Tegnap elvágtam az ujjam. Fáj, de túléltem. Pénteken azt mondta a tanárnéni, hogy nem látott még felnőtt embert ilyen átéléssel játszani. Néha úgy érzem olyan vagyok, mint egy ötéves. Néha rossz, de sokkal jobban élvezem, mint színlelni a komoly felnőtt, nőt. Kimondom, amit gondolok. Gyermeki felfogásban minden más értelmet nyer. A gyermek még tiszta, nem érti azokat a dolgokat, amiket mi felnőttek állítólag igen. Ez a megállapítás téves. Érti ő, csak másképp. Most én is így vagyok. Megkérdezték tőlem, hogy tényleg ennyire hülye vagyok, vagy direkt értetlenkedem? Ez meglepett. Szóval akkor a gyerekek, hülyék, mert más szemszögből közelítik meg a dolgokat. Nem vagyok sem gyerekes, én gyermeki vagyok. És nem érdekel, hogy szétszórt vagyok, hogy ügyetlen és feledékeny. Nem akarok senkinek megfelelni, én így szeretem magam. És ha egyszer, valaha ebben a nyomorúságos életben találok egy olyan úriembert, aki ezt képes elviselni, én leszek a világ legboldogabb embere. Szép kis álom, nemde? Ha visszagondolok, hogy pár éve még azt hittem, ilyenkorra már tucatnyi férfi szívét töröm össze, most csak keserűen tudok gyermeteg képzelgéseimen nevetni. Nem vagyok átlagos lány, különc, nehéz eset, egy vadóc, akit emberfia meg nem tud szelídíteni. Pedig szeretném én, tényleg, de még nem jött el annak az ideje. Pedig már érzem, hogy valami készül, már úton van, éjszakánként hallom a dobogó paták ütemes hangját. A szőke herceg fehér lovon. Úton van, csak hosszú az út és sok az elágazás. De a királylány megvárja hercegét a kastély legmagasabb tornyába bezárva, mert hisz a tündérmesékben, és tudja, hogy egyszer neki is eljön a boldog befejezés.
Azt hiszem, túl sokat olvasok, és kicsit sok mesét nézek mostanában. Főleg a tipikus herceg-hercegnő párosokat. De ne tévesszen meg senkit, a kedvenc történetem végül a Pán Péter lett. Ez ma fogalmazódott meg bennem. A fiú aki sosem akart felnőni. Én meg lehetek Wendy, aki most nem akar felnőni, majd amikor Pán elviszi SohaSohaföldre, rájön, egyszer mindenkinek fel kell nőni. Addig is én maradok itt Csingiling, Pán, és Hook kapitány társaságában.
Mintha csak én írtam volna..:) De igenis, meg fogod találni a magad szőke hercegét. Én is megtaláltam.. Vele voltam színházban.. a Pán Péteren. No, és ő az, aki már komoly és érett ember, ugyanakkor miattam elfordult a játszótér felé és hintáztunk, mászókára másztunk.. és. amikor megkérdeztem, hogy hisz-e a mesékben,azt válaszolta, hogy igen, de csak a tündérmesékben.. merthát. azt mondták rólad, hogy tündér vagy, nem? <3
VálaszTörlésKöszönöm, ez nagyon jól esik, és bizalommal tölt el, hogy van még remény. Azt utolsó mondattal bogarat ültettél a fülembe? Valakinek egyszer ezt mondtam, de nem tudom ki volt az, ismerjük mi egymást személyesen is?:)
VálaszTörlésNem, nem hiszem. De nagyon szimpatikusnak tűnsz így az írásaid alapján.:) Sokszor érzem azt, hogy nem tudom megfogalmazni a gondolataimat igazán, így nagyon örülök, amikor olyan idézetekre vagy bejegyzésekre bukkanok, amivel teljesen egyetértek... és ahogy olvastam ezt az írásod.. hm.. de igaz*-* és a végén a Pán Péter említése tette meg azt, hogy kihagyhatatlan, hogy reagáljak. :)
TörlésKöszönöm, van egy olyan érzésem h hasonló gondolkodásúak vagyunk.:)
VálaszTörlésÉn írtam neked eddig névtelenül. Csak.. nyitottam egy blogot és örülnék ha benéznél. Nem arra számítok, hogy kövess vagy bármi, hiszen nem ez számít, egyébként is önmagamért csinálom, az csak egy "mellékhatás" lenne, ha másoknak is tetszene. De jólesne tőled egy vélemény, mert a te blogod nagyon tetszik és az írásaid is. :)
Törlés