I made my decision

Aludtam. Szenvedtem. Sírtam....aztán felkeltem. Ideje volt munkába indulni. És ideje volt végre felébredni. Igen, nagyon fáj...sokszor szinte elviselhetetlen az üresség és elhagyatottság érzése, de mit lehet ilyenkor tenni? Az csak rajtad áll. Lefeküdhetsz, és forgolódhatsz önnön nyomorúságodba takarózva, hogy várd a megváltó pillanatot, vagy szembenézhetsz az élettel. Nekem minden évben ezt le kell magammal játszani. Tudod, néha elgyengül az ember egy-egy pillanatra. Ilyenkor sokkal sebezhetőbb, és kiszolgáltatottabb a világból áradó mocsokra. De tudni kell felállni. Tudni mondani, hogy már pedig igeni s megmászom azt a falat, kerüljék bármibe. Meghoztam egy döntést. Egy elég szilárd elhatározást. Változtatok az életemen, és ha ettől nem is leszek hirtelen egyedül, mert rajongó barátok százai jelennek meg az életemben-ez még elméletben is elég viccesen hangzik- akkor is tudom, hogy az életem teljes.

Vártam pár napot, hogy kiderüljön ismét csak fellángoltam, vagy képes vagyok kitartani. Meg kell, hogy mondjam eddig egész jól haladok. Ma nehéz napom volt, mégsem mondhatom, hogy rá nyomta a bélyegét a mai napom hangulatára a dolog. Örömöm keserédes, de mégis kellemes. Az élet furcsa, néha kifordított huzattal mutatja neked a világot. Tudod, amikor egyszerűen nem bírod megemészteni, hogy miért veled történik mindig? És vajon egy nőt tényleg a teste, a szexuális teljesítő képessége határoz meg? 

Nem vagyok attraktív megjelenésű, sőt szeretem a laza, kényelmes bebújós pulcsikat. Sokszor összekuszálódott a hajam, mert lusta voltam reggel vele belőni. Imádom a kényelmes lapos talpú cipőimet hordani, habár a holdjárók is ott sorakoznak a szekrényben. De kérdem én, számít-e az, hogy ki vagyok? A színfalak mögött? Mert itt vagyunk, mint. Meg akarod látni, vagy nem? Én nem kényszeríthetlek. Mosolyoghatok, jól érezheted magad velem, de nem lehetek teljesen ott veled. Így csak egy részemet láthatod, amolyan csak egy fa az erdőben elv alapján. Pedig a fák is ugyanúgy különböznek, mint bármi más. És bizony van, hogy a nap ragyogtat egy-egy szép teremtést, mi mégis elsétálunk mellette. Nem vesszük észre, ahogy nyújtózkodik, ahogy próbál felénk kinyúlni, és némán sikoltja, hogy ITT VAGYOK!!!

"Ha ez élet dögunalom, nézd meg, mennyi energiát fordítasz rá! Soha sem hallod, hogy valaki azt mondaná: "Hajnalban kelek, edzem a testem, tanulok, ápolom a kapcsolataimat, teljes gőzzel dolgozom - és SEMMI JÓ nem történik az életemben." Életünk egy energiarendszer. Ha semmi jó nem történik benne, az a te hibád. Ha majd egyszer felismered, hogy a befektetett energia alakítja a körülményeidet, akkor már nem leszel áldozat."

/Andrew Matthews/

"Nem gondolod, hogy a hasonlóságnál sokkalta fontosabb a kíváncsiság? Ha nem vagyunk egyformák, akkor megvan az a csodás lehetőségünk, hogy bevezethetjük a másikat a saját világunkba, hogy beavathatjuk mindabba, amit szeretünk, amiért lelkesedünk."

/Richard Bach/

I fall down to the Nothing

Napok, peregjetek gyorsabban. Az idő csak múljon el. Belefáradtam. Nem tudom tovább így csinálni. Várni, csak várni. Mindig csak várni. 

" Fiatal vagy még, előtted az élet! Csak légy türelemmel.- mondod te. Könnyen beszélsz, melletted emberek vannak, megéltél már több csodás pillanatot, mindig volt melletted valaki, aki ha nem is egy életre, de kisebb momentumokra bearanyozta a mindennapjaidat. Néha átkozom a napot. Gyűlölöm magam, amiért annyira akartam azt a szőröset. Vajon, mi lett volna, ha nem jön el és a világ kinyílik előttem. Ha ugyanazok az ingerek érnek, mint az összes többi kamaszt, és nem zárkózom el az élményektől. Ha másra is nyitott lettem volna akkoriban. Vajon akkor se hívtak volna sehova? Akkor mást találnak ki, hogy gúnyolhassanak? This life is suck!!! Olyan fontos minden mellékes apróság. Eltereled a figyelmed, a munkáddal foglalkozol. De aztán jön egy szünet. Lesz szabadidőd. Pihenhetsz. Mégis. Éjszakánként, mikor fekszel az ágyadban és forgolódsz. Hiány érezted van, melyet a szőrös kis barátaid sem tudnak pótolni. azt mondod, szükséged van rájuk, hogy mindenféle célokra alkalmasak. Be tartod a szavad, dolgozol velük, de valójában csak a hiányt igyekszel pótolni. Mert a szv nem állhat meg. Dobognia kell, ha magadért nem értük muszáj. De eljöhet-e az a pont, mikor már reménytelen a helyzet? Szinte hallod, hogy a ketyegő jajveszékelve dobban, minden egyes másodpercben. Alig bír mozdulni, a hideg fagyos lelked körbefonta hálójával és egyszerűen csak összeroppantja. És akkor hatalmas csend telepszik rád. Valami, amit oly régen kerestél eltűnt, egy mély, feneketlen szakadékba zuhant. Megsiratod. Úgy érzed ennél rosszabb nem lehet. Aztán felkelsz. Élsz, mintha minden rendben lenne. Mosolyogsz, ha kell, mérges vagy, ha felbőszítenek, de ezek mögött a látszat érzelmek mögött nincs semmi, csak a hatalmas tátongó üresség. 

Kértem, könyörögve kértem, hogy küldj nekem valakit. Most már nem kell. Most már jó lesz. Az út tiszta. Ez a te utad. A leckét alaposan megtanultam. Mert az ember mindig akar valamit. Azért él, hogy kívánságai legyenek. Nem kértem sokat. Csak egy valamit. Csak azt akartam, hogy legyen mellettem valaki, egy stabil pont. Először barátot akartam, igazi kebel barátod, aztán ahogy múlt az idő, naívan hittem a szerelem létezésében. Kudarcom hajnalán, kapzsivá váltam és mindkettőért harcoltam, egyszerűen kerestem égen földön, végül megnyugodtam. Már csak reménykedtem. Néha-néha felcsillant a szemem, mert azt hittem, most végre megkaphatom, de végül, mindig vissza kellett húzódnom, mert nem az én emberem jött. Aztán egy reggel, ma reggel. Azt mondtam, megértettem. Felálltam és elsétáltam. Az én várakozásom itt véget ért.

"Erre vágytam, hogy (...) engem szeressenek, másként úgyis utolér a keserű csalódás. Ezért önkéntelenül felöltöttem az álarcot: gondold meg tízszer, mielőtt közelítesz! Lehetek hideg, mint a jéghegy, perzselő, akár a vulkán, belepusztulsz mindkettőbe, de élvezheted a langyos napfényt a közelemben, ha el tudom hinni neked, hogy megérdemled."

/Galgóczi Dóra/

"Mindenkinek van szíve. Mindenkinek. Összetörve, darabokban, gyógyulófélben, épen, de van. Néha mocskos leplekkel fedve, tökéletes szerepek alá gyűrve kínlódnak, rettegnek, félnek, és őrülten vágyják a szeretetet, de ott vannak. Néha talán láthatod is. Olyankor eltűnik egy lepel, és nincs több álca. Akkor kiszakad belőlük minden fájdalom. Érzed. Te is érzed, nem csak ő. De akkor legalább kienged belőle egy picit, mielőtt újra visszazárná magába az összes fájdalmat."

/Oravecz Nóra/

Think or not, but do something!

Ez a gondolat jött tizenöt másodperccel ezelőtt. " Gondolj, vagy ne gondolj, de tégy valamit!"

Ránéztem a blogra, és elszomorodtam. Az elmúlt évben alig-alig fordítottam időt arra, hogy bölcsebbnél-bölcsebb eszmefuttatásokat tegyek szánalmas kis életemről közzé, kerek e világnak. Lehet jobban is jártál, kedves idegen, de azért most inspirálódom. Itt bent a buksimban igyekszem egy ajtót kinyitni, mely azt a célt szolgálja, hogy próbáljam más szemmel látni a világot. Ezt meg fogjuk támogatni egy csinos kis fotómasinával. És tudod, mit kedves olvasó, mindenféle remekművet meg fogok osztani veled. Az életem elkezdem dokumentálni, hogy ha majd egyszer jó öreg és satnya leszek, legyen mire támaszkodni, ha már kopottas lesz a memóriám. Tehát tervek idénre. Beszerezni végre egy átkozott fotómasinát!!!

Ha lenne egy minimális művészi képességem, akkor egyszerűbb lenne a helyzet. Fogok egy papírt meg egy ceruzát és rajzolok egy szép világot, de ígyen e, külső segítségre szorulunk. 

Beszél...beszél és csak beszél. Üresen és szárazon, furcsa és felesleges témákról. Nem érzi önmagát odavalónak. Veled is előfordult már? Beszélgetsz egy számodra fontos embertársaddal, sőt kifejezetten örülsz, hogy na végre szert tehetsz egy kis csevejre vele, de valami hiányzik. Valami ami nem is olyan régen előrevitte a szálat, az a kis energia, ami mindig ott vibrált a levegőben, és egyszerűen érezted, hogy élsz. Gondol..gondol...gondol. Változott volna valami? A képkockák eszeveszett ütemben peregnek le előtted. Minden egyes pillanatot kielemzel. Tettél-e valamit? Mondtál-e valamit? Egyszerűen csak elvesztél az éterben? Hmm. Végülis egyszer mindenki kifogy a közös témákból. - lábjegyzet: NE NÉZZ TÖBB ROMANTIKUS FILMDRÁMÁT!!! Totál melankolikus leszel. Még a végén elkezdesz gondolkodni az élet nagy kérdéseiről. Attól meg mentsen meg minket azúristen.- De háát ha eccer ez így van, akkor kelj fel és járj. Menj, és fedezd fel önmagad! Utazz el, fogadj némasági fogadalmat, változtass az életeden. Megmondom, hogyan kezdd.

ÉBREDJ FEL!!!

"Felismerni azt, hogy lehetőségeim vannak: az emberi szabadság jele. Dönthetek. Választhatok. Minden rajtam múlik."

/Csernus Imre/

"Néha ki kell merészkedned a világodból, hogy megtaláld saját magad."

/A pletykafészek c. film/

I just want to say...Hello

Eljött 2014. Az égvilágon semmi sem változott. És hogyan illendő az új évet köszönteni, egy kiadós dögvésszel. Két nap ágyban fekvés után azonban elmondhatom, egy darabkát visszakaptam az elvesztett reményeimből. Két napja megjött az ihlet. Megszületett a folytatás öt újabb fejezetben. No, ilyen az amikor az ember nem gondolkodik, csak leírja, amit a képzelete üzenni próbál. Hajnalokig fent vagyok, kezem alatt égnek a billentyű. Egyre többet és többet akarok. A karaktereim ismét megelevenednek és testet öltenek. Talán kissé eltorzultak, de végre ismét a régi stílus tötte fel a fejét. Nem az a nyögvenyelős, kell a valami izgalom most már, hanem azaz igazi bele a közepébe érzéssel átitatott sorok. Ez még az elkövetkezendő szörnyű napokat is egy kicsit varázslatosabbá tudja tenni. És mi mással töltheti el hasznosan az ember magányos óráit, ha nem írással, vagy olvasással. A könyvek a barátaim, szeretem őket. Az e-book meg menjen ahova akar, a retro sztájl sokkal kellemesebb hangulatot kölcsönöz az embernek, miközben elmerül az események forgatagában, nemde bár?

 

Elkövettem egy nagy butaságot. De csak ma este vettem észre. A tükörbe néztem, és megláttam a testet, amely vissza nézett rám. Már nincsenek szülők, testvér, meg barát aki figyelmeztessen. Megint elkezdtem ezt a furcsa de annál veszélyesebb játékot. Csak pár nap és az ember hozzászokik. Egyre kevesebbet vesz magához, míg végül csak a folyadék pótlás történik, én sokszor arról is megfeledkezem. Nem, nem vagyok éhes. Nem számolgatom a grammokat, mégsem érzem azt, hogy ez rossz lenne. Mi lehet ennek az évek óta tartó kórságnak az oka? Talán az, hogy soha senki sem mondta igazán, hogy  ez nem jó. Ideig-óráig kaptam a hideget, de senkit nem érdekelt az én szemszögem. Mit miért tettem vagy teszek most is. Pedig az ok egyszerű. 

"Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami."

/Márai Sándor/