Először kezdem egy kis jóval. Ez itt a reklám helye, tehát most promotálni fogok. Benina-Bíborhajú. A boszorka démona című könyvet tessék mindenkinek elolvasni, mert nagyonnagyonagyon hiperüberszuperjó könyv. Nem vámpíros tini könyv, csak, hogy a riadalmakat szétoszlassam. Garantáltan minden korosztály számára élvezetes olvasmány. Van benne romantika, fájdalom, harc és még humor is, meghintve pár extra csavarral a történetben. Többet nem árulok el, mert akkor lelőném a történet poénját.
És egy másik könyv. Még decemberben jutottam hozzá a lámpagyújtás elnevezésű könyvnapokon, és a szemfülesek kaphattak egy olvasói példányt Julie Kagawa: Vaskirály című regényéből. A regény alapjául a Szentiván éji álom története szolgál. A szereplők sokszor visszaköszönnek, de mégis egyedi a történet. Bár nem rágtam magam át rajta egy könnyen, de a végére egész magával ragadott a történet. Bár néha kicsit zavarosak voltak a leírások, és sokalltam a párbeszédekkel szemben, mégis könnyebben el tudtam képzelni SohaSohaföld különös és néhol igencsak hátborzongató világát és annak pokoli és mennyei teremtményit. A karakterek kidolgozása jó volt, bár olvastam volna róluk többet, lehetett volna több szemszögből írni, de természetemnél fogva kíváncsi emberlény vagyok és nem szeretem a titkokat. Szerencsére lesz még folytatás, csak bírjam kivárni.
És akkor most jöjjön a fekete leves. Mondtam már, hogy úgy utálom, amikor de javum van? A múltam folyamatosan ismétli önmagát. Rajtuk már meg sem lepődöm. Nem hisznek bennem. Kerek perec kijelentette, csak mert nem vagyok egy agytröszt, sosem fogom elérni az általam kitűzött célt. És mi az, hogy pofára megy az értékelés? Beismerem, hogy nem mozgattam meg minden követ, de lényegesen jobb voltam, mint a többi. Az élet keresztbe tett, de készültem, tanultam rá, még jegyzeteltem is, csak beszart az a nyamvadt nyomtató. És ezek után még volt képe azt mondani, hogy nem készültem!! Hol itt az igazság kérem szépen?
Megint segítettem. Megkérdezte, hogyan tudok mindig olyan átkozottul odavágó igazságokat és gondolatokat mondani. Hogyan tudom felnyitni mások szemét. Talán mindig telibe trafálok, vagy éppen ráérzek a dolgokra. De lehet én is éppen arra várok, hogy valaki az én szememet nyissa fel és mondja meg az igazakat, hogy aztán talpra álhassak és mehessek tovább.
Benne ülök a kakiban nyakig, igaz? Őszintén szólva egy évvel ezelőtt nem a mostani magamat akartam látni. Nézzük csak, hogyan is állunk.
Adott egy lány. Pöttöm kis méretű, épp ezért olyan kis szerethető, formailag rendben van, mondjuk úgy átlagos. Arca legtöbbször kissé pufinak hat, mert szája folyton mosolyra áll. Szemei azonban feltárják a valódi énjét ennek a kicsit bohókás vidám Pöttöm Pannának. Hogy milyen a személyisége? Egyszerű és mégis összetett. A világért sem ártana senkinek, de bűntudat nélkül tenne tönkre mindenkit, akit csak lehet. Kettős személyiség, egy jin és jang. Nem tudod melyikkel találkozol össze, de mindkettőt elfogadod. Ritka az olyan alkalom, mikor nevetésével ne törné meg a mindennapok csendjét, és ne próbálna meg mindenből viccet csinálni. Így van ez a jó, rossz, és siralmas dolgokkal egyaránt.
Nos, valahogy így írom le magam külső szemlélőként. Én így látom, mások talán igen, talán nem. Kérdés! Akkor mit nem csinálok jól? Hiányzik. Ő. Nem tudom, hogy hívják. Hogyan néz ki. De tudom, hogy hiányzik, pedig közel van, csak én nem látom őt?
„Az embernek a társa: hiányzik. Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sohasem találkozott vele. Soha, egész életében!.. A társtalan ember hozzászokott ugyan, hogy egyedül van, hogy lelkileg idegenek között él, megszokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget - de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab: hiányzik a másik fele. És ez nem csak akkor fáj, ha elveszítjük, hanem akkor is, ha nem találjuk meg!”
/Müller Péter/
"Olyan vagyok, mint egy porcelánbaba a polcon, amelyet valamikor leejtettek és most összeragasztottan pompázik, de ha hozzáérnek óvatlan kezek, darabjaira hull."
/P. Szabó Mária/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése