VÉGE!!!

Ez a nap jó volt, tényleg. Most meg jön a hír. Én először sokkolódtam. Nem fogtam fel a kimondott szavakat. Most sem hiszem még el, hogy vége. Tudtam, hogy egyszer mindennek vége szakad, de nem gondoltam, hogy most és pont így. Úgy érzem darabokra hullottam.

 Volt egy álmom, volt egy elképzelésem arról, hogy van végre valami, amiben jó vagyok. Erre kiderül, hogy minden visszafele sült el. Tényleg, ilyen lennék? Tényleg? Ez most nagyon mélyen érintett. És komolyan, olyasmiért kaptam, ami nem igaz. Nem így igaz. Az emberek miért ilyenek? Miért nem látnak a dolgok mögé? Miért csak az első pillantásnak hisznek? Hiszen egy film első öt percéből sem lehet biztosan tudni, hogy a rossz fiú valóban az-e? 

Most én lettem a rossz lány. De én nem akartam az lenni. Én azt hittem, a jók közé tartozom. Én midig lelkiismeretesen, a legjobb tudásom szerint csináltam mindent. És tessék, a felajánlott kezet nem hogy elfogadják, nem. Elfogadják, majd letaszítanak a mélybe. Igen, pontosan ez történt. És még nekem van lelki-ismeret furdalásom? Pedig tudom, hogy nincs igazuk! Mert nincs, de sok lúd disznót győz. Hát most engem is legyőztek. Ez volt az én finálém. Egy hét és búcsúzom, és oda többet be nem teszem még egyszer a lábam. 

THE END!!!

"Valami sértőt szerettem volna mondani. Megfogalmazatlanul az a felismerés motoszkált bennem, hogy mi értelme van hát az őszinteségnek? Ha nincs megbocsátás, ha nincs megértés; akkor csak hazugság és képmutatás van."

/Berkesi András/

"Az emberekben nem lehet megbízni... a legjobbakban is csalódunk, akikről semmi okunk nem volt hinni, hogy keserűséget, bánatot és csalódást okoznak nekünk... talán jóhiszeműen vagy tudaton kívül? Meglehet, de ez nem változtat semmit a kínos megdöbbenésen."

/Karinthy Frigyes/