Düh és harag. Elsöprő érzelmek. Erőt adnak, vagy éppen megfosztanak tőle. Ha sokáig vagy haragos, ha felemészt a düh, egy idő után megkeseredsz. De az elején, jól esik. Okoz egyfajta euforikus állapotot, aztán mintha csak valami jóféle drog lenne, igyekszel újra és újra átélni ezt az érzést, de mindig csak többet és többet akarsz. Vajon egy sorozatgyilkos is ugyanezt az érzést kajtatja, amikor újra és újra lecsap az általa kiszemelt áldozatokra? Néha elgondolkodik rajta az ember. Milyen lehet ölni. A betegebbek talán még el is játszadoznak a gondolattal, hogy élvezik. De az ember jól van kitalálva. A felettes én mindig ott van és visszatereli a gondolatok a normálisba. Pedig lehet, hogy ha egy picit elszabadulna az egó, akkor nem fordulnánk fajtársaink ellen. Lehet, hogy a kreativitás, az alkotó vágy érvényesülne és olyasmikre lehetnénk képesek, amelyekről csak legtitkosabb álmainkban gondolunk.
De van, amikor megkérdőjeleznek. Végre kezded elhinni, hogy igen, jó úton jársz. Kezded ismét megtalálni önmagad, az élet ismét lehet szép. De ilyenkor jön egy arcul csapás és rájössz, hogy mégsem. Tudod, hogy téged a leginkább akkor lehet megsemmisíteni, ha azt mondják, nem vagy jó abban amit csinálsz, hiszen, egész életedben megkérdőjeleztek. Lehet-e egyszer valami olyat csinálni, amiben tényleg jó lehet az ember? Amit végre nem kérdőjeleznek meg mások? Amikor el lehet hinni, hogy valamiben különleges vagy.
Akarom. Érted? Nem, most már nem csak szeretném. Azt akarom, hogy végre nekem is jó legyen. Elegem van a sok küzdelemből, egyszer végre én is szeretnék győzni. Olyan nagy kérés ez? Vagy betegesen élvezed, hogy hitegetsz, hogy rendszeresen elhúzod előttem a mézes madzagot, aztán kigáncsolsz és kinevetsz, amikor a földre zuhanok? Elmondom, hogy lesz. Te szépen befejezed a happy endingjeim folyamatos tönkretételét. De tényleg, miért fáj az neked, ha boldog vagyok? Akkor már nem vagyok önmagam? Ha most meghalnék, keresztül húzhatnám a számításaidat? Végre én is az arcodba röhöghetnék? Ezt végre irányíthatnám. Én döntenék, én viselhetném a következményét a tettemnek. Nem vagyok közkedvelt személyiség, nem hagynék magam után sokat a jövő nemzedékére, afféle járulékos veszteség, azt mondom.
Dühös vagyok. Mérges.
GYŰLÖLLEK TÉGED, ÉLET!!!
"A düh nagyon hasznos érzelem, azt jelzi, hogy valamit meg akarok változtatni. De erre is kitaláltunk orvosságot, mert konzervatívak vagyunk, és a legjobb az, ha soha semmi nem változik. Így aztán előfizetünk az unalomra. És amikor unatkozunk, akkor tulajdonképpen várunk a halálra. Mert a halál megszabadít ebből a rettenetes unalomból."
/Feldmár András/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése