Lassan egy éve volt már, de még mindig érzem a súlyát. Olykor-olykor eszembe jut, ilyenkor elmorzsolok egy könnycseppet és igyekszem azt a sötét lyukat letakarni, melyet a hiánya okoz. Tudom hamarosan érkezik az apróság, már csak röpke fél év, de végtelenül türelmetlen vagyok. Éjszakánként, mikor álmodom, mindig elképzelem milyen lesz, mennyire fogom szeretni, mennyi kaland fog ránk várni, együtt. Nappal pedig igyekszem ezt a türelmetlenséget másban kamatoztatni.
Sokáig úgy éreztem állok egy helyben. Megtörtem és nem tudok fejlődni. Most azonban egy kedves ismerős húzott ki a csávából. Kaptam egy lehetőséget, aminek köszönhetően mozdulhatok előrefelé, fejlődhetek, egy újabb lépést tehetek az álmaim megvalósulásának irányába. Sokat, sőt rengeteget kell még dolgoznom, de az, hogy van olyan ember, aki már most megszavazta nekem a bizalmat, úgy gondolja, hogy én vagyok a megfelelő személy a feladatra, végtelenül megtisztelő, talán még kicsit furcsa is. Maximalista vagyok a köbön, nem szeretem elhinni, hogy vannak dolgok amiket jól is tudok csinálni, erre nagyrészt a környezetem szereti felhívni a figyelmem. Pedig nem egyetemes tudás az enyém, még csak nem is iskolában, nagy nevektől tanultam...hogy is volt, már felidézni sem tudom sokszor, hogyan jöttek a fogások és trükkök.De vajon jó ez így? Nem számít csalásnak nagyzásnak? Hiszen mindenki tanul valakitől, aki jobb, hiszen így lehet fejlődni. Én tőlük tanultam, a szőrösöktől, sok esetben fel sem tűnt, de minden alkalommal tanulhattam, tanulhatok tőlük, legyen az egy pillantás vagy egy mozdulat. Ha hibázom, fel kell ismernem és tanulnom kell belőle. Sosem létezik egy bizonyos egyenes út, sokszor, szerteágazó girbe-gurba, gödrökkel teli ösvény vezet el a végcélhoz, néha még egy hétfejű sárkány is utunkat állja a győzelem előtt. De egyet tudni kell.
Nincs olyan, hogy lehetetlen. Pedig az elmúlt évben számomra ez volt a legjobb takaró. Azt mondani, nem vagyok képes rá. Pedig az voltam, csak éppen magamra vettem egy horgonyt, ami nem engedett felállni. Sokat segített a támaszom, ő, aki a legnehezebb napokon is mellettem volt és reményteli pillantásokkal biztosított arról, hogy idővel könnyebb lesz. A végső elhatározás azonban belőlem kellett, hogy kiinduljon. Volt egy korszak. Egy egész évtized, amely ugyan véget ért, de nem nem zárult le. Eddig gyászoltam, féltem elengedni, de most már tudom, ideje tovább menni és befogadni az újat. Vannak akik épp csak áthaladnak életünk bizonyos szakaszain, mások meghatározzák azokat. Lehetnek pozitív és negatív hatással, mindenképp hozzánk tesznek, vagy épp elvesznek tőlünk egy darabot, de lelkünk fejlődését segítik elő. Mi az okosság ebből? Nem kell mindig a köz érdeke szerint cselekedni, ha van legalább egy apró fény az életedben, akkor kapaszkodj bele és hagyd, hogy vezessen arra, amerre haladnod kell. Bízz abban, hogy jó irányba mész, hiszen ki más tudná mi a helyes, ha nem te magad.
"Szükséged lesz a magabiztosságra, hogy tovább lépj és lerombold az akadályokat. Éppen ezért higgy a kemény munkában! A kemény munka fogja megadni azt a magabiztosságot és önbizalmat, amire szükséged van."
/Zaha Hadid/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése