Őszi szünet van. Kiváló alkalom arra, hogy tartsak egy kis lelki megtisztulást. Túl sok minden jött össze mostanság..az elmúlt 4 hónapban. Valamelyik nap éjszaka nem volt jobb dolgom, persze épeszű ember ilyenkor alszik, de hát aki kóros álmatlanságban szenved az év 12 hónapjából 9-ben, annak ki kell találni pár unalom űző tevékenységet. Tehát a telefonomban pihenő sms-eket számát és tartalmát nézegettem. Pontosan 183 darab rövid kis üzenet. Emlékeke. Bizony, rengeteg apróság jött elő. Olyanok is, amiket már szinte el is felejtettem, de volt köztük olyan is, amikre percre pontosan emlékszem, mit csináltam, miközben épp megérkezett egy-egy üzenet. Végezetül 70 darab kis emléktől szabadultam meg. Persze olyan volt, mint mikor az ember egy mér be nem gyógyult heget ismét felszakít. Vérzett egy kicsit, de ismét gyógyulni kezdett. Kirándulni szeretnék. Most olyan szép őszi idő van. A lehullott levelek aranyszínbe borítják a parkokat, az erdőket. Mindent, amerre a szél viszi őket. De nem akar összejönni. Egyedül lenne a legjobb, de félek, hogy eltévednék az erdei utak sűrűjében. De az sem baj ha jönne más, ha jönne. Csak mennék és mennék, majd ha már bent vagyok a sűrűjében, egyszer csak leülnék egy fa tövébe, és hallgatnám az erdő illatát. És akkor, talán abban a helyzetben végre sikerülne folytatni. Mert az érzés itt van, szinte kapar, hogy kiszabadulhasson, de elnyomom, amikor ott lenne a lehetőség, mindig egy fallal találom magam szemben.
Egyedül érzem magam. Sokan vesznek körül, tényleg. Nap, mint nap, beszélgetünk, találkozunk. De ez nem olyan, mint amikor az ember ténylegesen úgy érzi ott van valahol. Most úgy érzem, mintha csak játszanék. Egy vidám, boldog, vicces leányzó, aki valójában, iszonyú magányosnak érzi magát, és nem vágyik másra csak arra, hogy szeressék. Ha visszamehetnék az időben, ha mindent nem is, de néhány dolgot másképp csinálnék. Nem akarok többet félni, és megfutamodni a lehetőségek előle. Butaság ez, tudom jól. De hát reménykedni azért csak lehet. Reménykedni abban, hogy egyszer valaki tényleg meglátja bennem az aki igazából lenni szeretnék. Nap nap után csak megyek és keresgélek, reménytelenül kutatom azt, aki betörheti vad szilajságomat. Aki nem futamodik meg, aki, akkor sem adja fel, ha én visszavonulót fújok, mert félek. Félek a csalódástól. Van egyáltalán ilyen ember? Tudom, túl sok mesét néztem. A szőke herceg nem létezik, és fehér lovak sem. A magányos hercegnő pedig örökre a maga toronyban marad. Elzárva a külvilágtól, egyedül.
"Én legszívesebben egy erdő közepén vagy egy tanyán élnék. Távol mindenkitől. Csak akkor mennék emberek közé, ha nagyon muszáj lenne. Sohase muszáj annyira."
/Tóth Olga/
"Néha úgy gondolom, hogy elpazaroljuk a szavakat és a pillanatokat, és nem fordítunk időt arra, hogy olyanokat kimondjunk, amik a szívünkben vannak akkor, amikor még esélyünk van rá."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése