I think I hate...

Néztem, ahogy kiabál, ahogy rám mutat. Vissza kellett fognom magam, hogy ne kezdjek el mosolyogni. Mégis mit vártam tőle? Sosem fogja észrevenni, hogy nekem mennyi fájdalmat okoz. Eddig bírtam. ezek után nem fogom strapálni magam azzal, hogy észrevegye, mennyivel többet enged meg a kisgyereknek. Ennyi idősen én nem mertem volna ilyeneket tenni. Fülem, farkam behúztam, és próbáltam meghúzni magam. Persze a figyelmet én is elvártam, eddig. Mégis mi a francot gondolsz? Miért fúrom? Mert én is akarok figyelmet Egyszer az életben. És itt nekem ne gyere Barival. Volt egyáltalán olyan alkalom, mikor nem hátsó szándék vezérelt? A kutya jó ürügy volt arra, hogy valamivel a markodban tarts. Végig általa próbáltál/próbálsz irányítani. Múltkor, emlékszel, hogy meglepődtél, hogy segítséget kértem? Ritka ez is, mint a fehér holló. Két okból. Emlékszem, talán elsős lehettem, amikor segítened kellett, és nem értettem a feladatot. Ordibáltál én pedig sírni kezdtem, és a végén leöntöttél egy pohár vízzel. Másnap az iskolában azt mondta a tanárnéni, hogy rosszul csináltam meg a feladatot. Mert úgy csináltam, ahogy te akartad, nem úgy, ahogy én gondoltam. Pedig az lett volna a helyes. Azóta nem kértem tőled soha segítséget, és ezek után sem fogok. Azt mondtam, nem tudom milyen éhezni. Képzeld el, nagyon is tudom, milyen az. finnyás vagyok, ez van. De nem panaszkodom, ha több napig olyan kaja van főzve, amit nem szeretek. Várok, és addig pedig önuralmat tanúsítok. Nos, még mindig úgy gondolod, nem tudom milyen az? Persze, hogy nem, mert, amit én mondok azt meg sem hallod. De tudod mit? Egyszer csak fogom magam és lelépek, és onnantól kezdve eltűnök az életedből, és soha többet nem hallhatsz majd rólam, nem mintha neked ez bármit is számítana...

"A harag és csalódottság akkor üti fel a fejét, amikor az ember elhiszi, hogy a dolgok jobbra fordulhatnak."

/Ralph S. Marston, Jr./

I belive I can fly

Képes vagyok rá. Mindenki az lehet. Bármire képesek vagyunk, ha változik a világszemléletünk. Holnap úgy megyek be, mint a rettenthetetlen és tudjátok mit, megcsinálom. Mert vagyok valaki, és képes vagyok rá. Te is képes vagy változtatni! Tele vagyok álmokkal és tervekkel. Világot akarok látni, mindennap új dolgokat tanulni, de legfőképpen, minden reggelt egy hatalmas mosollyal akarok kezdeni, és ezt átragasztani mindenkire, aki körülöttem él. Végülis mire vezet, ha az ember állandóan szomorú. Azt mondják a sok nevetéstől és mosolytól hamarabb ráncosodik az ember. Hát legyen, de legalább tudom, hogy az életemben sok örömteli pillanat van. Ma is megtettem, amit kellett. Megmosolyogtattam elkeseredett embereket. És képzeljétek, nem fájt. Nem haltam bele, abba, hogy megosszam másokkal a titkot. Az öröm jó dolog, nem szabad elrejtenünk mások elől, hadd tapasztalják meg ők is ezt a felhőtlen érzés. Milyen az, mikor elhiszed, hogy képes vagy repülni. 

"Gondold át egy másik nézőpontból. Csak egy milliméternyit mozdulj el, és meglátod, minden más színben fog feltűnni. A homályos dolgok maguktól kitisztulnak majd. A fontos dolgok többé már nem lesznek fontosak, és nem fog érdekelni, hogy mit gondolnak rólad mások."/What's up fox? című film/

"Elég a boldogsághoz, ha szereted az életet, még viszonzatlanul is elég, hiszen ez a szeretet megláttatja veled az egyszerű szépségeket, és forrásvízüde harmóniával tölt el."/Vavyan Fable/

És végezetül egy video, azoknak, akik még mindig nem hiszik el, hogy nem számít mások véleménye, a lényeg, hogy te higgy magadban!

Jégszív

Vajon az, hogy te érzékeny vagy és ezért rajtam vezeted le a feszültséget, mentességet jelent számodra, amiért fájdalmat okozol? Szerinted igen, hiszen nekem úgy sincsenek érzelmeim, ugyebár. Na, most akkor elárulok egy apró kis titkot. Vannak. És mindig is lesznek, DE nem fogod őket látni, SOHA! És miért nem? Mert az érzelmek arra valók, hogy az ellenfeleink felhasználják őket ellenünk! Megtanultam már. Ezerszer bíztam és éreztem, és milliószor törtek apró darabokra. Nincs érzelem, nincs fájdalom. Hogy sajnálom-e? Igen, részben. Sajnálom, mert sokszor saját magamnak is hazudok ,mikor nem a valódi érzelmeimet mutatom másnak, pedig őszinte ember vagyok, szavakban. Érzelmek terén viszont egy hazug kis disznó, hogy úgy mondjam. De másrészt nem sajnálom. Jégből van a szívem, ami előnyhöz juttat a magadfajtákkal szemben. Nem érdekelnek az érzelmek, mert képes vagyok csak és kizárólag hideg fejjel gondolkodni, az érzelmeim teljes kizárásával. Éppen ezért képes vagyok bárkin, bármikor átgázolni. Hatalmas fegyver van a kezemben, de szándékosan nem fogom használni, de jól vigyázz, mit mondasz, vagy teszel, mert ha egyszer elsül a fegyver, akkor nincs visszaút. És ismersz, tőlem bocsánatot ne várj. 

"A szívünket nem zárhatjuk el az élettől, de megtaníthatjuk arra, hogy a véletleneken felülemelkedve, töretlenül szembe tudjon nézni a fájdalommal."

"Töprenghetünk, okoskodhatunk, nincs sok értelme. Úgysem aszerint cselekszik az ember, ahogy gondolkodik, nem fontolgatja a lépéseit, inkább a szívére hallgat."

(Hermann Hesse/

Értelem és Érzelem

Háát úgy tűnik nálam mindig az ész az úr! Ismét, sikeresen elcsesztem. Megértem, hogy nem volt hozzám türelme, de mégis fáj. Én próbáltam nyitni, és valamennyire sikerült is, de a szokásos rénél tovább nem sikerült. Ez csak most tűnt fel. És igen, ígéretem ellenére hagytam, hogy az eszem átvegye felettem az uralmat. De sikerült. Legyűrt. És most ismét itt állok egyedül. Egy újabb sebbel. Még épp időben. Ezért ez nem olyan mély heg lesz, de mindig emlékeztetni fog arra, hogy tragikusan kezelem az emberi kapcsolatokat. Tanulság: Sose, sohase többet nem akarunk valakit az életünkbe. Az csak fájdalommal jár. Jó nekünk egyedül is, ugye? Persze...hogy nem. De, mit csináljon az ember, ha már retteg a saját érzelmeitől...

"Te vagy a legjobb dolog, ami valaha is történt velem. Épp ezért le kellett lépnem, mielőtt végleg elérzelgősítenél."/Vavyan Fable/

Tátongó üresség

Jók vagytok. De tényleg. Nem vagyok egy pityergős, állandóan drámázós ember. De ez nem jogosít fel titeket arra, hogy állandóan kövekkel dobáljatok. Igenis érző ember vagyok, csak hatalmas falakat építettem ama szerv köré, amit sokan szívnek neveznek. Ti keltettétek életre őket, és minden egyes szitokkal, és rossz megjegyzéssel egy-egy téglával gyarapítottátok ezt a falat. Mostanra olyan hatalmassá lett eme kőtömb, hogy már nem hallok át a másik oldalra. Nem hallom a boldogság érzésének dallamát, nem látom, milyen mikor egy szív fájdalmat érez. Üres lettem. Kongok az ürességtől, mert ez a hatalmas, bösszme óriás elválaszt az emberségtől. Az érzésektől.

Emlékszem, mikor még fájtak ezek a dolgok. De egyet megtanultam. Nem kell mindenkinek tudni ezekről. Megembereled magad, felállsz és mosolyogsz tovább. Az embereket úgysem a mosoly mögötti mérhetetlen fájdalom a lényeg. Ma már csak a látszat él, ami mögötte van, az csak a körítés. Sokan úgy ismernek, mint a végtelenül pozitív és vidám, bolond leányzó. Szükség van erre. Szükség van rá, mert ha én nem vidítom fel őket, ha nem adok okot a mosolyra, mi lesz itt a világban. Szeretem, ha körülöttem boldogok az emberek. Minden egyes mozdulatommal próbálom segíteni őket, hogy legalább ha az én társaságomat élvezik, azon kevéske időben jól érezzék magukat, mert ha elválunk, megint minden olyan szürke lesz. De úgy érzem, most kimerültem. Egyre nehezebb a látszat...

De még küzdünk, még nem adjuk fel. Amíg van miért, pontosabban kikért az álarcot fölvenni ,addig mindennap feltesszük, mert ezt nem magamért teszem, és nem is nyűgből, hanem azért az örömért, hogy lássam mosolyognak, és ha csak egy pillanatra is, de megfeledkeznek az élet kemény, és nehéz súlyairól. 

"Bizonyos fajta fájdalmat nem tudnak a kórházban gyógyítani, ezért a szenvedők megteszik, amit tudnak, hogy magukat gyógyítsák meg. A magány fájdalmát gyógyítani lehet új barátokkal. A gyötrő bűntudatot enyhíteni lehet pénzzel. Az égő vágyat csökkenteni tudják apró kedvességgel. De sajnos mindig lesznek olyanok, akik nem gyógyulhatnak meg, mert rájönnek, hogy még több fájdalom vár rájuk."

"Az emberi tapasztalás bámulatos gazdagsága nem szerezne annyi örömet, ha nem kellene korlátokat leküzdenünk. A csúcsra érés feleannyira sem boldogítana, ha nem kellene sötét völgyeken is áthaladnunk."

/Helen Keller/

Apa kezdődik...

Az éjszakával ezennel megkezdődött a visszaszámlálás. Legalábbis nálam. Megvolt az első érettségis rémálmom, vagyis mostantól totálisan idegbajos leszek.:D

És már csak két hét....!O.o

Oké, nyugodt vagyok, nagyon nyugodt! OHM...Szúszááá...wááá dehogy vagyok én nyugodt. Semmit sem tudok, még szükségem van úgy fél évre:)Lehetséges ezt nékem megadni? Oké, egy dolgot tehetek! Felemelem a fenekem és visszamegyek tanulmányozni a vércsoportokat és egyéb finomságokat...

"Az ember mindent összeolvas, fel akarja falni az egész világot, és egész vallást épít fel magának a könyvek tiszteletéből, amíg csak rá nem tör egy kiadós szellemi gyomorrontás. És ebből nem is gyógyul ki hamarább, csak amikor feldereng a következő nagy nap hajnala. Azé a napé, amikor az ember egyszerre csak rájön, hogy nem az olvasás, nem a tudálékosság, még csak nem is a műveltség a legfontosabb. Hanem az, hogy az ember önállóan tudjon gondolkozni és következtetni. Nem csak összeolvasni mindent, amit mások gondoltak, és nem ezeket a másodkézből kapott gondolatokat falni a sajátjai helyett. És nem elfogadni csak úgy vakon a dolgokat, ahogy a történelem állítja, hogy ennek meg ennek így kell lennie. Nem elfogadni. Mert akkor a világ megáll, és nincs többé haladás."

/Eric Knight/

Ez nem vicces...

Most szórakozol velem? Te ott fent! Te nagy ember, vagy micsoda! Nem teccik ez a játék, úgyhogy fejezd be! Most!!! Hagyd békén őt, ez fáj neki! És nekem is! Őt nem veheted el tőlem, megértetted! Nem adom! Nem hagyom ,hogy elvedd tőlem. Ő a mindenem. Szóval, kérlek, még ne csöngessen a kaszás! Még annyi minden van, amit nem csináltunk! Még annyiszor szeretnék minden reggel arra kelni, hogy megint rám feküdt! Szeretném az örömteli röfögését hallgatni, mikor hazaérek és egy labdával a szájában fogad! Amikor hisztizik, mert nagyon szeretne valamit! Vagy a tombolást átélni, amit egy versenyen művel. Szeretném, hogy izgalmában még vagy százszor belém csípjen. Amikor fél, akkor hozzám bújjon. Az én kis drága Barikám ideje még nem jött el. 

Szedd össze magad! Ne képzelj be ilyen sületlenségeket! Ez csak egy kis riadalom volt, látod már kicsit jobban is van. Holnap doki megnézi és megnyugtat, hogy csak túl reagáltad a dolgot!- úgy legyen. Addig is virrasztunk, kicsi Bárikámért.

"A kutya valóságos szent. Természeténél fogva tiszta szívű és őszinte. Ösztönszerűen tudja, mikor nincs rá szükség: órákig képes nyugodtan feküdni, mikor királya belemerül a munkába. Ám amikor a király szomorú és szorong, odalopakodik hozzá, hogy az ölébe hajtsa a fejét. Ne félj. Sose bánd, ha mindenki más el is hagy. Gyere, sétáljunk egyet, és felejtsd el az egészet."

/Axel Munthe/

Mennyből a pokolba

Jól indult a napom. Nagyon jól. És minden olyan jó volt. Majomkodtunk, meg nevetgéltünk.Én ölelgettem mindenkit és olyan jó volt látni, ahogy nevetgélnek ők is velem együtt, bár inkább rajtam, de nincs szebb dallama egy boldog önfeledt kacajnak:D

De, mint mindennek egyszer az iskola időnek is vége szakad. Szépen hazabattyogunk, Bárikával sétálgatunk a napsütésben, majd jön a neheze. Rászenvedni a tételekre. Fél hétre végzek, ketté áll a szemem. Na, jó csak fél óra pihi, aztán folyt köv...Persze h 8 körül kapok magamhoz. Oké, nincs para, a takarítás megvár holnap úgyis. Szépen ide zuttyanok és látom ,hogy írt a Szőke herceg, felvirulok, végre hallok felőle.

 Egészen addig nincs gond, míg drága hazanem ér és elkezdi a szokásos mártírkodását és a baszogatásomat. Komolyan nincs jobb dolgod? Húznál inkább el a francba! Úgyis utálsz itt lenni, akkor menj isten hírével! Tökre teszel! Állandóan jössz a nyavalyáiddal, de azt nem veszed észre, hogy közben a másikba belegázolsz, és még az összetiport lelkén még ugrálsz egy kicsit. Nem, persze, hogy fel sem tűnik, mert mit számít az. A lényeg, hogy neked legyen kerek a világ. Tudod mit? Végeztem veled! Épp elégszer romboltad össze a képet, amit alkottam rólad, nem vagy ,cseppet sem vagy olyan, mint amilyennek egy nővérnek lenni kell. 

"Sokszor egy semmiség elég ahhoz, hogy az ember lezuhanjon a fellegekből."

/Charlotte Bronte/

Már megint...

Na jó, ez már nem vicces. Ismét ugyanott tartunk. Csak vicceltem az éves rutin látogatással, erre nem megtörténik megint? Nem elég nekem a mindennapi stressz, még ezen is parázzak. Komolyan, vannak nekem ennél fontosabb dolgaim is. Lécci csak most ne játssz velem ilyet. Szükségem van erre a nyavalyás lábra, mert különben képtelen vagyok az életre. Én, aki mindig megy, most maradjon a fenekén. Ültem már eleget. Elég volt! Menni akarok! Futni a napsütésben! Világot járni! Addig menni, amíg már nem érzem a lábujjaimat! És tessék! Végre megint beindulna a dolog és most még esélyünk is van, erre nem megint előjön a bénaságom és összetöröm magam? Kedden megyünk a bácsihoz, aki összerak, de már ősszel is inkább csak csóválta fejét. Nem lesz ennek jó vége ám. Érzem én! Lassan utolér a végzet! És túl gyorsan jön! Pedig még akartam sok-sok évet! És tudod mit, lesz is! Nem érdekel! Akkor is folytatom, és ha kell összeszorított fogakkal tűröm a fájdalmat, de csinálni fogom, mert ezt szeretem csinálni, ez az életem. Enélkül nem vagyok teljes, szóval törékeny  emberség bekaphatod, mert nem fogsz megállítani!

"Ez nyughatatlan zene. Ez a gyalogló nem adja fel. Előre, fölfelé, tovább, most már nem számít az erdő, sem a fák. Annyi számít, hogy megyünk... és ha jut is megint egy kis boldogság - a fennsík édes, ujjongó boldogsága - ezúttal beledobognak a közeledő lépések. Mert nincs megállás. Addig, amíg nincsen vége." 

/Anne Rice/