Humans = Mean nad Wicked - Me = Dissapointed and Hopeless

Sokszor elgondolkodom azon, miért is éri meg nap, mint nap harcolni? Miért küzdünk valami olyasmiért, ami sosem lehet miénk? A naivság, a folytonos remény utáni hajsza, mit ér, ha az ember folyton falakba ütközik. Lepattan, majd ismét feláll és neki rohan annak bizonyos masszív kőtömbnek, melyet a körülötte lévő gyűlölet szított. De nem adja fel, megy tovább, egészen addig míg lelkének utolsó darabja is a porba hull. Akkor megtörten és kimerülve a földre hullik és kimondja: Vége. Feladja, pedig tudata legmélyén még mindig motoszkál egy apró kis hang, mely arra sarkallja, utolsó leheletével is küzdjön azért, amit megálmodott. És megteszi, szív nélkül, de megteszi. Még egy utolsó, mindent elsöprő rohammal megkísérli áttörni a falat. A tündérmesékben ugye ilyenkor jön az a rész, hogy a jó végül sikerrel járt, és megkapta, amire vágyott. Nos, ez a mese máshogy végződik. Ez a szerencsétlen flótás végül becsapódott a falba, a monstrum megremegett, itt ott vékony repedések keletkeztek sziklaszilárd felületén, de nem adta meg magát. Gonoszul főhősünk élettel arcába röhögött. Ő azonban boldog volt. Fénytelen szeméből lecsorgott az utolsó könnycsepp, arcán elégedett mosoly ült. Ő már nem megtette, amit meg kellett tennie. Elment, ki tudja hová? Talán oda, ahol megtalálja kérdéseire a választ. Oda, ahol az emberi gonoszság és aljasság már nem érhet el. Gyermek volt ő ehhez a világhoz, mely gonosz és megátalkodott volt az ő tiszta és ártatlan lányéhez. Felfalta őt, összezúzta minden porcikáját, de mégsem tudta legyőzni, mert ő az utolsó pillanatig küzdött, és csak a földi lét vége jelentette számára az egyetlen megálljt. 

Előfordul, hogy hiába küzdünk az álmainkét, akadnak olyan emberek, akik masszív kőfalként tornyosulnak felénk és akadályoznak minket. Van, aki visszafordul és feladja, mások küzdenek, és átjutnak, de van egy réteg, amely sosem fogja feladni, te képtelen ezeken az embereken túljutni. Ők leülnek saját kőfaluk árnyékába és várnak. Talán a remény miatt olyan kitartóak, talán csak túl naivak elfogadni az igazságot. Egy azonban azonos bennük. Nincs bennük elég erő a megküzdéshez, de túl ságosan elszántak ahhoz, hogy feladják.

"A legrosszabb helyzet: egyszerre érezni, hogy igényünknek megfelelni lehetetlen, és hogy mégsem vagyunk képesek lemondani róla."

/Nicolás Gómez Dávila!/

"Legbelül minden a lélek egyetlen elemének, a reménynek meglétén vagy hiányán múlik. Az ember minden cselekedete, minden vállalkozása feltételezi azt az élő reménységet, hogy Benne eléri reménye végső célját. Ha kialszik ez a remény, tettei értelmetlenekké, szétszórtakká és bizonytalanokká válnak, akár a magasból lezuhanó emberé."

/Henri-Frédéric Amiel/