Nehéz hét, sok súlyos gondolattal. Voltak pillanatok, mikor a fellegekben jártam, máskor pedig úgy éreztem ennél rosszabb már nem lehet. Az érdekes az volt az egészben, hogy most valahogy kívülről figyeltem a reakcióimat, az érzéseimet. Egy dologban azonban ismét bizonyosságot nyertem. Az érzelmekkel vigyázni kell, mert csak egyszer billen ki az ember az egyensúlyból, máris borul a rendszer. Megint elkezdesz hinni valami, számodra nem létező dologban. Reménykedsz, hogy na, lehetséges, küzdeni kell érte. Aztán arcul csap a felismerés. Csak egy mondat, de kijózanodsz egy pillanat alatt. Megint bele estél a szokásos hibádba. Fáj, persze, hogy fáj, pedig tudhatnád már, hogy neked ez nem jár. Éjjel álmatlanul forgolódsz, napközben frusztrált van, de közben rendeződik odabent minden és ismét az ész az úr. Ismét hideg fejjel tudsz gondolkodni, mert tudod. Biztos vagy benne, hogy nincs happy ended. De szeretnél, magadnak nem is jut, ha mindenki másnak, akinek szüksége van rá, megadhatod a lehetőséget, akkor ha csak annak halovány lenyomatát, de érezheted, hogy igen, ilyen lehetne. Ezek valamelyest feltöltenek. Erőt adnak a folytatáshoz. Mert menni kell, nem lehet megállni, az élet nem kíváncsi a vágyainkra, arra ott vannak az álmok.
"Erre vágytam, hogy (...) engem szeressenek, másként úgyis utolér a keserű csalódás. Ezért önkéntelenül felöltöttem az álarcot: gondold meg tízszer, mielőtt közelítesz! Lehetek hideg, mint a jéghegy, perzselő, akár a vulkán, belepusztulsz mindkettőbe, de élvezheted a langyos napfényt a közelemben, ha el tudom hinni neked, hogy megérdemled."
/Galgóczi Dóra/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése