Nehéz jónak. A sok támadás, rosszindulat, ami jön és állandóan körülvesz. S közben egy sötét hang a füledbe suttog. Megkísért, felajánl neked megannyi lehetőséget, ha nem küzdesz tovább. De te kitartó vagy, kötöd az ebet a karóhoz. Hiszen egy világot is megalkottál, ahol a jók nem adják fel, ahol ők mentik meg a világot, és sosem csábulnak el a könnyebbik út felé, nem válna rosszá. Aztán egyszer csak felnyílik a szemed. Már réges-régen nem ott bent a buksidban zajlanak az események. Ez itt a zord valóság. Ahol nincs olyan, hogy a jó győzedelmeskedik. Mert nézzünk szembe az elkerülhetetlennel. Az emberi faj halálra van ítélve. Képtelen jónak lenni, mindig motoszkál valami kis rossz a tudatalattijában. Könnyű megkísérteni, hiszen ebből indult ki minden. Gyenge és szánalmas egy lény vagyunk. És ha eddig azzal áltattam magam, hogy én majd más leszek. Hogy én majd igazán jól fogok dönteni az életben. Nem lesz ami vissza tartson. Ugyan, kérlek. Mindig is ott volt, mélyen elásva. Igyekeztél elnyomni, mert tudtad, hogy ha egyszer hagyod felbukkanni, te magad köddé válsz, csak egy árny leszel abban a testben, melyet többé az emberség nem irányít. Kikapcsolod, mert nem tudod tovább elviselni az emberi gyarlóságot, a rosszindulatot, a magányt. És akkor végre megfogalmazódik benned egy cél. Bosszú. Az őrület egy szikrája megcsillan a szemeden. Tükörképed hidegen tekint vissza rád. Mosolya jeges, nincs mögöttes tartalom. Megszűnik az űr, mely eddig szúrta a mellkasod, eddig mások véleményéért éltél, most végre kimondod, amit gondolsz. Megbántasz? Átgázolsz? Előfordul, de téged sem kérdezett meg senki, mielőtt a földbe döngölt. Az élet már csak ilyen. Vannak akiket eltaposnak, vannak akik felemelkednek. De a rossz oldalon állni mindig nagyobb esély a győzelemre, mint a szánalmas reménykedők oldalán küzdeni. Mert ugye egyszer mindenkinél betelik a pohár. Most kiborult.
"A bosszúvágy hosszan és forrón tud izzani az ember lelkében. Főleg, ha minden tükörbe vetett pillantás csak megerősíti a bosszú jogosságát."
/Suzanne Collins/
