We arrived to our croosroads

Már csak szűk egy hét és február. Ami mit jelent? Egy hónapra leszünk a hivatalos tavasztól! Ami mit jelent? Jön a meleg. Ami mit jelent? Nem kell végre nagy kabát és világos lesz sokáig, és még a jó kedvem is visszatért. Mert minden életre kell, a fák, a bokrok, a virágok és persze a madarak is szüntelenül csiripelni fognak. Az idei tavasz sok szempontból különleges lesz. Nem egyedül várom. És ez még izgatottabbá tesz. Lehet tervezni közös programokat. Végre. Ez már borzasztóan hiányzott. És mi a legjobb? Van kiránduló partnerem. Jó dolog olyasvalakivel összeakadni, akivel nagyon sok a hasonlóság, de mégis mindketten egyediek vagytok a saját magatok módján. Például a "hősember", - továbbiakban csak így hivatkozom rá - zenei ízlése 90%-ban megegyezik az enyémmel. Mindig féltve osztom meg valakivel a playlistem, mert tele van komolyzenével. Aztán mikor, küldi nekem, hogy épp mire relaxál vezetés közben, és felismerem az egyik kedvenc film betétdalom, az rendkívül szívet melengető érzés. 

Még nem mondtam neki, de kezdem úgy érezni, hogy a bizalom magja elkezdett kicsírázni. Nagy dolog. Vékony és gyenge kis hajtás ez. Még mindig érzem azt a nagyfokú bizonytalanságot, ami körbe lengi az egész lényem, és ez egyáltalán nem könnyíti meg az ő helyzetét. Időnként vissza is szokott kérdezni. "Miért kérsz mindig bocsánatot?" "Miért hiszed azt, hogy zavarsz?" 

Ezekre rendszerint csak annyit mondok...Ne haragudj, és még inkább elszégyellem magam. Ő pedig rám mosolyog és csak megcsóválja a fejét. Ha itt van még jól meg is ölelget. Tiszták a szándékai, nincsenek játszmák, taktikázás. Talán ennek is köszönhető, hogy az első pillanattól hagytam, hogy hozzám érjen. Soha nem volt még ilyen. Hogy nem váltott ki rossz érzést az elején. Hogy nem fájt. Egyszerűen csak működött. Nem akarok, sőt nem is fogok hasonlítgatni. Egyszerűen csak átengedtem magam. Nem görcsölök a mi lesz HA mondaton. Próbálom elhinni, hogy megérkeztünk. Egymáshoz. Vele kapcsolatban nincsenek megérzések. Nincsenek üzenetek. És ez jó, mert azt jelenti, hogy rajta vagyunk az ösvényen. Sok akadály van, amire kell majd megoldás, de az idő nekünk dolgozik. 

Nem sietünk, előttünk van számtalan lehetőség. Hogy mit szeretnék? Mindent. Megélni. Vele. Közösen. Izgatottság fog el, valahányszor szóba jön, hogy milyen programot tervezzünk a következő találkozóra. Kicsit olyan érzésem van, mintha nem lenne idő mindent is megélni, pedig ez butaság. Ha ügyesek vagyunk, lesz rá tengernyi másodperc. Mindennap hálás vagyok érte. Hogy megérkezett. Azért, hogy hitt abban, hogy nekünk van közös utunk, csak meg kell várni az időt, amíg elérkezik a kereszteződésünk, pontosan akkor, amikor odaérünk. 

"Vannak érzések, amik csak úgy nem jönnek ki belőled akárkinek. Nem hallhatja vagy láthatja bárki, csak az, aki bármit is kezdeni tud vele. Na de ilyen aztán kevés van. Olyan, akinek meg mered nyitni a szíved anélkül, hogy attól kellene rettegned, hogy kihasználja és sérülsz. Ilyet csak az őszinte embereknek tudsz megtenni, azoknak, akiken semmiféle görcsösséget sem látsz. Olyanoknak, akik nyitottak a világra, és a szívüket adják, nem takargatják, kinyújtják, és hagyják, hogy belenyúlj, elkapd, és addig szorítsd, öleld magadhoz, ameddig szükséged van rá. (...) Nem láthatunk mindent egyedül. Olyankor kell más, de nem lehet akárki. Sohasem lehet akárki, hiszen a szívedről van szó, amit csak különleges ember nyithat meg."

/Oravecz Nóra/