2017. november 23., csütörtök

How I stopped follow the childish dreams

Veled is volt már olyan, hogy egyszerűen semmi sem sikerült. Hiába próbálod, valahogy mindig balul sül el amibe csak bele kezdesz. Hibázol a munkában...talán kicsit sokat is...otthon, semmivel sem tudod magad utolérni. Beüt a krach az életed minden területén. A kiadások egymást felülmúlva egyre csak gyarapodnak, a rossz hírek ömlesztve érkeznek, hogy még azt a kevés kis pozitív hozzáállásod is porba tiporja.

Ilyen az ősz. Utálom, gyűlölöm. A negatív energiák hírnöke ő. Egész évben erre az elhúzódó melódrámára készül, és a végén lehengerlő sikerrel játssza el műsorát.
Könnyen elbizonytalanodom. Sokszor megkérdőjelezem önmagam. Vajon jól csinálom, vajon helyem van itt? Vagy csak áltatom magam a happyenddel? Lehet-e olyan, hogy egyszerűen nem találod meg azt, amiben tényleg tehetséges vagy?

 Néha olyan érzés kerülget, mintha mellettem még a növények is inkább elhervadnak, csak ne kelljen velem egy levegőt fújniuk. Mintha az eddig befogadott közeg is elkezdene kilökni karjaiból. Addig, addig lökdös, amíg a körön kívülre nem kerülök, és már csak a kispadról figyelhetem az eseményeket. Te azt mondod jó vagyok a szakmában, te pedig a hátam mögött bírálod a hozzáértésemet. Egyik éned azt mondja letettél valamit már az asztalra, másik feled pedig sosem elégszik meg semmivel. Mindig többet és többet vár. Tehetsz bármit sosem érhetsz fel hozzá, hiszen nem ugyanonnan jöttetek, lehetsz jobb, szorgalmasabb, dolgozhatsz, bizonyíthatsz, amennyit csak akarsz, akkor sem leszel több egy porszemnél abban a bizonyos gépezetben. Azt hiszed van szavad, de amint felemeled a hangot, egyből kihúzzák alólad a széket. "Csókolom, lehet hátra menni a sor végére és újból megmászni a szamárlétrát!"

Egyszer eljön a nap vége. Húzod, halasztani próbálod a pillanatot amíg megérkezel, hiszen olyan kellemes elképzelni, milyen lenne egy igazi saját otthonba haza érkezni. Küzdesz, kapaszkodsz ebbe a fantáziád szülte vízióba, amíg a zár nem kattan és belépsz a valóságba. Fáradtan sóhajtasz egyet, és szomorúan konstatálod, hogy megint nem történt semmi. A ruhák nem mosták ki magukat, a hegyekben tornyosuló mosogatni való nem kelt önálló életre és a bútorok sem lettek kisebbek.
Szinte robot üzzemódba  kapcsolsz, és nekiállsz..ismét. Nem végzel időben...a többi marad holnapra, de minden egyes nappal csak újabb és újabb adag keletkezik, sosem érsz a végére. Néha csak ülsz az ágy szélén és várod, hogy múljanak a percek és az órák. A telefon csörög, a számítógép örökké villog. Az üzenetek, kérések, kérdések sosem szűnnek meg. Becsukod a szemed. Megpróbálsz a világról tudomást sem venni, de az makacsul beléd mélyeszti a karmait és erőszakosan vissza ránt. Felkelsz, magadra erőlteted az elvárások által formált jelmezed és csinálod tovább...és szépen lassan elengeded gyermeki álmaid, hagyod magad beletörődni a tudatba, hogy a te valóságodban nincs hepiend.


"A szívem ma egy kísértetváros, amelyben egykoron szenvedély és lelkesültség, most pedig magány, szégyen, csalódás és bánat lakik. És nem tudok szabadulni tőlük, még olyankor sem, amikor elfog az önsajnálat és csöndben sírok."
/Paulo Coelho/

2017. október 22., vasárnap

Once

Egyszer...minden mese ezzel a szóval kezdődik. Egyszer valami lesz. Egyszer valami lesz. Egyszer teljesül egy kívànsàg. Egyszer beteljesül egy szerelem. Egyszer minden véget ér.

Az én mesémből hiányzik az Egyszer csak heppiend. Hogyan kérném, ha lehetne? Egyszer teljesülhetne egy kívánságom. Egyszer lehetnék boldog. Egyszer szeretnék vidám, és önfeledt lenni. Egyszer szeretnék pozitív maradni. Egyszer szeretnék egy álmot valóra váltani. Egyszer szeretném, ha megajándékoznának. Egyszer szeretném, ha tudnák valójában mire vágyom. Egyszer szeretnék elmenni...Narniába. Egyszer szeretném, ha valaki értené a világom. Egyszer szeretném megérteni mindenki más világát. Egyszer szereznék látni...a dolgok mögé. Egyszer szeretném érteni a logikát. Egyszer szeretnék olyan lenni, mint amit elvár a világ. Egyszer szeretnék különleges lenni. Egyszer szeretnék sikeres lenni. Egyszer szeretnék végre önmagam lenni.

Egyszer...Talán egyszer, elhiszed, hogy létezem.

" Minden mesében van egy csepp igazság."
/Andrzej Sapkowski/

2017. október 2., hétfő

Something wanna blow out

De ja vu! Hetek óta érzem, kerülget, motoszkál bennem az érzés. Valami régi, mintha ismét bekúszott volna a tudatomba és ott bökdös, piszkál, nap, mint nap. Aztán jött egy gondolat. Az internet ilyenkor jó barát, akár 10 évvel ezelőtti tartalmat is visszahoz, ha éppen arra van szükségem. 2009-ben írtam ezeket a sorokat, most pedig ismét elolvastam. Megannyi érzés, gondolat és emlék jutott róla eszembe. Majd feltettem magamban a kérdést. Miért is hagytam abba? Miért hanyagoltam annyi éven át? A körülmények megváltoztak. Felnőttem. Más lett az elsődleges. Karrier. Szerelem. Önállóság. Felelősség. Ugyanakkor egy dolgot elfelejtettem. Ez volt az a hobby, ami által egy másik világba léphettem. Itt megvolt az a szabadság, aminek köszönhetően, egyik pillanatban a világ egyik felén lehettem, a másikban pedig már a túl felén. Itt nincs emberi ész által felfogható korlát, itt bármit lehet. Időt utazni, repülni, varázsolni, vagy épp mitikus lénnyé változni. Mert az író szabadsága határtalan. Lehet, hogy sosem leszek egy Shakespeare, de ha másnak nem magamnak szeretek írni.
 Furcsaságokat. Kalandokat. Apró kis szösszeneteket. Magamról. A világról. Másvilágról. Gyermek szerelmekről, Szülőkről. Testvérekről. Vágyakról. Konfliktusokról. Szörnyetegekről. Drámákról. Fájdalmakról. Tragédiákról. Boldogságról. Álmokról. 

Talán újból elkezdem. Talán nem. Talán egyszer lesz időm rá. Talán sosem. Talán, ha hagynám, hogy csak megtörténjen, ha nem félnék, ha nem lennék ennyire "felnőtt". 


    "Én igyekeztem megőrizni azt a lázat, izgalmat, amit az ifjúság fűt az olvasás alá. Ez a világ felfedezésének izgalma. Ha ezt a kíváncsiságot sikerül megőrizni, akkor megmarad valami az ifjúságból."
    /Ungvári Tamás/

2017. január 20., péntek

I have a plan..Do you?

Gyerekkoromban mindig arról álmodoztam, hogy ha felnövök, gazdag ember leszek, aki azt csinálhat, amihez csak kedve szottyan. Akkor kelek fel, amikor akarok, olyan cipőt veszek, ami éppen megtetszik, vagy éppen annyi állatom van, amennyit csak el lehet gyerekfejjel képzelni. Aztán ahogy nőttem ez az elképzelés egyre inkább kezdett szerte foszlani, és helyét egy gyakorlatiasabb, felnőttebb gondolkodásmód vette át. Stratégiát kellett kiépíteni. Hogyan érjem el a céljaim. Hogyan valósítsam meg gyerekkori ábrándjaimat. Nem volt más lehetőség, gazdag amerikai nagybácsi, elveszett hercegi rokon és a lottó megnyerésének híján ideje volt, hogy belássam, magamnak kell megküzdenem azért, hogy célba érjek. Elkezdtem hát ezt a rögös utat járni, hol sikerrel, hol hatalmas bukásokkal, de rajta maradtam. Időnként egy-egy ponton megpihentem, vagy elakadtam egy útkereszteződésben, de mindig tudtam, hogy a magam útját járom, akkor is ha az egész világ szemben áll velem. Idővel már nem egyedül mentem. Majd ketten haladtunk tovább az úton.. De egy ponton megállt. Megijedt talán? A felnőtté válás nem varázsütésre történik, nem lehet előre megmondani melyik nap történik meg. Egyszer csak beléd hasít, és onnantól megváltozol. Már nem menekülhetsz a hibáid előle. Döntéseket kell hoznod, melyek következményeit minden esetben vállalnod kell. Én sokszor buktam bele, mire rájöttem, hogy most már én felelek a tetteimért. De van akinek több idő kell. Van aki egyszerűen homokba dugja a fejét és várja a csodát. Elvégre ha én nem látlak, akkor te sem látsz engem. Hogyan érteted meg vele ezek után, hogy nem lehet egy életet Pán Péterként leélni. Soha országban talán igen, de itt a Földön fel kell nőni!!! Fontossági sorrendet kell felállítani. A kötelezettségeknek eleget kell tenni!! Haladni kell az úton, akkor is ha akadályok állnak előttünk. Az aki megfutamodik, nem jut előrébb. Arról megfeledkezik az élet. Aki küzd, előbb-utóbb célba ér. 
Hogy én mit csinálok? Várok...Rá

"Felnőtt nem akkor leszel, ha kardot húzol, és vakmerően harcolsz a vélt igazadért. Nem akkor, ha nem félsz mások arcába vágni a legpimaszabb igazságaidat is. (...) Felnőtt akkor leszel, ha a hibákat önmagadban keresed. Ha sorsodért nem a körülményeket okolod, hanem önmagadat."

/Müller Péter/