Az éjszaka órái már jócskán beköszöntek. Aludhatnék, sosem tudtam. Éjjel sokkal jobban összeérnek bennem a gondolatok. Csend, béke és nyugalom. Főleg télen. Ilyenkor már sötét van, mikor végzek a munkában, és hiába várom a hajnali nap sugarai, később jönnek, mint azt én éberen ki tudnám várni. Már nem sok van. Kevesebb, mint 22 nap. Tavaszig. Nagyon várom. A tavasz a kedvenc évszakom. A megújulás, szépség és alkotás időszaka. A természet maga kreálta csodák ingyenes tárlata, amivel emberi szem nem telhet el.
Az utóbbi időszakban érdekes dologra jöttem rá, ami talán kicsit bugyután hangzik, de tudjuk ezt be gyermeki egyszerűségemnek. Baromi szerencsén féltekén lakom ennek a kis országnak. Szinte már pimaszul kellemes és napsütötte napok telnek, míg pár száz kilométerrel arrébb, olyan igazi cudar és komor téli idő vetette meg a lábát. Érdekes az időjárás, főleg, ha párhuzamot vonunk a saját hangulatunkkal. Tavaly sokkal szélsőségesebb volt a tél. Nem csodálom, olyan voltam, mint egy zombi. Lassan egy éve...hamarosan COVID évfordulót ülünk, ami már önmagában is nevetségesen hangzik. A világom akkor fenekestül felfordult. Az élet kegyetlenül arcon csapott és ráébresztett, hogy nem lehet csak úgy büntetlenül kihasználni a testet, ha csak elveszünk tőle, előbb-utóbb kifogynak a készletek. Azóta is időnként az orromra koppint, olykor ijesztő dolgokkal máskor eléggé humoros pillanatokat okozva.
De mi is változott még. Nem is értem miért nem januártól nézek vissza. Valahogy a március inkább mondható az évkezdésnek az én esetemben, hiszen az év első két hónapját a lelkem lényegében téli álomban szokta tőlteni, és az automata üzemmód működteti az egész rendszert. Habár nekem is nehéz beismerni, de sajnos vagy nem sajnos, mert ez baromi pozitív, sok mindenben változtam. Bele kezdtem egy új dologba. Megismertem új és iszonyatosan értékes embereket, akik napról napra szembesítenek vele, hogy bizony bennem is van pozitív érték, és ha fura vagyok az nem ciki, hanem inkább egyedi. Elkél ugyan hozzá egy limitált kiadású használati utasítás, de némi türelemmel és idővel, meg lehet engem szokni. Megtanultam, hogy kompromisszumok nélkül nem lehet előre lépni. Nem kell feltétlenül, görcsösen ragaszkodni olyan emberekhez, akik nem segítik az életem előre menetelét. Kellett fájdalmas de utólag vissza gondolva szükséges döntéseket hoznom. Megismertem a self-love lényegi jelentését. Lassan, de biztosan időnként nekem is feldereng az a személy a tükörben, akit mindenki más lát.
Egyszer egy pszichológus azt mondta, soha nem leszek képes kötődni semmihez és senkihez, felelőtlenség lenne a részemről a család és a gyerek vállalás. Sokáig hangzott ez a mantra a fejemben, amikor egyedül ültem itthon és az éjszaka közepén semmi másra nem vágytam, mint, hogy én is végre egyszer boldog lehessek. Jó úton haladok. Ennek a kijelentésnek az alapjai kezdenek meginogni. Nem tudok klasszikus formában kötődni, de megvan bennem is az erre való képesség. Majdnem két éve már, hogy teljes mértékben elutasítottam a szeretet mint olyan dolog lehetőségét. Engem nem lehet szeretni, hiszen én sem vagyok képes rá. Pedig ez nem igaz. Csupán egyszerűbb volt zombi módban élni a napokat. Kegyetlen és hideg fejjel az embereknek olyasmiket mondani, amellyel csak a szeretetlenség jelenségét erősítettem. Stabil és kiszámítható álruha volt.
Sok idő és a megfelelő személy(ek), de talán lassan kijelenthető, hogy nem halok bele a pozitív kritikába, a bók és kedves gesztusok kavalkádjába. Elkezdtem használni a pozitív visszacsatolást, és láss csodát, működik. Néha tudok kedves is lenni. Jól esik látni, hogy valaki miattam lett jobb kedvű, vagy esetleg motiváló hatású számára a munkám vagy amit csinálok. Mindig vágytam arra, hogy elismerjenek. Sokszor követtem el hibákat, most is van még rengeteg fejlődni valóm, de változni nehéz, azonban nem lehetetlen. Bizony mindig lesznek emberek, akik a múltbéli hibákra akarnak emlékeztetni, de vajon mennyivel jobb azt hallgatni, mint lerázni magunkról és csak menni tovább előre.
Egyszóval, bár még csak az út elején vagyok, de végre ott, azon a bizonyos ösvényen, amit annyira régóta kerestem, azokkal az oldalamon, akik igazi értéket képviselnek az életemben, és nem lehetek értük eléggé hálás. Nem kell, hogy mindennap csodás legyen, de ha már minden napban találhatok egy kis csodát vagy örömteli pillanatot, már megérte felkelni.
