Jól van. Szóval próbára akarsz tenni? Te ott fent. Tudom, hogy hallasz és jót szórakozol a nyomorúságomon. Egy kis boldogságot mutatsz, elhúzod előttem a mézesmadzagot, aztán meg elveszed. Nem jó játék, tudod? Az érzéseimmel játszadozol és ez nagyon nincs ínyemre. Az egyiket idegileg kikészíted. Ma elkezdtem félni. Mi van, ha butaságot csinál? Én nem akarom, ő a biztos pont az életemben. Kérlek, nagyon szépen, ne tedd ezt vele. Ígérem jó leszek, csak őt kíméld meg, hiszen szenvedett ő már éppen eleget. És nézd. itt vagyok én Vele. Elfogad, ilyennek. Ilyen szánalmasnak, és szerencsétlennek. Ő nem azt látja, aki valójában vagyok. Miért? Miért fogad el? Lehet a boldogság elől egyáltalán menekülni? Vagy az előbb-utóbb úgyis utolér? Még nem tudom befogadni. Ha a másikat látom szenvedni, én képtelen vagyok rá. Lelkiismeret furdalásom van, hiszen ő segített át, és most ő szenved. Én meg nem tudom mit csináljak. Én nem tudom, hogyan kell egy ilyen helyzetben reagálni. Pocsék barát vagyok. Lebőgtem. Miért lennék jó társ?
Elromlott a gépezet. Te, Nagyfőnök! Nem ártana, ha megjavítanád!
"Az életemben mindig is voltak jó emberek... és olyanok, akik szeretnek. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy megbízhatok bennük, vagy hogy mindent elmondhatok nekik."
/Richelle Mead/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése