I had to write these short lines

 Nem sok időm van, lényegében nem is értem, miért vagyok még ébren. Ja, persze, fő a gulyás leves. Hajnali fél egykor...Meg sem lepődünk ugye? Kéne valami törvény javaslat kezdeményezés, hogy a 2 óra nem elég egy napra, adjanak még hozzá párat. 

Alsó hangon a fizikai halál küszöbén állok. Karácsony előtt hirtelen az összes vendégem is szép akar lenni egyszerre. Úgyhogy lassan csak látogatóba járok haza, mint egy zombi, aludni pár órát, aztán vissza a malomba. Ez alapvetően jó, mert így semmi időm nyomorogni a lelki válságaimon, vagy egyáltalán gondolkodni a hülyeségeken, de más részről, viszont borzasztóan megvisel. Nem vagyok toppon, sőt, amikor már én mondom, hogy ebből doki lesz, én is félek. Eddig csak jelképesen mondtam, hogy a szívem előbb utóbb feladja, most pedig épp megtapasztalom, milyen érzés egyszerű halandónak lenni, ráadásul hanyagnak. Amikor tojok a kezdeti tünetekre, még erőltetem, még egy kicsit többet teszek azért, hogy átlépjem a lélektani határaimat, aztán puff egyszer csak már nem vicces, amit reagál a bio aksi. 

Nincs mese, eddig lehetett halogatni, januárban bele kell vetnem magam a csodálatos magyar egészségügy varázslatos világába. Előre látom, hosszú menet lesz, és egyáltalán nem akarom tudni mi lesz a vége, mert ha a megérzésem nem csal, és mindketten tudjuk, hogy sosem tévedek, akkor jól ez most fincsi lesz.

Remélem, nálatok nem ennyire durva az év vége. Vajon ott a messzi északon van most hó? Van hó? Vagy csak szimplán fagyhalál közeli hőmérsékletek vannak? 

Képzeld, a minap álmodtam. Megint. Olyan történet mesélőset. Régen volt már ilyen, és borzasztóan hiányzott. Kicsit olyan, mint mikor a régen látott otthon ismét kinyitotta a kapuit és ugyanolyan melegséggel fogad, mint annak idején, mikor minden időmet ott töltöttem. Sőt végre befejeztem azt a baromi hosszú könyvet is. Milyen ciki már, hogy én erősködtem, hogy olvass, aztán én nem bírok még a kedvenc vámpíros sorozatommal sem. Pedig hosszú évek óta sírtam a végén, na nem azért mert valami tragédia történt. Érzékenyen érint mostanában a gyerek téma, és hát nem ez történt a kedvenc szereplőimmel is. Mondjuk kicsit féltem, mert az írónő egy szociopata, nyírt már ki várandós, tök cuki, szerethető karaktert egy fejbe lövéssel, just for fun. 

Azt hiszem kicsit sikerült most bőlére eresztenem és tulajdonképpen semmi érdemleges dologról nem beszéltem, de a kis hang nem hagyott békén, kellett már a következő dózis, egyre növekvő elvonási tüneteink enyhítésére. 

Vigyázz magadra,

B.L.

"Ne feledkezz meg a színes kövecskéről, amit az út elején a kezedbe nyomtam, és ami csak a tiéd. Tőlem kaptad, hogy mindig tudd, ki vagy. Azért adtam a követ, mert az nem romlik el soha. Bele van írva az üzenetem, varázshatalmad titkos jelmondata. Szorítsd, és őrizd a markodban! Akármi történik veled, a varázskő megment téged minden bajtól, veszedelemtől. Ha megérted, mi van beleírva."

/Müller Péter/