Bizonyos napokon jól érzem magam. A mai is pont egy ilyenre sikeredett. Eldöntöttem, hogy ismét lakás keresek. Először kertes házat akartam, de sajnos nem találtam elérhető közelségben, így hagytam a fenébe, úgy voltam vele, majd csak lesz valahogy. Majd mit ad isten, az egyik ismerősöm ki akarja adni a lakását, nem olyan messze onnan, ahol most dolgozom, Gyorsan jeleztem neki, hogy szívesen megnézném a kis kuckót, szerencsére aki előttem jelentkezett, ő nem élt a lakás bérlésének a lehetőségével, így minden azon múlt, hogy tetszeni fog-e a nekem ez az apró kis városi kuckó. Minden klappolt. Szóval augusztus közepén birtokba vehetem az új magán rezidenciámat. Végre megint lesz egy saját kis helyem, ahová nap végén elvonulhatok, ahol nem zargatnak az emberek, ahol tudok gondolkodni az élet nagy kérdéseiről. Miért lesz ez most más? Mert most egyedül leszek. Csak én és a szőrarcúak. Kezdésnek jó lesz így is. Aztán meglátjuk, hogy alakul majd a jövő. Szeretnék, tényleg szeretnék valakit megismerni, aki segít kinyílni végre a világnak. Nem tudom mikor jön el, ha egyáltalán eljön, de ma bizakodó vagyok. Lehet, hogy holnap bal lábbal fogok fölkelni és még a kertben lévő meggyfába is belekötök, de nem is ez a lényeg, hanem a most érzése. Most jó. És ez az ami fontos. A most érzése. Nem szeretek a múlton és a jövőn idegeskedni, pedig állandóan járatom magam rajta. Szerencsére azonban vannak pillanatok, amikor én is tudok a mának élni és élvezni a jelent.
Például ma random kedve voltam egy idegennel. Az Ikeában nyári vásár van, el is mentem mert már van family kártyám, tudtam venni hűtő táskát. Előttem egy húszas éveinek vége felé járó kismama állt. Épp ő következett, amikor is a pénztáros kérdezte, hogy van-e family kártya mert most kapna kedvezményt. Persze nem volt, nekem meg jött az a bizonyos gondolat. Odanyújtottam az enyémet, használja csak nyugodtan. Már-már komikus volt a két szemben álló hölgy meglepett arca, végül több mint ezer forinttal kevesebbet kellett fizetnie a kismamának, aki nem vagy még ötször megköszönte a felajánlást és meg örültem, mint majom a farkának. Szóval következtetésképpen, szeretek segíteni az embereknek, mert ezek az apró gesztusok nem csak a másik félnek csalnak egy kis mosoly vagy örömöt az arcára, hanem ugyanúgy nekem is. Ilyenkor mindig egy kicsit feltöltődöm, mert tudom, hogy a sok rossz mellett ott van még bennünk emberekben a jóság, csak néha elfelejtjük hogyan használjuk.
"Néha észre sem vesszük, hogy egyáltalán tettünk valamit, egészen addig, amíg végül az eredmény egyértelművé nem válik. Ez azért van, mert az ösztönös cselekvés örömteli és természetes."
/Rhonda Byrne/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése