolkodnom, csak az visz előre. Elkezdtem egy újfajta jövőképet megformálni. Talán kicsit más, mint, amit eddig képzeltem, de egyfajta B tervként kivitelezhető. Ebben nincs másik fél, nincsen nagy Ő, meg boldog happyend. Van benne viszont karrier, önfejlesztés, a múlt sebeinek begyógyítása, berögződött negatívumok újra gondolása.
Ismét hallgatok az apró kis hangokra és megérzésekre. Remélem ezúttal tényleg jól fog elsülni a végén. Valljuk be, az univerzum elég mocskos módon járatta velem a bolondot az idén. Jó kis beetetés volt. És még mindig beigazolódik, hogy, amint valaki két kedves szót szól hozzám, én mint valami éhező gyermek akit végre megetetnek, mindenemet is oda adom cserébe. Ezzel egyértelműen megmutatva minden gyengeségem. Ezen is dolgozni kell még. Egyelőre minden kedves közelítéstől félek, és inkább kihátrálok belőle, bárkitől is jöjjön, bármennyire is kedvesnek tűnik és nincsenek hátsó szándékai. Sok munka lesz, tudom, de ha egyszer megérkeztem, akkor tudom, hogy már felkészült leszek és tudni fogom ki lesz az az egy, aki megérdemli, hogy ismét kinyissam neki Dorkánia kapuit.
Addig is, kellemes meglepetés volt ismét találkozni Narniában, és mosolyogtató volt az agyam által kreált igencsak furcsa már-már valóságosnak tűnő mondatokat hallgatni, tőled. Pont annyira volt szürreális és hihetetlen, mint amennyire egy álomnak kell lennie. Azt, hogy ez milyen üzenetet hordozott magában, kíváncsi lennék, de talán jobb, ha nem tudjuk meg, miért jelennek meg hamis déli bábok időnként az éj leple alatt.
"Még a legfásultabb, legfáradtabb elme is bátorítást kap a sorstól, hogy észrevegye a valódi gyönyörök csiklandozását. Amikor így teszek, mérhetetlen nyugalom száll meg - odahajlítom, odairányítom lelkem, hogy hozzátapadjon, és élvezze a jót. Nem azért, hogy belevesszen, eltűnjön benne, hanem éppen az ellenkezőjéért: hogy megtalálja benne önmagát."
/Michel de Montaigne/
