Is it my way?

Egy hét. Ennyi időm maradt, hát. Ezernyi kérdés kavarog a fejemben. Alig pár hónap és ismét elvégeztem egy iskolát. Tudom mit akarok, megvannak a kitűzött célok. De hogyan valósítsam meg őket, ha nem tudod megteremteni a szükséges feltételeket? Tegnap felmerültek kérdések. Egy új megvilágítás. Kutass!! Legyél előadó! Nem szereted a monotonítást! Nem bírod ha korlátoznak, ha megmondják, hogyan végezd a munkád. Nem, ez nem a neked való munka. Valóban? Minden amit eddig terveztem, nem nekem való? Hagyjak ki egy évet, kezdjek el inkább dolgozni? Akkor bepótolhatnám a lemaradásaimat. De mi van ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy tervezem? Mi van ha nem kapok állást? Mi van ha mégsem tudok felkészülni az új vizsgákra? Mi lesz, ha nem lesz meg a nyelvvizsgám? Vagy épp nem tudok helyt állni a munkámban? Annyi, de annyi kérdés. Egy azonban biztos. Ha most jelentkezem, de máshova, a lehetőségek tárháza csökken, drasztikusan. Valljuk be az évek peregnek, nincs elég időm, hogy mindent megtanulhassak. De talán ez az új verzió megoldás lehet. Talán. Még nem vagyok biztos, de a megérzésem az, hogy ez lehet a jó választás. Vagy épp megint jó irányba befolyásoltak és képtelen vagyok a jó utat választani. Itt ülök, a gyomrom, akár egy katasztrófa közepe, legszívesebben poroltót nyelnék, hogy elmúljon az égés, de tudom, hogy nem a szervezetemben van a probléma forrása. Le kellene zárnom a múltbéli eseményeket, hibákat, mindent, ahhoz, hogy végre új irányba indulhassak és rendben legyek. Teljes egészében. Nem akarok problémákat. Nem akarok azzal együtt élni, ha ételre nézek felfordul a gyomrom. Nem akarok úgy futni a busz után, hogy a nap hátra lévő részét egy fantom késsel a lábamban töltsem. Nem akarom reggelente a szemüvegem vadászni, mert anélkül egy satuban érzem a fejem, mert képtelen vagyok az orrom hegyén túl bármit is élesen látni. 

Eljött az idő. Hivatalosan egy hét múlva tavasz, jön a jó idő. Napfény, zöldellő fák, nyíló virágok, madárcsicsergés. Eljön az újjászületés és a megújulás ideje. Talán ez lesz az én időm is arra, hogy meghozzak egy jó döntést és ezzel végre pozitív irányban változtassam az eseményeket. Szükség lesz rám, tennem kell érte, ki kell képnem az árnyékból...

 "The story has began."

"De sokszor hallottam már azt a mondatot, hogy a jelenben kell élni, és felesleges a múlttal foglalkozni! Amikor valaki azt mondja, hogy értelmetlen a múlttal foglalkozni, hiszen azt már nem lehet megváltoztatni, nagy precizitással fejezi ki, hogy azt gondolja: az segítene rajta, ha a múltat megváltoztathatná. Azt hiszi, a múlttal kapcsolatos egyetlen lehetősége az volna, ha azt meg nem történtté tehetné vagy átírhatná, és mivel ez lehetetlen, nincs dolga ezzel. A sejtjeink azonban őrzik a múltunkat, így az hatást gyakorol a jelenünkre. Ezért éppen annyira érdemes a múlttal foglalkozni, azt földolgozni, elrendezni, amennyire a jelen szempontjából szükségünk van rá. A múltat pontosan azért kell helyére tenni, hogy a jelenben élhessünk."

/Pál Ferenc/

Decisions, Decisions...

Az élet fáj. Néha. Mondjuk most. Nyiss a boldogságra, tartja a reklám szlogen, de nem olyan egyszerű az, mint ahogy azt te elképzeled. És nem is olyan nehéz, mint ahogy én azt beállítom. És ismét, a válaszom nem. Pedig mást gondolsz, ugye? Ej, ezek az érzelmek, mindig megkavarnak. Két lehetőséged van, mikor a döntéseidet meghozod. Vagy realista leszel és az eszedre hallgatsz, vagy pedig veszélyes vizekre evezel és engeded, hogy az egyébként sem beszámítható szív vegye át az irányítást. Nos, én nem teszem. Párszor megtettem, és mi történt, ez a végtelen naiv szerv mindent tönkretett. Engem. Szegénykém tényleg azt hitte, hogy a valóság egyezik a tündérmesékkel. De a valóságban nem csak a csatát kell megnyerned, hanem a háborút is. És bizony ez a szív elbukott, mikor az ész rájött a cselre. Sosem értettem, miért beszélek erről a két izéről úgy, mintha önálló személyiségek lennének, talán így egyszerűbb elfogadni a tényt, hogy képtelen vagyok helyesen dönteni az élet nagy kérdéseiben. Mindig egy lépéssel előrébb járok és az események rossz irányba való alakulásának lehetőségeit latolgatom. Mégis mi minden történhet? Most komolyan? Soroljam? Térj már észhez! És itt kezdődik a szokásos pár beszéd a lelkiismeretemmel, aminek a végén el kell gondolkodnom azon, hogy a tovább beszélgetésinket talán egy gumiszobában kéne eltölteni, muszáj kabátot öltve, mert, hogy az eszem kezd elmenni, az is biztos. De erről majd egy másik alkalommal.

Nos tehát, ideje ennek a veszett ügynek a végére pontot tenni. Végy néhány mély levegőt és mond ki. Mond ki! Ennek semmi értelme. Ne kergess kósza ábrándokat. Ébredj, ember! Te nem az vagy, aki nekem kell, és  én sem lehetek az, akinek hiszel. De a szív közbeszól, és megint kusza minden. Így már nem hangzik olyan határozottan. Mégis mi a fenét csinálok? Képzelgek, álmodozom. hogy miről? Fogalmas sincs. 

"Vannak pillanatok az életünkben, amikor kereszteződésben találjuk magunkat. Félelmetes, zavaros, térkép nélkül. A döntések, melyeket ekkor hozunk, meghatározzák az elkövetkezendő napjainkat. Persze, ha szembefordulunk az ismeretlennel, akkor a legtöbbünk inkább megfordul és megfutamodik."

/Tuti gimi c. film/

Hate the lovers

Már csak egyet kell aludni és eljön a legátkosabb nap a világon, amit nekem és sok egyedüliként a nagyvilágban tengődő humanoidnak túl kell élnie anélkül, hogy egy förtelmesen boldog párt is lelőjön. Utálom. Az nem kifejezés. Nem csak az irigység beszél belőlem, persze az is, de a tény, hogy meg van egy nap szabva az évi háromszázhatvanötből, amikor is kijelentjük, mennyire de nagyon oda meg vissza vagyunk a másikért. Vagy éppen ezt a napot választjuk arra, hogy összetörjük és egy életre megsebezzük az éppen aktuális másik felünket, mert kiszuperáltuk, nincs már rá szükségünk, vagy épp találtunk mást, és mehet is a kukába az összetört kis szívecskéjével együtt. Mielőtt még megkérdeznéd, nem engem nem dobtak ki, eme jeles napon, odáig sosem jutottam el. De az asok romantikus vígjáték, nos nem épp a pozitív irányba döntötte a mércét, mikor a Valentin nap volt terítéken. Nos tehát, a holnapi napot tömény utálkozásra szánom, és ha másképp nem is de a tekintetemmel minden szerelmes párocskát ki fogok nyírni. Igenis legyenek tekintettel a magam fajta szánalmas kisebbségre. Azt még nem találtam ki, hogy melyik csöpögős szerelmetes filmet nézem meg mély önsajnálatba temetkezve egy nagy vödör csokifagyival, és megtámogatva a szervezetemet pár ezer kalóriával, de a Bridget Jones kapásból kiesett, már túl sokszor láttam, és ennyire azért nem vagyok szánalmas. 

Igazából nem is értem miért foglalkozom ezzel, hiszen ez is csak egy átlagos csütörtöki nap lesz a többi közül, de grrr, akkor is, na. Egy dolog azonban biztos, és bár ne fogadja meg a fiatalság, jól vigyázz kinek ajánlod fel feltétlen bizalmat, ki az akinek hajlandó vagy bepillantást engedni a falak mögé, mert ha egyszer megtetted, és közben kiderül, hogy hibás döntést hoztál, a kapuid hosszú-hosszú időkre bezárhatnak. És itt most évekről beszélek. Ezután majd csak vársz és vársz, a lovagjaidat, mind elijeszti a kaput őrző hétfejű sárkányod, a gyönyörű szép hercegnő pedig örök rabságra van ítélve. Tehát vigyázz, mert bár a szív könnyen törik, a ragasztóval is óvatosan kell bánni, mert nem csak eme érzékeny szerv darabjait ragaszthatod össze, hanem minden mást is, ami erős és masszív páncélt alkot majd a külvilág ellen. Először talán furcsa lesz, de idővel megszokod és csak bizonyos napokon tör rád az a furcsa érzés, amitől nem érzed teljesnek magad, de kitartasz, félsz beismerni az egyetlen gyenge pontod. Vágysz rá, arra az ismeretlen másik félre, aki által ismét egész lehetsz és magadénak tudhatod azt a ritka dolgot, miszerint tartozol valakihez.

"Amíg nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz."

/Richard Bach/

You make me feel emotions

Nézzük csak. Hogyan is van ez? Az egész olyan minden egy romantikus vígjáték. Amikor a két ismerős a múltból össze találkozik, és valami van, de az egyikük, a végtelen realista, aki már képtelen hinni a szerelem nevű dologban, és a másik aki reménykedik. Hogy is van ez? Lehet-e az ember annyira önző, hogy a saját érdekeit nézze és egy ártatlan embernek, ha nem is közvetlenül de fájdalmat okozzon? Vagy legyen most kemény, és kíméljen meg most három embert a későbbi csalódástól. Érzelmek. Mindig ti okozzátok a problémát. Én megpróbáltam. Kikapcsoltam. Hideg fejjel gondolkodtam  és próbáltam meggyőzni, hogy ez nem a valóság, csak egy ábránd, amit nem szabad táplálni. Mégis, hogyan változhat meg valami, ami eddig olyan jól működött. Itt vagy, egyedül a világ ellen, és néha jön egy-egy naiv lélek, aki megpróbál a közeledbe, a lelkedbe férkőzni. De te elhajtod, magadat és őt is meggyőzöd, hogy jobb mindkettőtöknek a másik nélkül. De meddig, bírod ennek a terhét cipelni? Hány napot, hetet, hónapot, évet bírsz még ki?Kétségbe esetten vágysz egy társra, még sem hagyod, hogy bárki betöltse ezt a szerepet. Miért? Félsz a csalódástól? Olyan hihetetlen számodra, hogy valakit érdekelsz? Vagy szimplán csak kényelmesebb így? Talán mind egyszerre. Jobb elzárkózni, így a csalódást is elkerülhetem, és valljuk be nem vagyok sem külsőleg egy attraktív megjelenésű ember, és a személyiségem is hagy némi kívánni valót maga után. Ami a kényelmet illeti, bizony, nehéz valakivel a szeretet érzését megosztani, ha egyáltalán tulajdonában vagyok ennek a ritka adománynak. Nehéz, de fel kell állni, és tovább menni. Más vagyok, zárt, és szilárd akár egy erőd. Csak egy lovag lesz, aki a hatalmas falakat megmászhatja, és minden próbát kiáll, és végül megláthatja,  a kincset, melyet a sárkány őriz. Azt a ritka dolgot, melyből a világon csak egy van. ENGEM.

"Tudod, van, hogy csak jön. Nem kérdez, nem érdekli, hogy akarod-e vagy sem, ő csak érkezik, beállít és mindent megváltoztat, átír, felír, ráadásul úgy, hogy semmit sem tudsz tenni ellene, csak annyi választásod marad, hogy élvezd. Nem tudsz irányítani, gondolkodni, nemhogy azzal törődj, hogy mi lesz holnap, vagy később. Valahogy nem megy. Nem látod a holnapot, de nem is kell látnod. Ilyenkor csak elég belebújnod a pillanatba, és örülni annak, hogy átélheted, mert van, aki egy életen át sem kapja meg azokat a perceket, amik neked jutottak. Hogy miért? Mert elfogadja, hogy be kell érnie kevesebbel, aki pedig elfogadja, az nem is kaphat mást."

/Oravecz Nóra/

 "A tanácstalan szív a kételyből és a zűrzavarból táplálkozik. Megkérdőjelezi az utadat, a módszereidet, és a motivációidat."

/Revenge c. film/