Oké, gyakrabban ígértem friss bejegyzéseket unalmas kis életemről ,de higgyétek el nekem egy sereg gyerek az ember végkimerülését tudja okozni röpke pár óra alatt. Úgyhogy, mivel most aktuális a dolog, így a témám a gyerekek, pontosabban a mai első osztályos gyerekek. Egy szóval megfogalmazva, borzalom. Na, nem a gyerekek viselkedése. Nem, ők imádni valóak, még a legrosszabb gyerekben is van jóság. A felnőttek. A szülőkkel van itt a nagy probléma. Egyszerűen nem fér a fejembe, ha egy szülő látja, sőt x éve tapasztalja, hogy a gyerek nem átlagos, miért nem foglalkozik vele külön, jár vele nevelési tanácsadóba és fejleszteti külön. Az osztályomba 27 gyerek jár. Ebből kb. 6 van amelyikről első ránézésre is látszik, hogy problémás, és kérem szépen egynek van róla papírja. Ez borzasztó. Megelőzvén a kérdést, az iskolának nincsen fejlesztő pedagógusa, ami elborzaszt engem. Én, mint kisdeják nem vagyok még olyan tudás szinten, hogy bármit is tehessek, de azért minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ez a két hét egy kicsit más legyen. A második héten magamra vállaltam a kis ördögfióka hiperaktív gyerkőc felügyeletét, ami azt jelenti órán az én hatáskörömben van, így a tanító néniknek vele nem kell foglalkozni, és tudnak az osztállyal haladni. Igen sajnos a kis ördög egy egész embert kíván mert nem tud egy pillanatra sem nyugton maradni. Alig-alig vannak olyan pillanatok, amikor elkapja a fonalat, pedig zseniális egy gyerek. Nem tudja a betűket felismerni, pedig ha figyel folyékonyan olvas. A számolás is így van. 20ig nem tud elszámolni, de tudja a 32 kisebbik szomszédját. Tehát akkor hogy is van ez? Próbálok rájönni, hogyan találhatom meg a kulcsot az ő kis világához, de ilyen kevés idő, amit vele töltök még az alapokra sem elég. A kisfiúnak kényszeres túlmozgásai vannak, valami mindig kell legyen a kezében. Emellett megeszi a füzetei, könyvei papírjának a csücskeit, a radírját, a ceruza hegyét. Ez nem normális dolog, sőt veszélyes is lehet. Matek órán ma elpattant a cérna, így kimentem vele a teremből. Elmagyaráztam neki nyugodt és kedves hangon, hogy amit csinál nem jó, és tudom, hogy nem direkt csinálja, egyszerűen csak jön belőle. Kicsit megmozgattam, és utána megkérdeztem jobb-e. A válasz igen volt, ami már egy aprócska előre lépés. Amikor visszamentünk szerencsétlenségemre más téma volt, amit tényleg nem tud a gyerek, ezért nem kötötte le, de valamennyire már tudta magát moderálni. Hosszú lesz még ez a 3 nap, de nem adom fel. Az első nap gyönyörűen viselkedett, szeretném ha a héten még legalább egy napot hasonlóan sikeresen zárnánk. Azt pedig, hogy mi lesz később, csak remélni tudom, hogy anyuka észhez tér és tesz az ügyben, mert nem szeretnék belegondolni a későbbiekbe.
"Az igazi teljesítmény (...) az, ha az ember jót és szeretnivalót talál egy olyan gyerekben, akit a világ utál és kiközösít."
/Jody Linn Picoult/
"Én azt hiszem, gyereket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi."
/Szabó Magda/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése