Nem vagyok egy érzékeny ember!De, nagyon is az vagyok! Észreveszi ezt bárki halandó ember is? Nem, mert jó vagyok. Keveset láttam még az életből, de egyet tudok. A játék és a maszk nélkülözhetetlen a túléléshez ebben a mérgezett világban. Igen, most szembesültem igazán azzal, hogy bizonyos emberek mennyire aljas és megromlott természettel és sötét lélekkel élnek. Komolyan, nem ártottam nekik, csupán volt valami amiben jó voltam. De megfosztottak tőle. Megfosztottak attól az érzéstől, hogy segíthessek. Attól, hogy én oldjak meg egy problémát, a saját módszeremmel. Még csak végig sem hallgattak, mert ugyan mit tudhat egy magam fajta fiatal lány. Lehet, hogy nem tudok sok mindent. Lehet, hogy még ilyen esettel nem találkoztam, de hittem, sőt bíztam benne, hogy meg tudom csinálni. És igen, bizton állítom, hogy jó úton haladtam, és szemmel látható javulást elértem.
Talán ez volt az a nagy baj? Az, hogy nekem sikerült, ami másnak nem? Örültem neki, és folytatni akartam, de tegnap az arcomba nevetett az élet és azt mondta "majd máskor barátom". Ideges lettem-e? Igen. Úgy éreztem, elárultak és még meg is aláztak, majd a földbe tiportak az önbecsülésemmel együtt? Teljes mértékben. Meg lettem nyugtatva, hogy itt senki sem akar konfliktust. Persze. Ez a kis apróság rányomta a napomra a bélyegét, és csak az önuralmamnak köszönhető, hogy nem borultam ki ott. Elfolytottam az érzést. El kellett, mert ha engedek, akkor az összes többi is kijön, és az ki tudja milyen mélyre taszítana.
Ma kicsit persze túlcsordult az a bizonyos pohár. Egyrészt látni a szeretett lényt, akihez többé nem lehet közöm, majd szörnyű képeket látni arról, hogy az ember mennyire nem tiszteli sem a saját fajtársai, sem az általa felhasznált élőlények életét sem. És akkor a nap végén jött még egy hideg zuhany.
Nem is tudom, mit lehet erre mondani? Az érzést, a fájdalmat, ami teljes egészében kitöltött és szinte megbénított, azonban nem jelezte más, mint az az egy darab könnycsepp, ami legördült az arcomon. Az élet iróniája ebben csupán az, hogy ennek a rövid érzelem kitörésnek az egyetlen szemtanúja az én őrangyalom volt. A hatalmas "hegyi farkas".
"Valahányszor kikívánkozott belőle a sírás, visszafojtotta könnyeit,
hogy aztán éjjel kitárulkozó őszinteséggel suttogja el bánatát a
holdfénynek, olyankor a sós cseppek lassan elkacskaringóztak az ajkáig, ő
lenyalogatta és szipogott. Határozottan hitt benne, hogy odafent
létezik az igazság, a hold az. (...) Ő az, aki meghallgatja és megérti."
/Gerlóczy Márton/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése