Eltűntem. Váratlanul. Hirtelen. Nem mertem megmondani. Nem mertem elmondani, mit gondolok, milyen érzések kavarognak bennem. Mi az igazság. Ehelyett megfutamodtam. Elbújtam. Vissza a csigaházamba. Jó mélyen, és most nem vagyok hajlandó az orrom sem kidugni onnan. Biztosan haragszik rám. Próbálkozott. Napokig. Végül feladta. Vajon megértett volna? Elfogadta volna az indokaim? Úgy éreztem, megfulladok. Mintha béklyók tartanának fogva mellette. Annyi mindent akartam mondani, az érzéseim, a gondolataim. De nem tehettem. Nem volt rá nyitott. Nem hibáztatom érte egy percig sem. Bármennyire is idillikusan sorsszerű volt a felbukkanása, egyszerűen hiányzott a közös pont. A szikra. Nem lehet valakivel együtt lenni, boldogságot színlelve, csak azért mert félünk egyedül lenni. Nem akarom az időm pazarolni és mást sem hitegetni. Hiszem, hogy van még esélyem találni valakit, aki mellett kiteljesedhetek, de ennek nem most van az ideje. Kissé sorsszerű, hogy tavaly éppen ilyenkor tört össze a lelkem apró darabokra, most pedig én magam döntöttem úgy, hogy inkább a magányt választom.
Furcsa, de jól esik. Kicsit. A csend. Itthon. Próbálok magamra koncentrálni. Régi, mély sebeket begyógyítani. Kérdésekre választ találni. Nincs jobb, mint kisgyermekkori felvételeket nézegetni, és szembesülni a valósággal. Már akkor sem stimmelt valami, de ha az ember nem tudja, milyen jeleket keressen, észre sem veszi a különbséget. Szerettem volna azt hinni, hogy nincs igazam, hogy gyerekként nem volt gond, te sokkolóak voltak a különbségek. Mintha egy másik világban éltem volna. Egy folyton zavarodott kisgyermek, aki próbálja felfogni és megérteni, hogyan is működik körülötte a világ. Sok mindent megértettem az elmúlt napokban. Néha nem baj, ha visszavonul az ember a csigaházába. Kell, hogy időnként bentről figyeljük a világot, a jeleket és üzeneteket, amiket fentről kapunk. Bár mostanában örülnék, ha ehhez egy jelmagyarázat is járni, mert egyelőre halvány gőzöm sincs, mit akar tőlem a Főni, de tudom, hogy valamit nem veszek észre.
Titkon bízom benne, hogy akik számára furcsa, hogy miért tűntem el, megértik és nem veszik magukra a helyzetet. Van az úgy, hogy bizonyos emberekkel nem jó folytonos kapcsolatot fenntartani. Időnként jó hallani a hangját, vagy tudni merre jár, de napi szintű kapcsolat már túlságosan erős és rengeteg munkát igényel a kapukat előtte is zárva tartani, hiszen az ember pofonért nem állhat sorba folyton folyvást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése