Most mihez kezdjek...?

Hát a dilemma eldőlt. Én maradok ők mennek. Illetve nem maradok, csak épp másik utat választottam. Vagy legalábbis a lehetőség adott az útra, de kérdés, van-e merszem elindulni rajta. Ez már cseppet sem játék, ez már az életről szól. Ez a jövőm és én most itt vagyok, és vacillálok. Nem tudom, mihez kezdjek. Mindig is féltem az ismeretlentől, nem szeretem a váratlan és új helyzeteket. És ez most kétség kívül az. Egyedül egy vadidegen városban, ismerősök nélkül. Grrr. De ott a másik lehetőség, hogy most visszalépek és várok két évet, hátha aztán itt Pesten szerencsével járok. Az lenne az egyszerűbb út. De, akkor meg itthon maradnék. Nem változna semmi. És én változtatni szeretnék, elvégre már ki akarok ebből a szürkeségből törni. Önállósodni akarok, élni akarom a saját életemet. De akkor is nehéz, az elválás...

"Ha többféle út kínálkozik számodra, és nem tudod, melyiket válaszd, semmiképp se bízd a döntést a véletlenre, hanem ülj le és várj. Várj még és még. Ne mozdulj, ne szólj, csak hallgasd a szíved. S mikor beszélni kezd hozzád, állj fel, és menj, amerre visz."

/Susanna Tamaro/

Csalódás

Megkértem valamire, örömmel vállalta. Megbeszéltük.

Azt mondta: - rendben. 

Amikor várok rá, azt mondja:-Mikor induljak?-esetleg most.

Akadékoskodik, mondom:- ha nincs kedved ne gyere.

Azt mondta: Rendben, most indulok.

Azóta már több óra is eltelt. Ennyit az ígéretekről. 

Dilemma

Nem tudom, mit válasszak. Van egy álom ami megvalósítható lenne. Igen, el tudom magam képzelni a szerepben. Megkaphatnám, elérhetném. De ha azt választom, akkor viszont őket veszítem el. Ők elmennek, én meg itt maradok, egyedül. Mehetnék én is, de akkor az álom elillan én pedig bár velük leszek...ott lesz a tudat, hogy elszalasztottam a lehetőséget.

Utálom! És egy hetem van. Döntenem kell! Az ÁLMOM vagy ŐK...

"Életünk során néha útkereszteződéshez érünk, és rákényszerülünk, hogy eldöntsünk, melyik úton akarunk tovább menni. És nem tudhatjuk előre, hogy a választott út gyönyörhöz, vagy fájdalomhoz vezet. Ha egyszer választottunk, már nincs visszaút."

"Az ember előtt két út áll: az egyik az, hogy megvalósítja saját magát, azt, akinek ő született; a másik az, hogy mindent megtegyen azért, hogy szeressék, mert ez a vágy is vele született. És a szeretetnek mindig ára van."

/Carl Rogers/

Babits Mihály: Fekete ország

Fekete országot álmodtam én

ahol minden fekete volt,

minden fekete, de nem csak kívül:

csontig, velőig fekete,

fekete,

fekete, fekete, fekete.

Fekete ég és fekete tenger,

fekete fák és fekete ház,

fekete állat, fekete ember,

fekete öröm, fekete gyász,

fekete érc és fekete kő és

fekete föld és fekete fák,

fekete férfi, fekete nő és

fekete, fekete, fekete világ.

Áshatod íme, vághatod egyre

az anyagot, mely lusta, tömör,

fekete földbe, fekete hegybe

csap csak a csáklyád, fúr be fúrod:

s mélyre merítsd bár tintapatakját

még feketébben árad, ömöl

nézd a fű magját, nézd a fa makkját,

gerle tojását, csíragolyót,

fekete, fekete, fekete

fekete kelme s fekete elme,

fekete arc és fekete gond,

fekete ér és fekete vér és

fekete velő és fekete csont.

Más szín a napfény vendég-máza,

a nap a színek piktora mind:

fekete belül a földnek váza,

nem a fény festi a fekete szint

karcsú sugárecsetével

nem:

fekete az anyag rejtett lelke,

jaj,

fekete, fekete, fekete.

...

Egy apró hiba egy fiatal lány életébe került

"Az élet és a halál olyan kiszámíthatatlanok. Olyan közel vannak egymáshoz. Csak pillanatról pillanatra élünk, és soha nem tudhatjuk, melyikünk fogja legközelebb elhagyni ezt az árnyékvilágot."

Ezt a bejegyzés olyasvalaki emlékére írom, akit bár alig ismertem mégis szörnyen megvisel, hogy már nincs közöttünk. Nem érdemelted ezt. Nyugodj Békében!

És most szeretnék kicsit kiakadni. Mivel nemrégiben hasonló cipőben jártam, mint ez a lány, fel vagyok háborodva. Mégis, hogy lehet ilyen apró hibát elkövetni. Egy felvilágosítás hanyagsága, ennek a lánynak az életébe került. Hát tudok gratulálni! Ezek után vállaljak további műtéteket? Mi lesz a következő? Hagyják az embert elvérezni? Mondhatom tragikus, és felfoghatatlan. Tudom ,ez már nem hozza vissza őt, de remélem lépések lesznek téve ez ügyben, hogy mással ne történjen hasonló tragédia.

"Akinek a szülei meghalnak, az árva. Akinek a házastársa hal meg, az özvegy. De akinek a gyereke hal meg... arra nincsen szó."

Ez a dal talán mindent elmond arról, mostanában milyen is az életem. 

Túlreagáltam

Na jó talán a legutóbb túlreagáltam a dolgot. Végül segítő kezek által sikerült, végre én is nyertem valamit az élettől. Köszönöm nektek, hogy segítettetek a cél elérésében. Nélkületek nem ment volna!

Pedig olyan közel voltam...

Tényleg...reménykedtem. tettem érte, hogy nyerjek. De most úgy tűnik legyőztek. Ha nagyon akarnám, küzdhetnék még, de minek, ha úgyis felül kerekednek rajtam...

Tök pozitív

Az vagyok. Pedig nem lenne rá okom jelen körülményeim között, mégis változott a világszemléletem. Talán számomra is rejteget még valami a jövő...Megint szeretek élni, és szeretnék szeretni...

Már jobb egy kicsit

Ez a hét borzalmasan kezdődött, az évem első mélypontját megéltem. Azt hiszem ezen a pontot eltört bennem valami, de hála két számomra nagyon fontos embernek, ezt is átvészeltük. Nem is tudom mi lenne velem nélkülük. Most már jobb egy kicsit, a suliban már észre sem venné senki, h pár napja még hülyeséget készültem csinálni. Jó persze a pókerarc vágásban profi vagyok, de mégis úgy érzem most nem vagyok a mélypontom legmélyén. 

Zuhanás közben sikerült egy faágba belekapaszkodnom, ami talán éppen, hogy csak megtart, de amíg le nem törik, vasmarokkal kapaszkodom belé. 

Az elmúlt egy-két napban különösen brillírozom az órák jó hangulatába hozásában, és nem tudom, hogy csinálom, de azt látom, hogy az embereknek egyszerűen jó kedve lesz mellettem, bár totál zakkantnak tartanak, de hát kellenek a bolond emberek a világba, szerintem nélkülük uncsi lenne a világ.

Két karját körém fonva szorosan magához ölelt. Egy szívdobbanásnyi időre meglepett, majd én is épp oly erősen átkaroltam őt. Végre valaki, aki nem azért érint meg, mert előnye származik belőle. Csak úgy magához szorít. Ölelés, hátsó szándék nélkül, csak azért, mert jólesik. Mostanában nem sokszor volt benne részem.

/Laurell Kaye Hamilton/

Mi a barátság egyáltalán, ha nem az, hogy osztozunk egymás őrültségeiben?

/Marc Lévy/

Magában akart ábrándozni, mint sokszor. A vizet nézte. Eszem ágában sem volt, hogy elmenjek.
- Mi az, imádkozol? - kérdeztem, mert a két kezét összekulcsolta, ahogy rákönyökölt a korlátra.
- Igen - mondta dühösen. S mindjárt kezdte is: - Úristen, ments meg a barátaimtól, az ellenségeimmel majd csak elbánok magam is.

/Ottlik Géza/