Oké, ez most lehet, hogy hülyén fog hangzani. Én és a szerelem. Hmmm. Igencsak még köszönő viszonyban sem vagyunk. Pedig én akartam, olyan szívvel lélekkel akartam, aztán történtek dolgok és már nem vágytam rá. Rettegtem tőle, talán azóta is rettegek, viszont ismét vágyom rá. És most adott egy lehetőség. Az esély meg van. Kérdés, hogy élek-e vele vagy nem. Annyira félek, nem tudom mit tegyek. Egyszer egy ilyennel már alaposan megszívtam. Nem akarom, hogy megint kinyílok valakinek és végül kiderül, hogy rossz embert fogtam ki. Bár akkor is én léptem vissza, irtózatosan fájt hosszú ideig. Azóta nem volt senki, pedig jelentkezők voltak, csak mindenkivel világosan lett tudatva, hogy én nem kérek az ilyesmiből. Pedig ha igazán belém láttak volna, tudták volna az első pillanatban, hogy igencsak szükségem lenne valakire, aki szeret és vigyáz rám. Ne vedd sértésnek LÖB, téged is imádlak.:)
Hányszor elképzeltem valakit magam mellett, hányszor álmodtam egy ismeretlenről, de most a valóságban nem tűnik ilyen egyszerűnek a dolog. Nem tudom mit tegyek. Félek.
"Visszafogottsága már-már ridegséggel volt határos. Jéglány – így nevezte őt magában. És az volt az egyetlen vágya, hogy megtörje a jeget, mely alatt megbújt a nő."
/Monika Feth/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése