Ezen járt az eszem egész nap. Miként lehetséges az, hogy az egyik ember folyamatos boldogságban úszik, míg a másik örök kárhozatra van ítélve.
Miként kapjuk sorsunkat. Mi az a felsőbb hatalom, ami az életünket irányítja? Egyáltalán van odafent valaki? Hiába, kiabálsz, nem hall senki sem téged az égvilágon. Vagy, ha mégis, van jobb dolguk is, mint szánalmas kis életedre figyelni. Nem ítélem el azt, aki ebben hisz, nekik ez biztonságot ad, én már kiábrándultam az ilyesmiből. Nem mondom, hogy nincs odafent semmi, de ha van is, nem igazán figyel rám. Pedig most jó lenne ha idefigyelnél öreg. Egy icipi (tudtátok, hogy ezt a szót nem kötőjellel kell írni! Én is meglepődtem rajta) apróságot kérnék. Nem, nem magam részére. Vagyis nem teljesen. Igen, tudom, az üzlet az üzlet, de most másról van szó. Szóval, elárulod nekem, hogy milyen szadista hajlamtól vezérelten, nem bírod szerencsétlen életét megkönnyíteni? De most komolyan. Nem azt kérem, hogy pikk-pakk minden legyen mesés, csak azt a sok bajt, meg a viharfelhőt oszlasd el a feje fölül. Nem tudok mást felajánlani cserébe, csak, azt, hogy szeretem őt, mint a nővéremet, és azt akarom, hogy mosolyogjon, hogy velem együtt nevessen, az élet furcsa viccein. Ez igazán nem nagy kérés, ugye? Szóval, fontold meg!
"Egy igaz barát ismeri a gyengeségeidet, de megmutatja neked az erőidet; érzi a félelmeidet, de megerősíti a hitedet; látja az aggodalmaidat, de felszabadítja a lelked; felismeri a korlátaidat, de hangsúlyozza a lehetőségeidet."
/William Arthur Ward/
"Az öröm megtöbbszöröződik, ha barátokkal lehet megosztani, a fájdalom azonban csökken. Ez az élet."
/Robert Anthony Salvatore/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése