Majdnem egy egész hét. Eddig csak esténként kellett vele szembe néznem, de a ma-holnap 24 órán keresztül marja a gondolataimat. Igen, megint egyedül. És a falka. Egy nagy lakás emberek nélkül, hideg és ijesztő tud lenni hosszútávon. Néha elgondolkodom azon, hogy ha minden másképp alakul, most biztosan nem egyedül kuksolnék a négy fal között. Milyen kifordított valóság az, ahol gyermeki éned álmai ellen dolgozol ahogy csak erődből telik. Van valaki, aki szereti embertársait, kétségbeesetten vágyik mások társaságára. Megosztja életörömét és szeretetét az egész világgal és ugyanerre van szüksége embertársaitól is. És van ez az ember, aki és egy üres, elzárkózott, magának való életet. Ahogy tudja, a belső ént és annak próbálkozásait elnyomja, mert fél, retteg attól, hogy mi lesz ha másképp tesz. Az ünnepnapok mindig nehezebbek, ha az ember egyedül van. Akkor is, ha a karácsonyt ünnepeljük és ugyanolyan kínzó tud lenni ha éppen húsvét van. Erre addig nem is gondolunk, amíg el nem hagyjuk a nagy családi fészket, talán némi rossz érzéssel itt bent és nem akarunk újabb konfliktusok közepébe kerülni a családtagokkal. És egyszer csak ott vagyunk, aminek középpontjában annyi romantikus film-dráma játszódik. Egyedül olyan események közepette, melyeket eddig mindig családdal és barátokkal töltöttünk. Rájövünk milyen apró kis porszemei is vagyunk az univerzumnak, hogy mennyire nem számítunk. A világ egyszerűen nem körülöttünk forog. És sokak szeme ekkor felnyílik és végre tesz valamit azért, hogy ez megváltozzon. És ott vannak a magamfajták. Elfordulunk, bezárkózunk és eltbújunk a legsötétebb kis zúgba, hogy senki se vehessen észre. De figyelünk. Lopva ki-ki tekintünk a Fény felé, és várunk. Hogy mire? Azt mi magunk sem tudjuk, csak érezzük. Mert az ember oly tökéletes módon képes reménykedni, pedig a valóság az, hogy a happy end nem létezik. Nincs olyan, hogy egyszer majd jobb lesz. Nem. Minden ami az életünkben történik, döntéseken alapul. Jó és rossz döntéseken. Ha én mindig a rossz utat választom, akkor nem fog az életem beteljesedni úgy, ahogy én arra vágyom tündérszerű álmaimban. Egy a több milliárdból. Járulékos veszteség, észre sem vehető. Nem, ne állj meg. Ne sajnálkozz, de ne is légy dühös rám. Inkább menj és rájd a saját utad, én is koptatom a saját ösvényemet. Így vagy úgy, de egyszer az élet véget ér, és akkor oly mindegy, hogy boldog voltál-e vagy nem.
"Válaszd ki magad. A tagadásban, a reményben, a szerelemben. A dühben, a halálban. Válaszd a fényt, válaszd a sötétséget. Válaszd mindet. Semmi sem örök."
/Lenyűgöző teremtmények c. film/
