Tomboló érzelmi állapotban nem tanácsos kiadni magunkból, ami bennünk van, de időnként, ha csak a falnak tudnád elmondani, ami igazán legbelül mardossa a lelked, teszel arra, hogy impulzív állapotban milyen szavak kerülnek ki az ujjaid közül.
Mindig is arról ábrándoztam, hogy egy alternatív univerzumban, megtalálom azt az embert, aki elfogad úgy és akként az emberként aki és ami vagyok. Minden bukott alkalommal, felálltam és továbbra is hittem, reménykedtem, hogy nem én vagyok a béna, csak kellenek ezek az életleckék ahhoz, hogy végül egy olyan ember mellett tudjak megállapodni, aki tényleg engem vár. Hiszen a környezetemben, más hasonló emberekkel is megtörtént ez a csoda, akkor miért én lennék azaz egy szerencsétlen, akivel a jó isten szívatós gombfocit akar játszani. Két évvel ezelőtt már egészen jól voltam, megint bátorkodtam megpróbálni. Az elején úgy nézett ki, minden is klappol. Mostani fejemmel, megint bosszantónak találom, hogy nem rendelkezem a jövőbe látás képességével. Az események sora, a konfliktusok alakulása, a rengeteg kompromisszum és megalkuvás, aminek a végén minden alkalommal én jöttem ki a gonosz szerepében a szégyen színpadra.
Sosem árultam zsákba macskát annak tekintetében, hogy nem vagyok egy könnyen emészthető személyiség, és, hogy van nekem egy puttonyom, ami velem jár szőrköntösbe bújtatva. Ami időt és energiát vesz el. Lehet hobbynak is hívni, én inkább hivatásnak tekintem, de ebben tudok kiteljesedni. Ez vagyok én, ebben érzem jól magam. Egy dolgot sosem gondoltam, hogy ezt elvehetik tőlem és felhasználhatják ellenem. Amikor a lobogó tüzemből, mostanra egy pislákoló fény maradt ismételten. Amikor megint körbefonnak azok a bizonyos sötét gondolatok, amikor megkérdőjelezem önnön fontosságomat a földi létben. Amikor folyamatosan csak arra kapok visszacsatolást, hogy mennyire önző és rossz ember vagyok, nem törődöm mások érzéseivel.
Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy vajon tényleg egy hasadt lélek vagyok, aki csak elhiteti a külvilággal, hogy jó ember, de valójában velejéig romlott?
Mi zajlódhat le egy másik ember fejében aki azt állítja, hogy a kettőnk boldogsága fontosabb, mint a szőrarcúak boldogsága. Én ezt ilyen formában nem tudom értelmezni. Helyesen: A TE boldogságod fontosabb kell legyen, mint az ő jólétük. Hogy miért így írom? Mert egy állat képes arra az egy dologra, amire egy felnőtt ember SOHA. A feltétel nélküli SZERETETRE. Sosem vár viszonzást, minden helyzetben megtalálja a boldogságát, még akkor is, ha a jólléte nincs biztosítva. Így azaz állat boldog lesz ha tetszik, ha nem. De, hogy, ha tőlem elveszed a megfelelő jóllét biztosításának lehetőségét, mert úgy érzed, egyenrangú versenyt folytatsz egy kiszolgáltatott élőlénnyel szemben, ezáltal mindent elveszel tőlem, ami hozzájárul a boldogságomhoz, és csak magadat helyezed oda, ne lepődj meg, ha ugyanúgy nem jön össze a KETTŐNK BOLDOGSÁGA
Mert egy nő nem akkor lesz boldog, ha függenie kell a férfitól. Ha mindenért engedélyt kell kérnie, ha nem mondhatja el a véleményét, továbbá nem különbözhet a világlátása a férfiétól. Ha minden helyzetben elfogadónak és türelmesnek kell lennie, mert egyébként csak hisztizik. A fájdalmai valótlanok, túloz, és egyébként se bújjon már mindenféle divat "diagnózisok mögé", tanuljon meg viselkedni és kész! Szolgálja ki a férfi igényeit, de neki ne legyenek elvárásai, mert akkor máris hálátlanná válik. Nem lehet hangos, nem lehet egyedi, mert ne lógjon már ki a sorból. És legfőképpen, ne csináljon semmi olyat, ami a férfi önbecsülését és egóját egy picit is sérti. Így hát legyen egy programozható porcelán baba gondolatok, álmok, vágyak nélkül.
Igen, ha kérdeznél, ezek a gondolatok kavarognak jelenleg a fejemben. De ezt sem fogom elmondani, hiszen a végén úgyis én ülök a szamárpadban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése