Sweet suffering

 Minek nevezzük ezt...Beteges rajongásnak? Vannak az őrületnek bizonyos szintjei. Naponta látjuk a bulvár lapokban, ahogy híres sztárokat követnek, mindenféle tévképzeteket szőnek róluk ezek az úgy nevezett rajongók.

Persze ez a hétköznapi ember életében is megtörténhet. Emlékszem, életem első fiúja évekig követett a szakítás után, képtelen volt elfogadni, hogy kikosarazták. Zsigeri félelemben éltem. Mindennap attól rettegtem, hogy egyszer majd felbukkan és ki tudja mit tesz majd velem. Hálistennek, az utolsó felbukkanása óta, ami egyébként 5-6 évvel a szakítás után volt, nem hallottunk felőle. Kíváncsi lennék egyébként, mi is volt a motivációja, mi hajtotta. Az arrogancia? A beteges nárcizmusz? A kétségbeesés? 

Tegnap évek csendje után ismét kipattant egy ötlet a fejemből. Írni kezdtem...órákon át püföltem a laptop billentyűit, ahogy a képzelet szárnyra kapott és az ujjaim papírra vetették mindazt, ami a fejemben megszületett. Szánalmas, ahogy képtelen vagy kielégíteni sóvárgásod, de találsz egy kiskaput, amivel nem szegsz törvényt, de mégis átélhetsz egy olyan lehetetlen lehetőséget, ami a valóságban nem történt meg és soha nem is fog. Itt-ott néhány részletet kiszínezel és egycsapásra egy fantasy történet közepén találod magad. Ahogy írtam a sorokat, szinte eggyé váltam a karakterekkel. Éreztem, amit ők, talán pontosan azért mert valós emlékek, múltbéli történések, emberek ihlették ezt a szövevényes szálat. Mi a különbség?

Nos, azt nem árulom el, de büszkén mondhatom, nagyon kreatívan oldottam meg. Egy pillanatra még én is elgondolkodtam, hogy vajon nem egy párhuzamos univerzumban élő ÉN életét ismertem-e meg. Szerencsés flótás, irigykedem is rá. Én meg itt ülök és várom a csodát a négy fal között. Ebben a világban nem befolyásolhatjuk mások döntéseit. Bármennyire is erőlködünk éjszakánként, ahogy szabaddá eresztjük gondolatainkat pontos címzettnek az égbe kiáltva, nem fogja meghallani. Csak a csillagok némasága ver visszhangot a sötét égbolton, ahogy nap-nap után az égre tekintünk és feltesszük megválaszolhatatlan kérdéseinket. 

Broken bond

 Éget, szinte felperzsel a bűntudat. Napok teltek el. Képtelen volta megtenni, pedig érzi, látja, hogy elzárkózom tőle. Viaskodom magammal minden egyes nap. Időnként konfliktusba kerülünk, menekülni akarok, el is menekülök ezekből a helyzetekből. Ki kell mondanom. Nem áltathatom egyikünket sem tovább. Várom az éjszakát. Minden nap. Ismét magam lehetek. Szabaddá válthatnak bennem a bűnös gondolatok. Erős volt a mostani telihold. Bíztam az erejében. Túlságosan is. Először még nem fogtam fel, amikor kiáltottam. Némán. Szívemből. Harmad napra megértettem. Nem véletlen a csönd. Süketel a vonal. Elszakadt. Nem érzem már. Nincs más, csak a néma, üres csend. 

Ráz a hideg, a gondolatra is. Persze, mintha lenyúzták volna a bőröm felső rétegét. Elszakadt. Nincs többé. Érezni akarom! Csak még egyszer. Keresem. Minden apró emléket előveszek. Olvasok. Mosolygok, emlékszem. A könnyeim megállíthatatlanul folynak le az arcomon, mert fáj a tudat. Végérvényesen egyedül maradtam. Azt mondta, mindig ott lesz. De ez nem igaz. Nincs ott, mert nem érzem. Egy sötét falat látok. Egy áthatolhatatlan erődöt, ami elválaszt a világától. 

Van értelme rágódni a miérteken? Mit tehettem volna? Meg tudtam volna változtatni a dolgok menetét? Miért hoztam akkor olyan döntéseket. Miért mentem bele egy  olyan helyzetbe ami senki számára sem volt kifizetődő? Miért kísért úton út félen a szenvedés? Mit kellene tennem a boldogságért? 

Magamba tekintek, mélyen. Vissza kell vonulnom kicsit. Kitalálni, hogyan tovább. Már nem tudom az elmúlt évek alakulását megváltoztatni. Micsoda pazarlás. Éveket pazaroltam hamis ábrándokra. Hitegettem magam és másokat is, pedig a képlet megmásíthatatlan. Egyedül kell végig csinálnom, önmagam cinkosaként. Hibát, hibára halmoztam azzal, hogy mások életének a részévé váltam, és ezzel igyekeztem a saját utam foltjait befoltozni. Elvettem másoktól, ami az övék volt, és semmit sem adtam cserébe. Nincs itt mit szépíteni, én voltam a gonosz ebben a történetben. Én adtam a mérgezett almát minden esetben, aztán fekete özvegyként hálóztam be a jó embereket, akikből addig táplálkoztam, amíg szükségem volt rá, végül kiszipolyozva, tönkre téve, elhajítottam őket. De ez a feneketlen szomj, sosem tudott elmúlni. Mindig, folyton folyvást egyfajta éhség hajt. Mert ha lelkem feneketlen gödrét időről időre megtöltöm jósággal, akkor ideig óráig elhitethetem saját magammal is, hogy valójában nem vagyok olyan sötét, hideg és üres.

You said: Our hapiness..I see your hapiness

 Tomboló érzelmi állapotban nem tanácsos kiadni magunkból, ami bennünk van, de időnként, ha csak a falnak tudnád elmondani, ami igazán legbelül mardossa a lelked, teszel arra, hogy impulzív állapotban milyen szavak kerülnek ki az ujjaid közül. 

Mindig is arról ábrándoztam, hogy egy alternatív univerzumban, megtalálom azt az embert, aki elfogad úgy és akként az emberként aki és ami vagyok. Minden bukott alkalommal, felálltam és továbbra is hittem, reménykedtem, hogy nem én vagyok a béna, csak kellenek ezek az életleckék ahhoz, hogy végül egy olyan ember mellett tudjak megállapodni, aki tényleg engem vár. Hiszen a környezetemben, más hasonló emberekkel is megtörtént ez a csoda, akkor miért én lennék azaz egy szerencsétlen, akivel a jó isten szívatós gombfocit akar játszani. Két évvel ezelőtt már egészen jól voltam, megint bátorkodtam megpróbálni. Az elején úgy nézett ki, minden is klappol. Mostani fejemmel, megint bosszantónak találom, hogy nem rendelkezem a jövőbe látás képességével.  Az események sora, a konfliktusok alakulása, a rengeteg kompromisszum és megalkuvás, aminek a végén minden alkalommal én jöttem ki a gonosz szerepében a szégyen színpadra. 

Sosem árultam zsákba macskát annak tekintetében, hogy nem vagyok egy könnyen emészthető személyiség, és, hogy van nekem egy puttonyom, ami velem jár szőrköntösbe bújtatva. Ami időt és energiát vesz el. Lehet hobbynak is hívni, én inkább hivatásnak tekintem, de ebben tudok kiteljesedni. Ez vagyok én, ebben érzem jól magam. Egy dolgot sosem gondoltam, hogy ezt elvehetik tőlem és felhasználhatják ellenem. Amikor a lobogó tüzemből, mostanra egy pislákoló fény maradt ismételten. Amikor megint körbefonnak azok a bizonyos sötét gondolatok, amikor megkérdőjelezem önnön fontosságomat a földi létben. Amikor folyamatosan csak arra kapok visszacsatolást, hogy mennyire önző és rossz ember vagyok, nem törődöm mások érzéseivel.

Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy vajon tényleg egy hasadt lélek vagyok, aki csak elhiteti a külvilággal, hogy jó ember, de valójában velejéig romlott? 

Mi zajlódhat le egy másik ember fejében aki azt állítja, hogy a kettőnk boldogsága fontosabb, mint a szőrarcúak boldogsága. Én ezt ilyen formában nem tudom értelmezni. Helyesen: A TE boldogságod fontosabb kell legyen, mint az ő jólétük. Hogy miért így írom? Mert egy állat képes arra az egy dologra, amire egy felnőtt ember SOHA. A feltétel nélküli SZERETETRE. Sosem vár viszonzást, minden helyzetben megtalálja a boldogságát, még akkor is, ha a jólléte nincs biztosítva. Így azaz állat boldog lesz ha tetszik, ha nem. De, hogy, ha tőlem elveszed a megfelelő jóllét biztosításának lehetőségét, mert úgy érzed, egyenrangú versenyt folytatsz egy kiszolgáltatott élőlénnyel szemben, ezáltal mindent elveszel tőlem, ami hozzájárul a boldogságomhoz, és csak magadat helyezed oda, ne lepődj meg, ha ugyanúgy nem jön össze a KETTŐNK BOLDOGSÁGA

Mert egy nő nem akkor lesz boldog, ha függenie kell a férfitól. Ha mindenért engedélyt kell kérnie, ha nem mondhatja el a véleményét, továbbá nem különbözhet a világlátása a férfiétól. Ha minden helyzetben elfogadónak és türelmesnek kell lennie, mert egyébként csak hisztizik. A fájdalmai valótlanok, túloz, és egyébként se bújjon már mindenféle divat "diagnózisok mögé", tanuljon meg viselkedni és kész! Szolgálja ki a férfi igényeit, de neki ne legyenek elvárásai, mert akkor máris hálátlanná válik. Nem lehet hangos, nem lehet egyedi, mert ne lógjon már ki a sorból. És legfőképpen, ne csináljon semmi olyat, ami a férfi önbecsülését és egóját egy picit is sérti. Így hát legyen egy programozható porcelán baba gondolatok, álmok, vágyak nélkül.

Igen, ha kérdeznél, ezek a gondolatok kavarognak jelenleg a fejemben. De ezt sem fogom elmondani, hiszen a végén úgyis én ülök a szamárpadban.