How would catch the moment again?

Katt...katt..katt... és az idő múlik. Elengedem magam, a gondolataim szárnyra kelnek. Keresem, keresem a pillanatot. Emlékek, események, könnyek, mosolyok és megannyi történet játszódik le bennem. Nem jön az érzés, a napok peregnek tovább. Teszem a dolgom, a percek szinte elsuhannak mellettem, aztán egyszer csak felpillantok és megáll körülöttem a világ. Egyszerre izgatottság lesz úrrá rajtam, és rohanok, megcsíptem a gondolatot. Sikerült. A toll a kezemben, a papír előttem van. És akkor vége. A gondolat elszáll a világ halad tovább. Nem adom fel, szinte kifacsarom magam, hogy visszatekerjem az eseményeket arra megfoghatatlan, különleges pillanatra. De a csodák nem várnak ránk, egyszer mutatják csak meg magukat. Ha akarjuk kiélvezzük őket, de ha elszalasztjuk a lehetőséget, akkor már nem látjuk viszont. Reménykedem, várom, hogy vissza kapjam, amit akkor egyszer elvesztettem. Az írás örömét. A képzelet szabadságát, melyet semmi nem korlátozhat. Eszembe jutnak azok a múltbéli órák. Csak le kellett ülnöm, és a toll a kezemben máris önálló életre kelt. Ha elakadtam, egy-egy álom, máris adott egy kis támogatást és születtek az újabbnál-újabb ötletek. Akkor azt hittem, amit csinálok az jó. Szerettem írni. Most...őrlődöm. A tollat előveszem, de remeg a kezem, amikor a tinta a papírra kerül. Kitépem a lapot és a többi közé dobom. Nem, nem teszem meg többet. A toll és a papír is vissza kerül a helyére. Az álmok ott maradnak, némán egy másik világba bezárva. De mindennap, minden pillanatban ott vannak, kísértenek, mert készen állnak, rám. Próbálkozom, erősen. Elnyomom a késztetést, hiszen nem vagy már gyerek, hogy mindenféle dajkamesét írj. Nőj fel és tedd amihez értesz. Mihez is? Ülj csendben és tedd, amit mondanak neked. Akkor ártani nem árthatsz. Szép lassan elsorvadhatsz, és ez senkinek sem fog feltűnni, mert te így akarod. 

"Az emberi képzelet mindenkiben ott rejti az őrültség csíráit (...), és hogy kitör-e belőle, az csak az illető állapotától függ."

/Michael John Moorcock/

"Nemétől függetlenül minden gyerek a tehetségek sokaságával születik. Az embereknek sok csodálatos dologhoz van tehetségük, de ritkán élünk annyi ideig, hogy mindet kibontakoztassuk. Valamennyiünkben ott él az énekes, a táncos, a művész, a gyógyító, a tanító, a vezető, a bohóc, a mesélő és így tovább. Lehet, hogy nem hisszük el, lehet, hogy egy része nem érdekel bennünket, de az nem csökkenti a tehetséget. Mindössze arról van szó, hogy nem ismerjük el vagy nem tiszteljük önmagunknak azt a részét."

/Marlo Morgan/

The only solution is that...I'm going to cold

Miért is van az, hogy az ember végre kezdi jól érezni magát a bőrében, úgy gondolja minden klappol, az élete végre jó irányba tart, aztán egy apró kis porszem mindent fenekestül felforgat. Minden rosszban van valami jó, a mondás is ezt tartja, de van az a pillanat, amikor az a jó dolog egyszerűen háttérbe kerül, mert az az átkozott rossz mindenhová követ, akár egy pióca. Rád tapad és a lelkedet szívja. Egészen addig, míg arra nem vágysz, hogy egyszerűen csak eltűnhess. Kiszakadj a valóságból és egy új életet kezdhess Menekülsz a múltad-jelened-jövőd elől, mert rettegsz, hogy a tündérmesék, amelyek megálmodtál egyszeriben összetörnek, és csak egy sivár kép marad neked.

És akkor rádöbbensz. Egyedül vagy, és a magány szép lassan felemészt majd, amíg lelket utolsó darabját is felzabálja, te pedig egy zombi leszel. Félsz, rettegsz, de nem teszel semmit. Vannak pillanatok, mikor úgy gondolod kitörhetsz, de hamar rájössz ezek csak amolyan fellángolások. Te magad kevés vagy. Tudod a megoldást, mégsem vagy képes megtenni a boldogságod felé az első lépést. Bízni valakiben, kitárni a lelket, nem teszed meg többé. Csalódtál. Sokat. Túl sokat, és egy újabb zuhanásból már nem tudnál felállni. Így hát megtiltod magadnak, hogy igazán érezz. Mindig hideg fejjel mész neki az eseményeknek. Mások számára olykor rosszindulatú vagy épp rideg vagy, de mélyen legbelül lelked egy apró darabja még parázslik, kapaszkodik minden egyes kis szellőbe ami élteti és nem adja föl, küzd az utolsó pillanatig, és ez az amitől szenvedsz. Mert az ember érez, akkor is ha már úgy érzi képtelen rá. A világnak hazudhatsz, de önmagadnak nem. 

"Nem minden sebünk látható. A lélek sebei gyakran évekig véreznek. Ha valaki ezt megérzi, akkor inkább ellökjük, nehogy be kelljen ismernünk, hogy valami fáj, valami, ami egyszer régen történt. Valami, ami már évek óta visszatart attól, hogy a saját életünket éljük. Amire annyira vágytunk, és amiért küzdeni is fogunk. De néhányan közülünk már elég sokáig harcoltak érte, a nagy szerelemért. És valamikor be kell látnunk, hogy a sors talán egészen más jövőt szánt nekünk. Egy jövőt teljesen egyedül."

/A férfi a legjobb orvosság c. film/