Már csak egy kívánságod maradt...

Ezen járt az eszem egész nap. Miként lehetséges az, hogy az egyik ember folyamatos boldogságban úszik, míg a másik örök kárhozatra van ítélve.

 Miként kapjuk sorsunkat. Mi az a felsőbb hatalom, ami az életünket irányítja? Egyáltalán van odafent valaki? Hiába, kiabálsz, nem hall senki sem téged az égvilágon. Vagy, ha mégis, van jobb dolguk is, mint szánalmas kis életedre figyelni. Nem ítélem el azt, aki ebben hisz, nekik ez biztonságot ad, én már kiábrándultam az ilyesmiből. Nem mondom, hogy nincs odafent semmi, de ha van is, nem igazán figyel rám. Pedig most jó lenne ha idefigyelnél öreg. Egy icipi (tudtátok, hogy ezt a szót nem kötőjellel kell írni! Én is meglepődtem rajta) apróságot kérnék. Nem, nem magam részére. Vagyis nem teljesen. Igen, tudom, az üzlet az üzlet, de most másról van szó. Szóval, elárulod nekem, hogy milyen szadista hajlamtól vezérelten, nem bírod szerencsétlen életét megkönnyíteni? De most komolyan. Nem azt kérem, hogy pikk-pakk minden legyen mesés, csak azt a sok bajt, meg a viharfelhőt oszlasd el a feje fölül. Nem tudok mást felajánlani cserébe, csak, azt, hogy szeretem őt, mint a nővéremet, és azt akarom, hogy mosolyogjon, hogy velem együtt nevessen, az élet furcsa viccein. Ez igazán nem nagy kérés, ugye? Szóval, fontold meg!

"Egy igaz barát ismeri a gyengeségeidet, de megmutatja neked az erőidet; érzi a félelmeidet, de megerősíti a hitedet; látja az aggodalmaidat, de felszabadítja a lelked; felismeri a korlátaidat, de hangsúlyozza a lehetőségeidet." 

/William Arthur Ward/

"Az öröm megtöbbszöröződik, ha barátokkal lehet megosztani, a fájdalom azonban csökken. Ez az élet."

/Robert Anthony Salvatore/

Írni vagy nem írni! Ez itt a kérdés

Ebben a szent minutumban kezdem el gondolkodni azon, hogy vagyok-e ehhez elég jó. Valahogy hiányzik valami. Már nem igazi az amit próbálkozom az olvasóknak visszaadni. Nem igazán van visszajelzés, és az érdeklődés is elmarad. Pedig én olyan lelkes voltam, de semmiféle visszajelzés nélkül minden emberben lankad a lelkesedés. Most nálam is elérkezett ez a pont. LÖB szerint jól csinálom, de ez nem igaz. Teljesen átlagos vagyok ezen a téren. Nem tudok átlagon felülit alkotni. Belőlem hiányzik azon egyetlen dolog, ami az igazi írókban megvan. Egyre nehezebb írni. Pedig a fejemben minden gyönyörűen el van képzelve. Ott annyira egyszerű. De egyszerűen ezt képtelen vagyok átfektetni írásba. Amikor tollat ragadnék, minden ihlet és inspiráció elillan. Pedig ritka gazdag fantáziám van. Még a legunalmasabb dolgokat is színessé tudom tenni. És nem nagyzolásból mondom. Egyszerűen az agyam érdekessé tesz mindent, erre vagyok beállítva. 

Szóval, nagyon egyszerű a kérdés. Írni, és ezáltal továbbra is azon idegelni magam, hogy valamire való vagyok-e írás terén, és állandóan szembesülni, hogy igazából senkit sem érdekel, amit csinálok. Vagy, abbahagyni. Leszállni a magas lóról, és élni a normál, valós életet. Tündérmesék, és hős szerelmesek nélkül. A realitás talajára lépni. 

Gondol.Gondol.Gondol. Mi legyen? 

- Nem hagyhatod abba. Ez az életed. Ez vagy TE, Hópihe, aki olyan bolond és agyafúrt képtelenségeket tud összehordani, amit csak nagyon kevesek. A tehetség nem abban rejlik, hogy mennyien olvassák valakinek az írásait, hanem abban, hogy az író az írásaival, érzéseket tud kelteni, egy jégszívben. Mosolyt tud csalni, egy búskomor arcra. Életeket tud megváltoztatni. Ilyesmire igazán csak az képes, aki sosem élt a realitás talaján. Arra, hogy képes legyen erre valaki, legalább 10 centivel kell a realitás talaja felett járnia. És mindenképp kell egy csipetnyi őrültség, nem is beszélve a szárnyaló és nyakatekert fantáziáról.

- Ez volt ám a szent beszéd, kisanyám.- én se vagyok normális. Egy általam kitalált karakterrel beszélgetek. Az őrület ki van pipálva.

- Fogd, be! Ezzel arra akartam kilyukadni, hogy szedd már össze magad, és igenis az álmaidnak élj. Ne érdekeljen mások véleménye, ne másokért, hanem másoknak írj!

Hát, a lelkifröccsöt megkaptam, és köszönöm nektek:D Na húzzunk bele, azt hiszem a kedvenc vámpírpasimmal lenne most egy megbeszélésem. És úgy érzem rossz néven venné, ha késnék. Úgyhogy, Ágyőő!

"Előfordul néha, hogy olyan elevenen élünk át mindent az álom és a valóság határán, hogy nem is tudjuk eldönteni, mi történik velünk."

/Murakami Haruki/

A mosoly varázsa

Anyukám mesélt egy történetet, aki a mosolyával jóvá varázsolta a víztükörben látható szörnyet. Tanulság:"Mosolyogj a világra, és akkor a világ is visszamosolyog rád!"

Kettes darab napja van happység. Állandó jókedvemnek semmi sem szabhat határt. Az iskolában állandó a jókedv. Egyszerűen brillírozom. Mindenki arcára mosolyt csalok a bolondozásaimmal. És fogok kapni év végén Napi cukiságomért könyvet. Az Ofő megígérte:D

Szóval szép az idő, én csodásan érzem magam, és körülöttem mindenkinek mosolyt csalok az arcára. Most úgy néz ki tényleg minden összejön. Lécci,lécci maradjon ez így még. Csak még egy kicsit. Olyan jó most ebben a boldogságban fürödni. Szeretném, ha ez most huzamosabb ideig élvezhető állapot lenne. Annyira teccik. Meg bírnám szokni:D Szóval, Nagyfőnök! Üzletet ajánlok.Leszállsz rólam, és én nagyon cukkerbogyó kiscsajszika leszek. És mindennap teszek valami jót. Megígérem. Szóval? Ez így rendben lesz?

És már csak kettőt kell találkozni, hogy ismét egy jó kis délutánom legyen a szép szőke hercegemmel.

"Világgá menni: ez a szabadságot jelentené, az élet újrakezdését. Ez nagyon kevés embernek adatott meg. Mindenki vágányokon fut, és ragaszkodik hozzájuk."

/Aszlányi Károly/

Ismeretlen érzelmek...

A tegnapi nap után kicsit nem tudom, most mi van velem. Minden olyan kusza. Ezek a dolgok nekem újak. Látom magam előtt, ahogy rám néz, és el kell kapnom a pillantásom, mert zavarba jövök. Kislánynak érzem magam, pedig lehet most növök épp fel. Hát szabad ilyet? Én az örök realista, aki semmiben sem hisz, csak az álmainak és az ábrándjainak él, a valóságban is álomba csöppenhet? Egy nagyon is valóságos álomba?

Nem értek semmit. Nem tudom ez micsoda, nem lehet elmagyarázni. Mikor meglátod, és a szíved hirtelen hevesebben kezd dobogni, elpirulsz mikor egy kedves szót mond neked. Én megfogadtam, sosem leszek rabja e bűnös érzelemnek. Az embert sebezhetővé teszi, és elég sebet szeretem én már. De vágyom rá, félek a csalódástól, sőt rettegek, de vágyom rá. Én is részese akarok lenni. Megérdemlem egyszer már én is a boldogságot. Biztos? ez nem megint csak egy rossz vicc? Nem tudom. Ezek az érzések olyan kuszák. Egyik pillanatban vissza akarok lépni, menekülnék, de akkor jön a hang, ami leszidalmaz a nevetséges viselkedésemért, és akkor megint elindulok. De még félek, még csak óvatosan lépkedek, nem akarok, leesni a mélybe. Talán ha nem a perem szélén ugrándoznék egy lábon, hanem a biztos  úton sétálnék. De akkor nem lenne izgalmas. Igenis kivételesen hagyom, hogy a szívem vigyem, az eszemet pedig ideiglenesen szabadságra küldöm.

"A szerelem személyt cserélt. Eddig is vaktában választott, ezúttal sem tett másként. Őt nem érdekli, ha tiltakozom, ha nem akarom, hogy megismétlődjék a korábbi veszteség. Mint valami tömény idegbaj (...), nekem ugrott, és levitt kétvállra."

/Vavyan Fable/

Ne tedd ezt velem...

Jól van. Szóval próbára akarsz tenni? Te ott fent. Tudom, hogy hallasz és jót szórakozol a nyomorúságomon. Egy kis boldogságot mutatsz, elhúzod előttem a mézesmadzagot, aztán meg elveszed. Nem jó játék, tudod? Az érzéseimmel játszadozol és ez nagyon nincs ínyemre. Az egyiket idegileg kikészíted. Ma elkezdtem félni. Mi van, ha butaságot csinál? Én nem akarom, ő a biztos pont az életemben. Kérlek, nagyon szépen, ne tedd ezt vele. Ígérem jó leszek, csak őt kíméld meg, hiszen szenvedett ő már éppen eleget. És nézd. itt vagyok én Vele. Elfogad, ilyennek. Ilyen szánalmasnak, és szerencsétlennek. Ő nem azt látja, aki valójában vagyok. Miért? Miért fogad el? Lehet a boldogság elől egyáltalán menekülni? Vagy az előbb-utóbb úgyis utolér? Még nem tudom befogadni. Ha a másikat látom szenvedni, én képtelen vagyok rá. Lelkiismeret furdalásom van, hiszen ő segített át, és most ő szenved. Én meg nem tudom mit csináljak. Én nem tudom, hogyan kell egy ilyen helyzetben reagálni. Pocsék barát vagyok. Lebőgtem. Miért lennék jó társ? 

Elromlott a gépezet. Te, Nagyfőnök! Nem ártana, ha megjavítanád!

"Az életemben mindig is voltak jó emberek... és olyanok, akik szeretnek. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy megbízhatok bennük, vagy hogy mindent elmondhatok nekik."

/Richelle Mead/

Süt a nap, és minden szép...Sálálálá

Háát elérkezett ez a nap is. Tiszta ideg voltam. A pillangók megszállták a hasamat és kitartóan ostromolták az idegeimet:) De eljött a pillanat és nagy örömömre minden jól sült el. Rengeteget beszélgettünk és nagyon sokat nevetgéltünk. Borbála meg hisztériás rohamot kapott, hogy nem vele van foglalkozva. Még a sipijét is begurította a Dunába, de Donhuán ügyes volt és halált megvető ügyességgel kihalászta. Remélem lesz folytatás mert most nagyon happy vagyok. Még nekem is lehet talán happyend.:D

"Egy mosoly mindent képes megváltoztatni. Egy egész életet. Sőt, kettőt. Két emberét. 

Azokét, akik egymásra mosolyognak."

/Csitáry-Hock Tamás/

Álom ez vagy valóság?

Néha már maga sem tudom. Reggel felkelek, és mit látok? Hé tágra süt a nap. Lehet ennél jobban kezdeni a napot? Egész nap izgatott vagyok. Várok. Haza kell érnem. Lehet, hogy válaszolt? És ha igen, akkor mit? Vajon mit gondol rólam? És én mit gondolok róla? Szimpatikus, Igen. Akkor csípd, meg magad, mert ez a valóság. Néha még neked, egyszerű hétköznapi szürke kisegérnek is lehetnek valóra vált álmai. Gyerünk, élj és ne csak álmodozz!

"A szerelemre vágyás még nem szerelem. De a szerelemtől való félelem már az."

Oké, ez most lehet, hogy hülyén fog hangzani. Én és a szerelem. Hmmm. Igencsak még köszönő viszonyban sem vagyunk. Pedig én akartam, olyan szívvel lélekkel akartam, aztán történtek dolgok és már nem vágytam rá. Rettegtem tőle, talán azóta is rettegek, viszont ismét vágyom rá. És most adott egy lehetőség. Az esély meg van. Kérdés, hogy élek-e vele vagy nem. Annyira félek, nem tudom mit tegyek. Egyszer egy ilyennel már alaposan megszívtam. Nem akarom, hogy megint kinyílok valakinek és végül kiderül, hogy rossz embert fogtam ki. Bár akkor is én léptem vissza, irtózatosan fájt hosszú ideig. Azóta nem volt senki, pedig jelentkezők voltak, csak mindenkivel világosan lett tudatva, hogy én nem kérek az ilyesmiből. Pedig ha igazán belém láttak volna, tudták volna az első pillanatban, hogy igencsak szükségem lenne valakire, aki szeret és vigyáz rám. Ne vedd sértésnek LÖB, téged is imádlak.:)

Hányszor elképzeltem valakit magam mellett, hányszor álmodtam egy ismeretlenről, de most a valóságban nem tűnik ilyen egyszerűnek a dolog. Nem tudom mit tegyek. Félek.

"Visszafogottsága már-már ridegséggel volt határos. Jéglány – így nevezte őt magában. És az volt az egyetlen vágya, hogy megtörje a jeget, mely alatt megbújt a nő."

/Monika Feth/

Illatról egy emlék

Sziasztok! Szeretném veletek megosztani életem első novelláját, már ha ez annak számít. Nem tudom, mi ez, most kreáltam. Találtam egy blogot. Pennát a kézbe!

Feladtak egy feladatot. Gondoltam kipróbálom magam, de annyi merszem azért nincs, hogy el is küldjem. Annyira jó azért nem vagyok. Na már most. A feladat a következő volt.

"írjatok le egy illatot, amely emlékeket idéz fel bennetek. Legyen az egy kedves és vidám emlék, vagy éppen egy szomorú, ami talán keserű pillanatokat idéz fel bennetek. Visszamehettek egészen a gyerekkorotokig, vagy akár csak a tegnapi napra, s keressetek egy illatot, amely megfog benneteket és képeket vetít elétek. Lehet ez egy gyerekként imádott sütemény illata, vagy egy virágé, amit olyasvalakitől kaptatok, aki kedves vagy kedves volt számotokra. Az illat bemutatásának segítségével idézzétek fel azt a pillanatot, mutassátok be az akkor bennetek lévő érzéseket, s fontos, hogy ne féljetek használni a színeket, a hasonlatokat, az átvitt jelentéseket."

Nos, íme a remekmű. Kicsit eltér, mert más is van benne nem csak az illat bemutatása, de nem tudok mit csinálni, mindig elkalandozom.

Idézz fel egy illatot! Ez a feladat. Nézzük csak. Gondolkodom, nagyon erősen. Az emlékek apró villanásokként jutnak eszembe, melyekkel különböző kellemetlen és olykor igen csak kellemes illatok társulnak. Megvan. Megállok egy pillanatra. Várok, a kép kiélesedik. Kinézek az ablakon, odakint sötét, de az üveg ablakán, mint a filmvászonra vetített film, megjelenik az emlék. Kiskutyák. Apró kis szőrgombolyagok. Tizenkét darab apróság. Még csak pár naposak, mégis több szenvedésen mentek keresztül, mint amit én csak elképzelni sem tudok. Megszülettek, és másnap már egy erdőben fagyoskodnak, egy hideg és nedves dobozban az erdő közepén. De most már biztonságban szeretetben nőhetnek nagyra. Hárman maradtak. Nem bírok ellenállni dünnyögő hangjuknak és felveszem a legnagyobbat. Bár még a szeme csukva van, apró szív alakú orrát úgy mozgatja, mint egy kis radart és kíváncsiskodik. Magamhoz szorítom és beszívom az édes kölyök illatot. Mint a kávé. Határozottan a frissen pörkölt kávé illatához tudtam hasonlítani ezt az illatot, de volt még benne valami más, Valami egyedi, ami csak ezeknél a kis makogó, mormogó lényeknél érezhető. Az ártatlanság. Még csak most érkeztek erre a világra. Nem tudják mi a jó és rossz, csak élni szeretnének, szívvel lélekkel. Ártatlanok, akár az embergyerekek, mikor megszületnek. Mi a különbség? A kutyák, ha felnőnek, sem veszítenek ebből a ritka állapotból. Az emberek igen. De éppen azért vannak ők számunkra, hogy megmutassák nekünk mi az igazi ártatlanság. Mit jelent a színtiszta jóság és önzetlenség. És mikor rájuk nézek, ezekre a csöppségekre, az egyik szemem sír a másik nevet. Sírni szeretnék, mert eszembe jut az a sok rossz dolog, amit életemben tettem. De nevet is, mert képes vagyok segíteni és másoknak örömöt okozni.

Emlékezetünk tünékeny és szelektív, azt őrzi meg, ami neki tetszik. Nem azt mondom, hogy csak a jót és kellemest. Az álomhoz hasonlóan az események csuszamlós áramlatából kiragad bizonyos részleteket - időnként apró, látszólag jelentéktelen részleteket -, elraktározza valahol mélyen, majd egy adott pillanatban felszínre hozza őket. Akárcsak az álom, az emlékezet is valamilyen értelemmel igyekszik átitatni az eseményeket.

/Aharon Appelfeld/

Az életem egy regény

Most nehogy azt hidd, hogy mesébe illő életet élek. Egyáltalán nem. Átlagosat, mint bárki más. Talán még annál is unalmasabbat. Annyira szeretnék külföldön élni. Nincs ennél nagyobb álmom. Ausztrália, édes álom...Egyszer el fogok oda jutni. És valamelyik nagy hely tetejéről fogom a világot csodálni. De ha nem is, akkor remélem a hamvaimat onnan szórják szét a világba. Alig várom, hogy vége legyen. Szabad leszek. És akkor meghódítom a világot. Enyém lesz a világ minden kincse. Kimegyek a szabadba és csak futok, amíg össze nem esem, aztán elterülök egy nagy tisztáson. Hallgatom a méhek szorgos zümmögését és a bárányfelhőket csodálom. 

Minden nap írni kell. Ki kell írnom azt a rengeteg ingert magamból, ami ér. Az álmaim, az emberek a környezet. Mind egyfajta építő eleme egy történetnek. Nem kell, hogy tündérek röpködjenek a szobámban és nem vágyom szexi vámpírokra sem. Mert itt vannak bent. A fejemben. Látom őket, körülvesznek és néha, amikor unalmas óráimban szabadjára engedem az elmém, elszabadulnak. Az egész világ színesebbé válik és máris nagyobb kedvem van az unalmas iskolai órákhoz. Csak kinézek az ablakon és máris meglátom az apró pici tündérkéket, amint az ablak előtt állnak és bohóckodnak, majd csilingelő hangot hagyva maguk mögött eltűnnek. 

Bolond vagyok? Meglehet. De a bolond emberek boldogok. Megvan mindenük, mert szabadok. Az elméjüknek nem szabnak korlátokat, nincsenek falak, amelyek elzárják a fantázia szabadjára engedését. Sodródunk az árral és csodaként élünk meg minden napot. Nem vagyok tündér, sem utolsó boszorkány és még vámpír felmenőim sincsenek. De éppen azáltal, hogy saját világom van vagyok különleges és egyedülálló. Szabad vagyok, mert annak születtem.

"Vajon tudunk-e teremteni egy olyan tulipáncsokrot, amely sosem volt még? Mondjuk, egy olyat, amelyben egyetlen szárról tizenhét különböző tulipán nyílik, és mindegyik tulipán kelyhében egy gyűszűnyi aranymadár énekel? A fantázia segítségével széttörhetők a tapasztalás és a gondolkodás sémái, megláthatók, megteremthetők és megtapasztalhatók olyan világok, amelyek mindennapi körülmények között nem érzékelhetők."

/Boldizsár Ildikó/