Csendben ülök a szobában és kattogok. Pörgetem vissza a napokat és az eseményeket. Keresem, kutatom azt a pillanatot, amikor a kocka rossz oldalára billent. Talán egy mondat, vagy egy szó volt, de az is lehet, hogy csak egy torz grimasz. Hogy mit éreztem? Értetlenül álltam, később csalódott voltam, aztán a harag tüze lobbant fel bennem, végül pedig a szomorúság érzése telepedett meg bennem.
Nem tudom milyen lehet, sosem éreztem. Kidobtak, mielőtt még a gondolattal eljátszhattam volna, hogy van olyan ember, aki fontosnak tarthat. Először igazságtalanságnak tartottam, de az évek során megtanultam, hogy nem vár mindenkit szőke herceg fehér lovon. Így szépen lassan el is temettem magamban minden ilyesfajta érzelmet és hiú reményt. Néha-néha azért megbicsaklik az ember, de ha tartja magát az elveihez, akkor könnyebb ismét a falai mögül kémlelni a világot. Az érzéseket jobb kint hagyni, csak menni és csinálni mindent hideg fejjel. Vannak olyan emberek, akik az önpusztítást tartják a legmegfelelőbb eszköznek, mások inkább saját maguk marcangolják össze önnön lelküket. Hogy mi a legjobb megoldás? Nem tudom.
Szeretném megérteni, szeretném elfogadni. Szeretném, ha tudnék segíteni. Ha azt mondhatnám, senki nincs hatással rám. Szeretnék megint hideg és jeges lenni. Mert képtelen vagyok értelmezni. Jelek, melyek csak összekuszálják a szálakat, és mi lesz a vége? Két ember, aki már egymásra sem néz, csak elmegy egymás mellett. Hogy mit érez a másik, sosem tudja meg, csak abban biztos, hogy talán még valamit tehetett volna. De nem mert lépni, inkább magába folytja bocsánatát, dühét és haragját, és hagyja, hogy a fájdalom végletekig feleméssze. Egyszer majd összehozza a sors egy másik emberrel, aki mellett ha csak pár pillanatra is, de kicsit teljesnek érezheti magát. Ekkor viszont már tudni fogja, hogy ezeket a pillanatokat meg kell őrizni, mert kettőt pislant és ismét elsétálnak mellette.
Az élet furcsa játékot űz velünk. Néha felemel, majd a mélybe taszít. De neked tudnod kell, hogy mindig van ki út, mert bárhová is kerülsz, találhatsz valakit, aki talán kissé ügyetlen, olykor furcsa és szeszélyes, de örömét a mosolyodban és a vidámságodban lelheti meg. Mert bár mosolya ott van, de közben saját nyomorúságát igyekszik palástolni előtted.
"Bizonyos érzések, legyen az öröm vagy bánat, olyan erősek, hogy szinte beléjük roppan az ember."
/Eric-Emmanuel Schmitt/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése