When Prince Charming get real

Minden ember életében vannak váratlan fordulatok. Van, hogy ehhez egy nagyobb esemény kapcsolódik, máskor sok kis apró mozzanat vezet a változáshoz. Egy biztos, nekem mindkettőből kijutott az elmúlt hónapokban. Hogy mit csináltam az elmúlt években? Toporogtam. Nem tudtam, mi tévő legyek, merre induljak. Vártam valamire, valakire, aki majd utat mutat nekem. Ez bizonyos szempontból kényelmes, másrészt erőteljesen frusztráló érzéssel töltött el. Aztán bekövetkezett a nagy fordulópont. Eltávozott az a szeretett lény az életemből, aki az elmúlt tíz évben a biztos pontot jelentette számomra. Mellette magabiztos voltam, tudtam ha nem is vagyok boldog, vele van értelme a holnapot várni. Az hogy elment két lehetőséget tartogatott számomra. Vagy új életet kezdek és most már a saját lábamon állva küzdök meg az élet nagy kihívásaival, vagy pedig összeomlok és csak várom, hogy elteljen az életem. Először úgy tűnt utóbbi fog történni, aztán jött egy apró kis fény, amibe ösztönösen bele kapaszkodtam. Nem tudtam miért, sejtelmem sem volt mi lesz a vége, de egy dologban biztos voltam. Megfogott és nem eresztett. Rövid időn belül azon kaptam magam, hogy ismét kezd előttem egy jövő kép kialakulni. Elkezdek tervezni egy olyan életet, amiről már lemondtam. Küzdeni kezdtem. Önmagamért, a boldogságomért, ő érte. Voltak nehéz pillanatok, néhányszor én magam is meginogtam, hiszen oly régóta állt körülöttem egy bizonyos beton fal, amit nem könnyű lebontani, pláne, ha a másik is nagy erővel dolgozik azon, hogy az ő kis erődítményét felhúzza eléd. Nem volt mit tenni, ahhoz, hogy egyről a kettőre jussak, először ki kellett lépnem a csigaházamból.

Először ijesztő, szinte rémisztő volt a tudat, hogy ismét előkerültek olyan érzelmek, amelyeket az évek során nagyon mélyen elzártam. Még inkább meglepett, hogy mennyit változtam, értem és komolyodtam ez alatt az öt év alatt. Régebben nem szerettem ha megölelnek, szükségem volt a magányra, a függetlenségre. Most? Élvezem minden pillanatát, amit együtt töltünk, fáj, amikor el kell mennie, a magányos éjszakák szinte csak forgolódással telnek. Szükségem van az érintésére, hogy megnyugtasson ha épp elbizonytalanodom, ugyanakkor szeretném ha tudná, mellette állók, bármibe is fog bele. Talán elpuhultam? Lehet, de a sebezhetőség néha kell. Hiszen ettől vagyunk emberek, ez mutatja meg, hogy igenis képesek vagyunk érezni és éreztetni. Sokáig féltem, hogy belőlem ezek a képességek hiányoznak, egyszerűen nincs olyan emberi lény kerek e világon, aki passzolna hozzám. Most azonban látom, hogy csak egy dominó eldöntése kellett ahhoz, hogy a sorozat elinduljon. Most boldog vagyok, végre úgy érzem teljes az életem. Már nem kell egyedül szembe néznem a világ olykor kegyetlen és kiábrándító valóságával, most már ketten vagyunk, együtt harcolunk, támogatva és szeretve egymást. Hogy mit hoz a holnap, nem tudom, de egy valami számomra is világossá vált. Létezik happy end, de ahhoz TE is kellesz, mert az események csak elindulnak, az, hogy miként alakulnak, az csak rajtad és a bátorságodon áll.

"Azt állítani, hogy "én ilyen vagyok, bocsi, nem fogok változni", baromság. Legyél nyitott, ne zárkózz el, ugyanis ezzel is egy olyan reakciót válthatsz ki a másikból, hogy elfut. Soha nem tudhatod, lehet, hogy valaki olyan jön az életedbe, akiért képes leszel átalakítani a szokásaidat. Egy kapcsolatban mindig lesznek nehézségek, mindkét ember életében ott a hullámvasút, és az bizony nem mindig a boldogságról szól. Viszont ha van valaki, aki akkor is melletted áll, amikor úgy érzed, nincs erőd a folytatáshoz, minden könnyebb lesz."

/Oravecz Nóra/