Majdnem három hónap, amíg nem írtam. Nem fájt, nem hiányzott, sőt voltak napok, mikor meg is feledkeztem róla. Volt mikor írni akartam, de nem tudtam neki látni. Most sem tudom magamból kiadni. Hol a névtelenség biztonsága? Túl sokan, túl sokat tudnak. Rólam. Egyszer, a közel múltban kaptam egy tanácsot.
"Ha megismersz valakit, próbáld meg nem egyből kiadni magad, mert ijesztő" Sokakat megrémít az ilyesfajta őszinteség."
Akkor csak legyintettem, most azonban látom benne az értelmet. Hiszen még egy nyár, lassan év telik el anélkül, hogy, megtaláltam azt, akit kerekes. Keresek egyáltalán? Csak pár pillanat, mikor van időm gondolkodni, de az is elég. Sok a munka, nem lehet megállni, nem kell elmélkedni az élet nagy kérdésein. Csak robotolni, menni, arra, amerre kikövezték az utat. Aztán egyszer csak megállni. Körbenézek, és nem tudom mit keresek itt. Ez volt azaz élet amire vágytam? Ezek voltak a terveim? Most mégis mi az ami számít? Az érdek és a pénz. Bizony, ahhoz, hogy életben maradjak, törtetnem kell, át kell gázolnom. Élvezem-e? Ugyan, kérlek. Hirtelen haragú vagyok, de nem rossz indulatú. Romlott, az már biztos, de néha még fáj. Nem vesztem el teljesen, csupán egy részem, a jobbik részem temettem el. Minek is higgyek, ha nincs miért? Fiatalság, bolondság. Tartja a mondás is, és milyen igaza van. Pár éve még én is hittem benned, aki nem létezel, csupán csak itt a fejemben. Nem akarok, nem kell nekem még valaki, aki megmondja mit tegyek, aki ellenőriz. Nem akarok aggódni, szeretni, sebezhetővé válni. Nem akarok függeni. Mégis ebben a fene nagy függetlenségben néha vágyom mindezekre, hiszen az ember mégis csak valamiféle társas lény, vagy mi a fene. Küzdhetnék érte, kereshetném, átkutathatnám érte a világot, de nem teszem. Sokat gondolok rá, arra, milyen lehet valakivel megosztani az életet, de ez addig jó csak, amíg fejben marad. Hiszen nem lehetek őszinte, nem ijeszthetem el, de én nem ilyen vagyok. Amit ki kell, hogy mondjak, ki mondom. A szavak és az érzelmek embere vagyok, ami ijesztő, sőt egyenesen hátborzongató, éppen ezért nem is várható el, hogy ezt bárki elfogadja, én is menekülnék magam előle, ha tehetném, de mint tudjuk, ez kivitelezhetetlen. Így maradok itt velem, gondolkodom, tehát vagyok.
"Minden harmadik ember álomvilágban él. Tisztában van az élettel, eltelnek a napjai, mégis, monoton életükben egyfajta felüdülést jelent az a néhány pillanat, amikor elképzeli, más életet él, mással, úgy, ahogy szeretne."
/Leiner Laura/
"Némelykor már tényleg úgy érzem, hogy elhagyhatom magamat egy országúton, vagy megelőzhetem egy utcán."
/Bor Ambrus/
