Gondolom kíváncsi vagy milyen. Nos, nem tudom még teljesen elhinni. Elkezdtem. Egy új fejezetet az életemben. És most kicsit jobb. Van időm, mint a tenger. Bizony a kis szőrösökre is. Nincs feszkó, hogy a főnök már megint mivel áll elő. A kollégák nem áskálódnak egymás ellen. És mindenhol ott vannak ezek a négylábú szeretet bombák. Azt gondolná a magamfajta, hogy egy ilyen munkával megfogta az isten lábát. Nos, ilyenkor sok irigyet szerezhet ám az ember. Néha olyanokat is, akikről nem gondolná. Igen, merek álmodni. Korábban letörted törekvéseid, mert a pénz, mindig jó érved volt. De most már felesleges, ezért komolyabb szavakhoz nyúlsz. "Én legalább a valóságban élek!"
Mindig is sejtettem, hogy sokan nem vesznek komolyan. Azt gondolják afféle örök álmodozó vagyok, nem tudom a terveimet megvalósítani. Nos, el kell, hogy szomorítsam eme kedves jóakaróimat. Sosem éltem és soha nem is fogok a valóság beszürkült, savanyú hétköznapjaiban élni. Mindig is két méterrel a föld felett fogok járni, és álmodozni fogok. Mert ez visz előre. Ettől minden valahogy jobbnak tűnik, és könnyebb a nehézségeken túl lenni. Fáj, hogy neked nem sikerül? Akkor kezdj el élni. És ne mindig a logikát keresd. a fantázia és képzelet mindenkiben ott lapul, csak merni kell szabadjára engedni. Miért ne játszadozhatna az ember a gondolataival. Végülis így születnek a legjobb ötletek is.
Egy dolog hiányzik még ebből az új felállásból. Bizony, két levél megírása vár rám. A világ két pontján, van két ember, akikre sokszor számíthattam, de végül belegyepesedve az önsajnálatba, eltaszítottam magamtól őket. Pedig a barát egy nagyon ritka lény, vigyázni kell rá és óvni. Talán kicsit késve, lehet túl késve, de a ez után végre az a kis sötét folt, ami oly hangosan sieránkozott, végre megnyugodhat.
"Józan esze mindenkinek lehet a világon, föltéve, hogy nincs fantáziája."
/Oscar Wilde/
