Jók vagytok. De tényleg. Nem vagyok egy pityergős, állandóan drámázós ember. De ez nem jogosít fel titeket arra, hogy állandóan kövekkel dobáljatok. Igenis érző ember vagyok, csak hatalmas falakat építettem ama szerv köré, amit sokan szívnek neveznek. Ti keltettétek életre őket, és minden egyes szitokkal, és rossz megjegyzéssel egy-egy téglával gyarapítottátok ezt a falat. Mostanra olyan hatalmassá lett eme kőtömb, hogy már nem hallok át a másik oldalra. Nem hallom a boldogság érzésének dallamát, nem látom, milyen mikor egy szív fájdalmat érez. Üres lettem. Kongok az ürességtől, mert ez a hatalmas, bösszme óriás elválaszt az emberségtől. Az érzésektől.
Emlékszem, mikor még fájtak ezek a dolgok. De egyet megtanultam. Nem kell mindenkinek tudni ezekről. Megembereled magad, felállsz és mosolyogsz tovább. Az embereket úgysem a mosoly mögötti mérhetetlen fájdalom a lényeg. Ma már csak a látszat él, ami mögötte van, az csak a körítés. Sokan úgy ismernek, mint a végtelenül pozitív és vidám, bolond leányzó. Szükség van erre. Szükség van rá, mert ha én nem vidítom fel őket, ha nem adok okot a mosolyra, mi lesz itt a világban. Szeretem, ha körülöttem boldogok az emberek. Minden egyes mozdulatommal próbálom segíteni őket, hogy legalább ha az én társaságomat élvezik, azon kevéske időben jól érezzék magukat, mert ha elválunk, megint minden olyan szürke lesz. De úgy érzem, most kimerültem. Egyre nehezebb a látszat...
De még küzdünk, még nem adjuk fel. Amíg van miért, pontosabban kikért az álarcot fölvenni ,addig mindennap feltesszük, mert ezt nem magamért teszem, és nem is nyűgből, hanem azért az örömért, hogy lássam mosolyognak, és ha csak egy pillanatra is, de megfeledkeznek az élet kemény, és nehéz súlyairól.
"Bizonyos fajta fájdalmat nem tudnak a kórházban gyógyítani, ezért a szenvedők megteszik, amit tudnak, hogy magukat gyógyítsák meg. A magány fájdalmát gyógyítani lehet új barátokkal. A gyötrő bűntudatot enyhíteni lehet pénzzel. Az égő vágyat csökkenteni tudják apró kedvességgel. De sajnos mindig lesznek olyanok, akik nem gyógyulhatnak meg, mert rájönnek, hogy még több fájdalom vár rájuk."
"Az emberi tapasztalás bámulatos gazdagsága nem szerezne annyi örömet, ha nem kellene korlátokat leküzdenünk. A csúcsra érés feleannyira sem boldogítana, ha nem kellene sötét völgyeken is áthaladnunk."
/Helen Keller/
Nemtudom hogy ki írta ezt, de azt tudom hogy hasonló fájdalamkat érzek énis.
VálaszTörlés"Ez az illető a szivemból beszél"
Én voltam. Visszanézve ezt a bejegyzést több hónap után, ha küzdesz és nem adod fel, akkor a falak leomolhatnak. Nekem is még állnak, de már erős ostrom alatt vannak, és minden nappal egyre jobban képes leszek a régi érző énemet visszakapni. Véres küzdelem ez, tele buktatókkal de a végeredmény mindent kínt megér.:)
VálaszTörlésÉrtem én.
VálaszTörlésDe oly régóta vannak nekem ott azok a falak hogy már nem tudnék nélkülük élni.
Nem is tudom talán nekem a legjobb megoldás az lenne ha tovább építtetném őket, és végeredmény képen elzárnám az érzéseimet és kapnék egy másik világot, hol mások nincsenek.
Saját tapasztalatból mondom, hogy nem a legjobb megoldás ezt választani. Saját magadat is kizárod az élet apró örömeiből. A saját világ tényleg jó tud lenni, egy ideig. Aztán rémesen hiányozni kezd az érzés, hogy mással is megoszthasd, csak vigyázz nehogy erre túl későn jöjj rá. Én elkéstem vele.
VálaszTörlésA minap összetörték a már így is kihunyófélben lévő szívemet.
VálaszTörlésEttől tartottam most már nekem is megvan az a 13-ok így én is véget vethetek az életemnek!
Már a végrendeletemet írom, minél több betűt tartalmaz ez a sárga papír annál jobban várom már a halált!
Prométheusz is megmondta : "A halál nem a vég, csak valami másnak a kezdete"
Hm... most meglátjuk!
(Borzalmas gyermekkoromvolt: Legyen elég annyi hogy ha mindezt átélné egy átlagos ember az azonnal ott halna meg a félelemtől s ijedtségtől.
Láttam éreztem s hallottam olyanokat amit emberfia még nem látott vagy tapasztalt volna)
Így hát eldobom az áll-arcomat másnap az emberek csak a "semmit" fogják látni.
Az igazi énemet : A Tátongó Ürességet!
Lebontom hát falaimat hogy végérvényesen elbúcsúzhassak mindazoktól akiket szerettem.
Összetöröm áll-arcomat s megteszem mindazt amiről még álmodozni sem mertem!
[ Ne hogy azt higgyétek hogy öngyilkos leszek! ]
Nem arról van most itt szó!
Előre megálmodtam hogyan fogok meghalni s tudom hogy az a nap mindjárt eljő, már csak néhány nap!
nem most ! Nem is holnap!
De elég hamar !( lehetnek azok hetek vagy netán-tán hónapok!)
Megteszek mindent hogy boldoggá tegyem szeretteimet az utolsó pillanatokban.
Te hogyan éreznéd magad amikor megtudnád hogy pár nap múlva megfogsz halni?
Ezennel most elbúcsúzom s várom nagy bátorsággal s boldogsággal a túlvilág titkait!
Kívánom neked, hogy forduljanak jobbra a dolgok. Én sajnos reménytelenül reménykedő típus vagyok, és még a legsötétebb órákban is él bennem a vágy az életre, pedig 13 okom éppenséggel nekem is lenne. Mindenesetre ha nem is változik minden, a boldog pillanatok a fontosak és számomra, ha kevesebb is van belőle azok mérvadóak.:)
VálaszTörlés