Egy valamit áruljon el valaki. Mi a különbség a között, ha ott vagyok, és a között, ha nem. Elárulom. Semmi. Sőt. Valljuk be, ő jobban élvezi ha én/ mi nem vagyunk a színen. De tényleg, és itt most tegyük félre az önsajnálatot. Több, mint egy hétig távol vagyunk, megy a sértődés, hogy mikor megyünk haza. Hazamegyünk, erre még én érezzem magam megtisztelve, hogy ott lehetek. Kérdem én, mi erre a választható opció? És különben is, mindig ugyanaz a forgatókönyv. "Ma jön valaki". Hurrá, repdesek az örömtől. Megint kezdődik a folytonos megjegyzés tétel, az arrogáns viselkedés, a rosszindulatú megjegyzések, és a lekezelő magatartás. Nehogy bármi közöm is legyen a jövevényhez, hogy képzelem, hogy egy ujjal is hozzá merészelek nyúlni. És természetesen törvényszerű, hogy Bari ilyenkor átvált vérengző fenevaddá, és keresztbe le fogja nyelni a másikat. Persze, mert ez mindig így van, végül is nem zavar, lassan már én leszek a vendég, a vendég lesz a családtag. Nem vagyok féltékeny a rá, ő nem tehet róla, csak a viselkedés, amit a jelenléte a közvetlen környezetében kivált, na azaz ami mélységesen felháborít, és elszomorít. És akkor meg ott a meglepődés, hogy elhúzom a belem napokra. Hát ilyen légkörben, még a halott ember is tovább állna. Épp elég dolog jár a fejembe, nem kell, hogy még az idegeim is fel mondják a szolgálatot. Csak ne kelljen vele egy légtérben lenni. Csak kíméljen meg a vele váltott mondatoktól az ég. Rosszul vagyok minden egyes közös perctől. Néha elgondolkodom azon, amit mondanak. Tisztelt, és légy hálás, hiszen neki köszönheted, hogy élsz. Olyankor azt mondom, rendben, borítsunk fátylat a múltra, kezdjünk tiszta lappal. És akkor, jön egy rosszmájú megjegyzés, egy le degradáló grimasz, és valahogy, ki tudja, talán csak én kapom fel mindenen a vizet, nincs ingerenciám sem hálát adni neki, sem pedig tisztelni. Az ilyen ember az én szememben nem tiszteletre méltó, inkább elszomorító. De talán egy valami talán elismerésre méltó benne, őt látva tudom, milyen ember nem akarok lenni soha. Olyan ember sosem ,akinek egy vendég többet számít, mint egy családtag. Legyen az bármilyen cuki, meg kedves. Vannak olyan íratlan szabályok, amelyeket be kell tartani.
"Egyes csalódások megráznak bennünket, egyesek pedig olyan sebet ejtenek rajtunk, hogy annak hegét egészen a sírig viseljük."
/Thomas Hardy/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése