Egy kicsit fáradt vagyok. A napok telnek és telnek. Néha meg szeretnék állni, csak egy pillanatra. Most nem lehet, minden eseményt követ egy másik. Segítek itt, segítek ott. Túl vállalom magam? Talán. Talán nem. Inkább kitöltöm az üres járatokat. Le kell foglalnom magam. Amint van egy kis időm, már is gondolkodóba esem, aminek a végeredménye sosem kecsegtet semmi jóval. Mindig ugyanazok a gondolatok, ugyanazok a problémák. Keresni kell a megoldást. De hogyan? Félek, és nem lépek. Félek a csalódástól, de nem akarok magányos lenni. Nem vagyok az. Tudod, hogy értem. Megint kezdem. Úgy érzem egyre elviselhetetlenebb vagyok. Megbántok másokat. Pedig nem szándékos. A rossz érzések kivetítése másokra. Ha nekem rossz, dögöljön meg a szomszéd szamara is. Csakhogy egy kis közhellyel éljek. Vissza kell fognom magam. Más ugyebár nem tehet arról, hogy nekem gondjaim vannak önmagammal. Néha azon gondolkodom, miért tüntet ki ilyen jelentős figyelemmel, máskor pedig felteszem a kérdést, én miért nem érdeklem annyira. Ha ott vagyok az a baj, ha nem vagyok ott akkor meg az a baj. Megfelelni neki? Ugyan már, a csillagokat még én sem vagyok képes lehozni az égről. Beültem a sarokba. Sírni volt kedvem. Meg fogok törni. Menekülni akarok. El innen, csak jó messzire. Talán a távolság jót tesz nekünk. Van, hogy nincs más megoldás. Milyen szép volna, ha igaz volna. Nem mondhatnék ilyeneket. Mi változott meg? Mitől tud egy gyermek ekkorát csalódni olyasvalakiben,aki számára mindig is hős volt. Valaki, akire mindig számíthatott, felnézhetett rá. Egy pillanat és elmúlt. Vagy megfordult. Már nem a hős volt, hanem a megátalkodott gonosz, a rosszakaró, a gonosz boszorkány. A gyermek felnőtt. Már nem úgy látja az eseményeket, mint akkor. Ami akkor, mese volt, most valóság. Sokszor nem tudom, mire készüljek. Folytonos készültség, most épp mi fog történni. Összeroppanok a súly alatt. Egyszer, vagy most, már összetörtem? Döntsd el, mit akarsz. Szeress, vagy gyűlölj, de ne őrjíts meg! 

"Nem tudni, mi a jobb: minél tovább gyereknek maradni, vagy minél előbb felnőni. Az egyetlen csalódás, ami teljesen bénítónak és visszafordíthatatlannak hat (...), amikor az ember saját maga vagy szerettei szenvedésein keresztül szembesül az élettel, és eszmél rá, hogy élete soha nem lesz kiegyensúlyozott."

/Gerlóczy Márton/