Épp elkezdtem írni a következő szösszenetet, amikor is láttam, hogy gyorsabb voltál. Belekezdtem. Fontos, hogy a firkálmányaim mindig naprakészek legyenek. Ebbe most egy picit beleszakadt a szívem. És nem azért mert nekem fájt volna. Fájt, de nem magam miatt. Borzasztó látni, hogy ennyire szenvedsz. Pedig nem szabadna. Az emberke életük során hibáznak. Van aki kicsit, van aki nagyobbat. DE ez nem befolyásolhat mindent. Nem lehet valakit a hibái szerint megítélni. Talán valami segít, ha én azt mondom, már rendben vagyok. Mindennel. Már nem haragszom. És ezt őszintén mondom. Az emberi értékeid annál ezerszer fontosabbak, mint, hogy mit tettél vagy nem tettél helyesen, és szerintem ez a lényeg. Ideje lenne, ha te is elengednéd a múltat. Ami volt, azon már nem lehet változtatni. A döntés megszületett, és ezzel az utunk kettévált. De ez nem jelenti azt, hogy életed hátralévő részében "kitaszított lélekként" kell élned. Hozd ki magadból a maximumot. Fejleszd magad és lépj ki az olyan helyzetekből, amik nem visznek előre. Ne engedd, hogy a mérgező emberek leszívjanak. Ha valaki mögötted van, mindig mindent meg fog tenni, hogy a saját szintjére lerántson, de mindketten tudjuk, hogy Te ennél sokkal intelligensebb vagy.
Egyébként, ha kíváncsi vagy, van olyan ember a környezetemben, aki a történetünk alap pillérein túllátott és tökéletesen átlátta a helyzetet, így nem ítél el téged. Inkább hívott, hogy is mondta...Önsorsrontónak, mint elítélendő személynek. És talán meglepő, de aki meg felemelte a hangját, azt lecsaptam. A környezetem nem érti, még most sem, szerintük ezzel csak ártok magamnak, de honnan is tudhatnák, hiszen nincsenek a helyemben. Nem érezni semmit, biztonságos. Kissé létidegen időnként, de így tudok előre menni.
A tegnap estit sajnálom, végtelenül. Nem akartam volna, hogy lásd. Borzasztó bűntudatom van azóta is, hogy jól esett a srácok bókolása. Nem tudod, de egyikükkel néha szoktunk pár szót privátban is váltani, mindig vegyes érzéseim voltak vele kapcsolatban, anno felkeltette az érdeklődésem, még előtted, de számomra ő túl 10/10-es kategória volt mindig is. Viszont tegnap, nem tudom mennyire voltak a kis utalásai komolyak, vagy csak a helyzet adta huncutkodás jött ki belőle, de egy kósza pillanatra úgy éreztem, talán lehet még ember a Földön, aki...Nos, tudod mire gondolok.
Ami pedig a nyelvérzéket illeti, csak szeretted volna, hogy úgy elpiruljak. De mikor először olvastam, bent a munkahelyen, várva a z utolsó pöttöm gazdiját, aki csak nem akart megérkezni, nos vinnyogva felnevettem. És nem azért mert nevetséges volt a hasonlat, hanem...hmmm...Nyolc hónap az bizony cefetül sok idő bizonyos szükségletek tekintetében.
No, de már megint elkalandoztam. Összegzésként. Tudom, hogy nem sok, amit adhatok, de azt szeretném, hogy tud, nincsenek bennem már rossz érzések. Elcsépelt szavakkal úgy is mondhatnád, hogy már megbocsátottam neked. Szeretném, ha az esőfelhőid tovaszállnának, nem kellene esténként azon őrlődnöm, hogy mikor emészted fel magad teljesen. Írd ki magadból ezt a sok fájdalmat! Hidd el, sokkal könnyebb lesz, mint magadban kavargatni és naponta megmártózni benne.
Vigyázz magadra, és hidd el! Repülni nagyon fun dolog.
Ps.: ehhez a levélhez jár egy nagy ölelés is...Fogadd szeretettel tőlem Karácsonyra!
B.L
"Nincsen varázspálcám, mellyel bármit eltüntethetek
És annyi minden van jelen, mit megszüntetni nem lehet
De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod,
Hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot?
Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen?
Mit tehetnék, áruld el nekem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése