Én megpróbáltam. Tényleg. Sőt, minden egyes nappal újra próbálkozom, de nincs rá más szavam: UNDORÍTÓ. A lénye. Üres, mint egy kopár sivatag. Nem jelent nem nekem semmit. Ja, mégis. Egyenlő az ártalommal. Meglátom és lekonyul a mosoly az arcomról. Hozzám szól és elromlott az egész napom. Hogy gyűlölöm-e? Sokszor igennel válaszolnék, de egy aprócska tényező visszatart. Ismered a mondást csak én, más nem. Ez az egyetlen dolog ami visszatart attól, hogy kimondjam, gyűlölöm. De nem szeretem. Az érzéseim szinte csak negatívak, illetve szánóak vele szemben. Igen szánalomra méltó ő úgy ahogy van. És ennek részben én is oka vagyok, de mit tudtam én tíz évvel ezelőtt arról, hogy az akkor elkövetett hibáimnak később rajta keresztül látom a következményeit. Sokszor legszívesebben csak ütném, amíg mozog. Úgy érzem nincs más megoldás, nem tudom magam türtőztetni. Nem, nem tenném érte tűzbe a kezem, egyenlőre. Nem érdekelne, ha nem láthatnám soha többet. Nem kötődöm hozzá, és ez a legszomorúbb. Nem ismerem, és nem is akarok róla tudni semmit. Csak egy kupac szemétnek látom, ami kidobásra való...
"Testvérek is gyűlölhetik és megvethetik egymást. Ilyesmi előfordul, bármilyen borzasztóan is hangzik. De az ember nem beszél róla. Jobb eltussolni. Jobb nem is tudni róla."
/Thomas Mann/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése