You are so much better in this game, named Life

 Piszkosul ki fogok magammal szúrni, d addig nem fogok tudni fellélegezni ,amíg ki nem írom magamból ezt a pár sort. Öt perce kellett volna elindulnom, ma még a kis macit elő kell készítenem, hiszen holnap showtime van a FEHOVA eseményen, amihez egyébként semmi kedvem. Ott lesz az ex, olyan emberek, akik a múltam részei és negatívan befolyásolták a dolgok alakulását. Kicsit úgy érzem magam, mint mikor az ember önként áll sorba pofonért. Most, hogy kifeküdtem a második C19-em is, és mielőtt megkérdeznéd, eszem ágában sincs több shot-ot beadatni, ha kettő nem elég, hát jöjjön a halál és tárt karokkal várom. 

Komolyan néha azt gondolom a C lassan komolyabb hűséget fogad nekem, mint bármi ezen a világon. Azt kell mondjam, kifejezetten szerencsés ember vagyok. Ha eljön a világ vége, nem kell megtanulnom megvédeni magam, meg én lesz az első, aki elkapja a halálos kórt és zombivá változik. Én leszek az őszombi. Minden zombik zombika. A zombi királynő!

Lehet, vagy többet kéne aludnom, vagy kevesebbet ábrándozni. Lassan már a reggeli kakaómat is túl fogom misztifikálni. Megvan ennek a varázsa. Elmenekülni egy látszat világba, ahol minden olyan érzést, törődést megkaphat az ember lánya, amit a valóságban, mint éhező kis gyermek, könyörögve kell kuncsorognia. Néha jön egy-egy botor lélek, aki megszánja és odadob neki pár pennyt, vagy egy félig megrágott szendvicset, ezzel aznapra megmentve a haláltól, de lényegében a helyzetén semmit sem változtat. 

Érdesek hasonlat, de valamelyest lefedi a valóságot. 

Lassan szokásommá válik a lendület közepén félbe hagyni az írást, de talán ez azért is jó, mert ilyenkor adhatok magamnak pár napot, hogy kicsit derűsebben láthatom a világot. Visszanézve, mi miatt aggódtam, az ex...a szemembe sem mert nézni. Győztem. Egy olyan csatában, amit meg sem kellett vívnom. Vettem egy mély levegőt és kiléptem a fényre az ötletemmel. Hosszú hónapok óta őrlődtem. Lépni akarok, de nem mertem megtenni. Most megjött a támogatás. Mások is osztoztak az ötletemben, mi mindent lehetséges, ha az ember egy jó csapat tagja. Elkezdjük, és én emiatt annyira, de nagyon izgatott vagyok. Mindig ódzkodtam a "vezetői" szerepkörtől, hiszen már Ben bácsi is megmondta a nagy hatalom, nagy felelősséggel jár. És én bizony rendelkezem azzal a bizonyos sötét oldallal, amit a hatalom nem biztos h életre kellene, hogy hívjon. Egyszer írok egy mesét, amiben a főszereplő lesz a gonosz. Nem. Nem fogunk most megint elkalandozni.

Nyilvánvaló, ha felszívom magam, mágnes leszek. Ha akarom, és megteszem, akkor egyszerűen elkezdi az univerzum hozzám vágni a lehetőségeket. Persze ezt most egzisztenciális szempontból értjük, oké? Van egy lehetőségem, amivel nagyon-nagyon élni szeretnék. Minden vágyam a függetlenedés, a saját kis vityilló. És most, talán pár hónap múlva némi külhoni lehetőséggel megvalósítható lesz. Már nem a kajiba, hanem az anyagi ráfordítás kezdete. 

Egy szó, mint száz, de csak mert mindjárt éjfél és nincs már ébren levő agysejtem egy frappáns, tanulságot tartalmazó lezáráshoz, csak egyszerűen kívánom, hogy az életünk maximálisan beteljesítse az álmainkat, hiszen megérdemeljük!

/Alábbi idézet egyfajta megemlékezés arról a fiatal amerikai tehetségről, aki a tegnapi napon feladta a rákkal szemben a harcot. 2% esélye volt, de ő mégis hitt benne az utolsó pillanatig. Mi más lenne, ha nem példakép/